Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-04-14 / 13. szám
IPAROSOK LAPJA 3 retet édesebb mint az elhintett gyűlölködés magvának ápolása., Az egész czikk azon látszatot kelti bennünk, hogy a szövetkezetnek ez alkalommal szüksége van az iparos .osztályra. Hogy a kereskedő áruit teljes súlyban nem szolgáltatja ki vevőinek, ezt határozottan rosszakaratú rágalomnak minősitem, mert ha való volna, a szövetkezet által fent vázolt tisztességes üzleti konkurren- czia már régen talált volna módot arra, hogy azt meggátolja és üzleti reklámul felhasználja. Ami végül azon állítást illeti, hogy iparos társaink közül többen ? ? léptek volna be a szövetkezetbe tagokul, erre vonatkozólag megjegyezem, hogy talán, de csak talán akadtak közülök olyanok, akiket fényes Ígéretekkel, presszionál, összeköttetés révén reá lehetett venni, üzleti részek jegyzésére, de városunkban nem ismerek józan gondolkozása becsületes iparos embert, aki a saját osztálya és rokon testület anyagi existentiája megtámadása iránti mozgalmat pártolná, avagy abban közreműködne. Felkérem czikkiró urat, ha ebbeli állítását be tudja bizonyítani, közölje velünk azok neveit, s ha mentségeik elfogadhatók nem volnának s ebbeli ténvkedéseik a jegyzésen túl terjedne, melyből ság az, amit teszek, higyje el, másképen történt volna minden. Elza: Jobb, hogy igy történt. (Büszkén) : Sohasem tudtam volna elviselni azt a tudatot, hogy ön könyörületből, vagy éppenséggel azért tartott ki mellettem, mert igy kivánta a gavallértempó. Tódor: Az eset után nyomban elutaztam. Jobb időkből maradt egy kis viskóm az erdélyi határon. Odamentem. Vállamra vetettem a puskámat és naphosszat vadászgattam. Elfogott a vadászszenvedély; Jól éreztem magam az erdők félhomályos rejtekében, ahol senkisem zavart, a patak partján, ahol nem hallottam egyebet, mint a. viz csöndes, dallamos mormolását. Ebben a magányban, az istenadta természet csodás harmóniájában ismét megtaláltam önmagamat. Lelkemnek megtépett foszlányaiból, mint a tündérregék üstjének párázatá- ból, egy csodaszép leány alakja kelt ki és fagyos gúnynyal, megvető mosolylyal nézett le rám. Gyakran felugrottam, hogy megragadjam hófehér kezét, hogy átkaroljam karcsú derekát, hogy lecsókoljam ajkáról a fagyos gúnyt, amely szinte megőrjített, de a kép hirtelen tovasik- lott, eltűnt s én a puszta levegőt fogtam át csupán. Egy ilyen látomás után egyvalószinüleg kitérni nem tudtak, megfogjuk örökiteni nevüket az iparosság szennytábláján, mintmeg- örökitették azok neveit, akik nem átallották az édes magyar haza ellen cselekedni. Simkó Aladár. Két indítvány. Városunk képviselőtestülete f. hó 7-én közgyűlést tartván, ezen a közgyűlésen tárgyalás alá került Némethy Sándor az iparos szövetség elnöke által beadott indítvány, mely szerint javaslatba hozza a képviselőtestületnek, hogy a városunkban rendezendő iparkiállitás alkalmából a kiállítás költségei fedezésére jutalmazás és érmek készítésére 2000 koronát szavazzon meg. A képviselőtestület az indítványt helytelen s az iparos osztály érdekeit mélyen séftő informátió alapján nem tette magáévá, csak indítványozó többszöri felszólalása után volt hajlandó a kiállítás czéljaira 200 koronát megszavazni, mely összeget indítványozó, hogy szavaival éljünk „alamizsnát“ elfogadni hajlandó nem lévén, kérte indítványának a tárgysorozatról való levételét. Dr. Vetzák Ede képviselőtestületi tag magáévá tevén az indítványt, azt azzal kérte kiegészíteni, hogy a 200 koronán felüli kiadásokat a város sajátjából fedezze, amit -a képviselőtestület el is fogadott. A másik indítvány volt az, hogy a város a Szat- mármegye története czimü - műre 1000 koronát szavazzon meg. Ennél a tárgynál Némethy Sándor szóllalt fel igen helyesen, reá mutatott arra a körülszer összeestem s alkonyaitól hajnalig aléltan feküdtem az erdő nyirkos talaján. Arrajáró emberek rám leltek s a vállukon vittek haza. Hetekig feküdtem utána láz-álomban, nehéz, veszedelmes kórban. Az a jó parasztasszony, aki betegségemben ápolt, a megmondhatója, hogy a belső tüztől eltikkadt ajkam szünetlenül az ön nevét suttogta, az ön bocsánatát esengte. Elza (megindultan): Én megbocsátottam önnek. Nyugodjunk meg a végzetben. Tódor: Nem azért mondom el mindezt önnek, hogy könyörületre bírjam és bocsánatát kierőszakoljam. Tudom, hogy ön jó, nemes, nagylelkű s áz emberi gyarlóságokkal szemben végtelenül elnéző. De én nem érem be ezzel. — (Köngörgő hangon): Elza, könyörgöm, ha van még a szivében egy szikrája annak az érzésnek, amelynek részese voltam, ha van még a lelkében egy csöpp hajlandóság hozzám, feledje el a múltat, űzze el magától, mint egy rósz álmot és legyen újra az enyém, mert nem tudok élni nélküle. Szeretem önt, Elza, szeretem, bűnbánó szivem egész hevével, a boldogtalanság tüzé- ben megtisztult lelkem édes reménységével. ményre, hogy akkor amidőn arról volt szó, hogy városunk 700 tagból álló iparos polgársága a magyar és a helyi ipar fejlődése és felvirágoztatása czél- jából kiállítást rendez, amidőn a kiállítással az a czérl szándékozik eléretni, hogy a kételkedők meggyőződtessenek arról, hogy városunk iparosai képesek bármily oly ipari czikk előállitására a melyért eddig tekintélyes összeg vándorolt a fővárosba esetleg a külföldre, akkor a képviselőtestület nem törődve a város polgárságának eme részére háruló előnyökkel az indítványt elutasítja illetve megnyirbálja, igazságosnak tartja tehát azt, hogy a képviselőtestület se adjon helyt a felsőbb hatóság által sugalta indítványnak sem s utasítsa el. A többség az indítványt megszavazta. Eddig a száraz tények. Lássuk a két indítvány közötti különbséget. Az egyik az iparos osztály érdekében minden önzéstől hivatalos pressiótól mentesen nyujtatott be egy 700 tagból álló iparos testület érdekében halasztást nem tűrő körülménvek között. A másik talán w felsőbb utasításra, de nem volt kizárva annak eshetősége, hogy annak teljesítése későbbi időkre halasztassék. Az egyikre azt válaszolta az előadó, nincs fedezet reá, a másikra már talált fedezetet. Miért nincs fedezet akkor, midőn azoknak van szüksége reá, akik verej- tékes munkájukkal járulnak a város jövedelméhez s mért van akkor, midőn egy elhalasztható kiadásról van szó ? Erre feleletet várunk. Köszönettel tartozunk Dr. Vetzák Ede ügyvédnek, hogy felkarolta ügyünket, ezzel újabb bizonyítékát adta annak, hogy törődik az iparos osztály bajaival, Elza (szelíd mosolylyal): Lám, ön még mindig a régi. Az önzés vitte el mellőlem és az önzés hozta vissza. Akkor jólét után vágyott, most a boldogságot kergeti. Tódor: A boldogságot! Ha önt nem tehetem azzá, lemondok róla. Az önzés nem bir lemondani. Elza: S ön tudna? Tódor: Van olyan élet is, mely örökös kálvária. Elza: Szótlan megadással hordani a keresztet, — ebben van a lemondás fenséges ereje. Tódor: Akkor hát hordozni fogom, amig terhe alatt össze nem roskadok. Isten önnel! (Az ajtó felé indul). Elza: Isten önnel! (Látva, hogy Tódor a kilincsre teszi a kezét): Tódor! Tódor: Elza! Elza: Meggyőződtem róla, hogy ön lemondani is tud. Tehát nem az önzés hozta vissza. Tódor: A szivem hozott vissza, amely gyötrelmek árán rászolgátt a boldogságra. Elza! Remélhetek ? Elza: Ha megférek abban a kis viskóban én is . . . Tódor: Életem ! Boldogságom! Fehér Jenő.
