Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-06-23 / 23. szám
IPAROSOK LAPJA o eszerint alakulna át a társadalmi élet, akkor megszűnnék a társadalom. Az emberek ugv élnének a világban, mint az erdei vadállatok. Ezek járnak-kelnek s az erősebbé lesz a koncz ; az emberek közt is egy jog-elv uralkodnék csak : aki bírja, hát marja, vagy ha jobban tetszik, azt — falja.. Mindenesetre okosabb tákolmány a pozitív kommunizmus. Ezek szerint is minden földi jó a közé, tehát Péter- Pálnák semmije sincs. A község elöljárói osztják szét a javakat az egyeseknek, mindenki annyit kap, amennyit elfogyaszt. Ehhez a felfogáshoz legközelebb áll a mi szerzetes-rendeink belélete. Itt is a szerzeté minden, az egyeseknek nincs tulajdona, — de a megélhetésről nem kell búsúlniok, arról a szerzet maga gondoskodik. A, pozitív kommunizmus két részre oszlik. A radikálisok mindent elvesznek az egyéntől s a legkisebb földi jót is a köznek adják át. A mérsékeltebbek már megijedtek e merész gondolattól s egyelőre megelégednének a produktiv javak közösbe vonásával is (szántóföldek, vasutak, gyárak, bányák -stb.), — a változás alatt álló, megemészthető ingó jószág csak hadd maradjon még az egyeseké. De a kivitelben még ez utóbbiak útja is ketté válik. Egyrészük egészen forradalmi megoldást kere&. Szét "kell hányni a jelen társadalom és állami életnek minden szilánkját s a romokon, munkás-szövetkezeteket kell építeni'. E szövetkezetekbe minden ember beáll s , munkája után tisztességes eltartásban részesül. Csák az érdemli meg a kenyeret, aki dolgozik ; a munkátlan tőkepénzeseket és üzér szellemű zsidókat menten agyon kell bunkózni. — Ezeket felforgató tanaik után anarchistáknak nevezik. Velük szemben a másik komolyabb és nagyobb rész már mennyire-annyira alkotmányos utón szeretne zöldágra vergődni. Az állam egyideig csak hadd maradjon még, — de a produktiv javak minél előbb állami birtokká tétessenek/ Lassan kell odahatni, hogy az állam is szoczialista legyen, nem erőszakkal, hanem politikai eszközökkel. Ezek aztán a szó szoros értelemben vett va-v lódi szoczialisták. Mig az anarchisták véres verekedéseket, lázadásokat rögtönöznek s már is karhatalommal támadnak munkaadóik ellen: addig az igazi szoczialisták czi- kornyás brosürjeikkel, izgató röpirataik- kal árasztják el a nagyvilágot, nép- gyűléseket,, tudományos felolvasásokat tartanak, képviselőket jelölnek-válasz- tanak s csendes sztrájkjaikkal erőszakolják ki a munkabér felemelését. Ök tehát minden áron kormányra akarnak jutni s akkor majd megvirrasztanák az aranyos szocziális élet hajnalát., íme kísérletet teszek a szocziális világ vázolására, ha mindjárt csak nagy vonásokban is. Nagykárolyban minden üzletet egyszerre bezárnak, fninden vásáros életet egyszerre megszüntetnek, a megyei és egyéb hivatálnokokat egyszerűen degradálják, közülök az erősebbeknek múnkás-zuhbonyt akasztanak a nyakába, a gyöngébbeket tehénpásztorságra, ju- hászságra, uram bocsa’ tán még ka- nászságra is Ítélik. A díszes szobák szép garnitúrái, zsölye-székei, puha kanapéi, drága szőnyegei lomtárba kerülnek, vagy a füstös gyárak bebútorozására szolgálnak.' A renovált megyeházból piszkos munkástelep lesz, azt a nehány ócska templomot lerontják, minek foglalná hiába a helyet, a zsidó- imaház vagy börtön és a két előkelőbb szálló jó lesz közös étkezőnek. (Folyt, köv.) Nyilatkozat. Az iparkiállitást rendező bizottság f. hó 20-án tartott üléséből kifolyólag a következő nyilatkozat közlésére kérte fel szerkesztőségünket: A „Nagykároly és Vidéke“ politikai lapban Holczmann István helybeli asztalos-mester részéről megjelent hirdetmény, yalamint egyes üzletek kirakataiba kifüggesztett reklám hirdetésre vonatkozólag kijelentjük, hogy abban foglalt állitás nem felel meg a valóságnak. Ugyanis a rendező-bizottság nevezett által kiállitandónak jelzett tárgyak részére az asztalosipari csoport között a közbeeső fülkét, tehát a legjobb helyet jelölte ki, mindenesetre a rendelkezésre bo- csájtott terület korlátái között. Eljött a kiállitás előtti nap, a kiállítandó tárgyak sehol sem voltak, sőt a rendező-bizottság éppen kiállítani akaró nejétől arról vett tudomást, hogy a munka nincsen készen. Vasárnap délelőtt 9 órakor kezdett szállítani be egyes tárgyakat a kiállitás helyiségébe, de akkor sem azokat, amelyeket kiállitandónak bejelentett, s arra való hivatkozással, hogy úgy sincs elég helye, egyáltalán nem állított tárgyat ki s a helyiségből távozott. A fülke részére a kiállitás megnyitásáig fenn lett tartva, de hogy azt miért nem vette igénybe, arról ez ideig tudomásunk nincsen. Ugyancsak. Nemes Ferencz helybeli uradalmi kovács-iparosnak egy helybeli kirakatba kitett munkálataira megkívánjuk jegyezni, hogy az illető azért lett a kiállításból kizárva, mert abban csak önálló, adófizető és a helybeli ipartestület tagjaihoz tartozó iparosok vehettek részt, nevezett pedig nem lévén tagja az ipartestületnek, sem önálló iparos nem lévén, a kiállításból ki kellett zárni. Nagykároly, 1907.. junius 20. Az iparkiállitás rendező-bizottsága. \ , • # . • **. HÍREK. — Diszelnök választás. A nagykárolyi dalegyesület f. hó 16-án tartott gyűlésén Dr. Falussy Árpádot, vármegyénk főispánját dísz- elnökké választotta. Ismérve azt a tevékenységet, amelyet főispánunk a közügyek terén kifejt, biztosra vesszük azt, hogy a dalegyesületet is oly nívóra fogja emelni, mint azt a váíosunknak oly sok dicsőséget szerzett egyesület megérdemli. — Esküvő. Dr. Sternberg Zoltán ügyvéd, folyó hó 18-án, kedden esküdött örök hűséget s Dr. Adler Adolf ügyvéd és nejé leányának, Margitkának. A , polgári házasságkötés délelőtt 11 órakor történt meg s az ifjú párt Deb- réczeni István polgármester adta össze. A házasságkötésnél a vőlegény részéről annak bátyja : Dr. Sternberg Géza közkórházi igazgató-főorvos, a menyasszony részéről ennek nagybátyja Adorján Ignáez az Union keményítőgyár czégjegyzője szerepeltek. — Az esküvőt a menyasszony szülei házánál fényes lakoma követte. Az ifjú pár a szerdán reggeli gyorsvonattal nászutra indult a Salzkammergutba. Sok boldogságot kívánunk az uj párnak! — Iparkiállitás látogatói. Az iparkiállitást f. hó 21-ig 932-en tekintették meg s az iparosok nyugdíjalapja javára adománykép nevezett napig 152 korona folyt be. — Uj ügyvédjelölt. Peiszner Arthur helybeli lakos, f. hó 15-én a budapesti tudományegyetemen jó eredménynyel szigorlaton s igy ügyvédjelölt lett. — Lemondás. Jobbágy Sándor, városunk hagyatékügyi jegyzője, ebbeli állásáról lemondott. —Ajándék az iparkiállitás 1000-ik és 2000-ik látogatójának. Az ipar- kiállitás rendező-bizottsága elhatározta, hogy a kiállitás 1500 valamint 2000-ik látogatóját értékes ajándékkal lepi meg. —- Érettségi vizsgálat. Főgimnáziumunkban az érettségi vizsgálatok e hó 13., 14. és 15-én tartattak meg. Szóbeli vizsgálaton tett 18 tanuló ezek közül 17 letette a vizsgálatot; egy tanuló egy tárgyból szeptemberig visszavettetett. —- Jelesen érettek: Nagy István, Somossy Miklós. Jól érettek : Bállá Antal, Fejér Miklós, Hadadi István, Peiszner Sándor, Rosenberg Sándor, Sikolya István. Érették: Biró Sándor, Blutn Emil, Bornemisza Sándor, Lehmann Kálmán, Morgenthal Béla, Papp Ferencz, Petz Zoltán, Selyben József, Toóth István.