Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-11-17 / 43. szám
IPAROSOK LAPJA 3 két ipari termékekké - kellett változtatni. Ezen munka abban az időben egyes családok körében történt. A búzát az egyes család tagjai őrölték lisztté. Később az ipar mindinkább önállóvá vált. Családok szentelték egész idejűket eme foglalkozásnak s ez rendesen apáról fiúra szállt. így keletkeztek az egyes iparágak, mesterségek. A rómaiak, görögöknél már találkozunk, önálló iparágakkal is, azonban ezeket rendszerint rabszolgákkal végeztették. A középkorban már nagy haladást találunk az ipar fejlődésénél sőt a népvándorlás idejében már egyes föurak önálló iparosokat tartottak maguknak. Az önálló iparosok száma évröl- évre nőtt s nemcsak egyes faluhelyen voltak önálló iparosok, hanem épp az iparosok voltak azok, akik a városok keletkezését idézték elő. A tanult munka mindinkább előtérbe nyomult s midőn a czéhek keletkeztek már az iparnak politikai jelentősége is lett. Nem egyszer volt eset arra, hogy fejedelmek leltek menedéket hatalomra törekvő föurakkal szemben a városokban, amelynek megalapítói és vezetői czéhrendszer- hez tartozó iparosok voltak. Az iparosok ezért hála fejében kiváltságokat kaptak a fejedelmekordit tettetett haraggal Benczire a koma, miközben neki fordítja a puskáját,. — rólad is lenyúzom a sárgabőrt! Benczinek sem kellett több, — amúgy sem volt valami hires bátor legény,— amint a neki szegzett puskát meglátta, nyaka közé kapta a körtvehajigálóit s iramodott lefelé az oldalon. Mikor jól kiadta a hátát s elég messzire volt ahhoz, hogy ne tegyen benne nagy kárt az apró serét, belepreczkelt a bal csőből Csutrai a sárga kabátba, csakugyan zörgött az belé. Benczi még jobban neki- iramodott s futott’, amint az Isten csak futnia engedte s meg nem állt hazáig. Ott is rögtön ágyba bújt, de nem merte magát megvizsgálni, hanem futtatta a legényét az orvos után. Orvos pedig csak egy volt a faluban s az is velünk volt vadászni. Amig mi hazaérkeztünk, addig a sebesültet egy párszor kirázta a hideg. Végre mégis orvosi segélyt kapott. A műtétet azonban mindnyájan látni akartuk. Aggodalmas arczczal — kivált Csutrai szurkolt erősen — álltuk körül az ágyát, miközben az orvos hasra töl. így az iparosszakok egyesülése által keletkezett czéhrend- szerek teljes autonómiát kaptak. Belügyeiket saját kebelükből választott férfiak intézték el. A czéhek tagjai csak kiváló tanult mesteremberek lehettek. Az inasok tanulási idejét a czéh határozta meg. A czéhek segítették a szegényebb legényt ha vándorútra indult, hogy más városoknál sajátítsa el ismereteit. Az elszegényedett iparosokat ugyancsak a régi czéhek segélyezték. Á várost a kültámadásokkal szemben a czéhek védték meg. A czéhrendszer legjobban kifejlődött Németországban s ez volt előidézője annak, hogy ott keletkeztek a hatalmas és virágzó városok. Az ipari termékeket mind kézzel csinálták, ezáltal természetesen azok drágák, de nagyon jók és finomak voltak. A czéhek azonban később mindinkább hanyatlottak s mig az előbbi időben, mint a köznek igen kiváló előmozdítói szerepeltek a XVIII. században, már a czéhrendszer csak önös czéloJk elérésére szolgált. A mesterek hosszú időre szabták meg az inaskodás éveit, hogy ez által jól ki tudják használni az inast. A legény nehezen önállósíthatta magát s a hanyatlás anyira szembetűnő volt, hogy nem fordította a vaczogó páczienst. Nézzük a hátát: azon nem látszik semmi a hideg verítéken kivül. A doktor mindazonáltal előszedte a műszereit, mert mivelhogy ő nála is sok volt a Benczi rovásán s elérkezett az idő visszaadni a sok keserűséget csőstül. Odasúgja tehát nekünk, hogy fogjuk fel a sebesültet s tegyük az asztalra, a lámpa alá, hogy jobban lásson — operálni. Megtörtént. A doktor kezdetben csak tapogatta a páczienst s egyet-egyet csípett rajta, a két hüvelyke közé szorítva a bőrt. Benczi ilyenkor fel-felsziszszent s utána nyögött csendesen. Most még nem lehettek nagy fájdalmai. Ámde belőlünk készült kifelé a jókedv. A doktor észreveszi ezt s a szemével komolyságot int. Előszed egy tűformáju kést s azt a bőre alá szúrja hirtelen, Benczi arra olyant ordított, mintha csakugyan nyúznák. A műtét ismétlődik egy néhányszor és szúrás meg orditás váltogatják egymást egy jó fertályóráig. Mikor aztán a doktor igen az elevenébe talált szúrni s arra Ö Sebesültsége szétugrott, mi egyszer kellett a kormánynak is közbelépnie. Ezen visszaélések folytán tör- vényhozásilag lett meghatározva a czéhek ügyköre s ez által azok autonómiája nagyban vesztett jelentőségéből. A XIX. század elején, midőn már a gőzgép feltalálása a világ egész gazdasági rendjét megváltoztatta, adta a czéheknek a halálos döfést. A szabad verseny eszméje kezdett tért hódítani. Az egyes államok kimondották, hogy mindenki foglalkozhatik iparral, akár ért hozzá, akár nem. Ennek természetesen jó hatása nem is lehetett. A gyáripar óriásilag fejlődik s teljesen leszorítja a kézi ipart. A kézi ipar még az által is szenvedett, hogy bárki foglalkozhatott az iparral, s ez által sok kontár keletkezett, akik az ügyes, tevékeny iparost legyőzték, ha több anyagi tökével rendelkeztek. Ezentúl már nem az ügyesség hanem a töke a födolog. Tért kezdett hódítani a spekuláczió, az üzérkedés. Hazánkban mint más államokban ennek rósz hatását csakhamar belátták és törvényhozásilag szabályozzák az ipari foglalkozásokat s eltörölték a czéhrendszert. Jelenleg valóságos középút áll fönn a' czéhrendszer és szabad ipar között. A törvény meghatározza, hogy csak olyan foglaLkoz- hatik iparral, kinek arra kellő késem győztük az eddig visszafojtott ka- czagást tovább türtőztetni; kitört az elementáris erővel, de úgy, hogy rezegtek belé az ablakok. A szűnni nem akaró, harsogó hahota közben - felült a félig halott, operált ember . . . bambán körülnéz a vidámságtól derűs arczokon . . . később eszmélni kezd . . . s mintha sírból jönne a hangja — kérdi: — Meg fogok maradni? E rémséges naptól kezdve megjavult, korrekt vadász Tett belőle. A sárgakabátot azonban fel nem venné a világ süni kincséért, csak családi ünnepélyeken mutatja meg a legmeghittebb barátainak, mint olyan ereklyét, amely egyszer — állítólag — megmentette az életét. A históriát azonban el nem mondaná semmi könyörgésre, én pedig már nem tehetek róla, hogy elmeséltem, mert nekem komolyan veszélyeztette az oldalamat — ki akarta fúrni. Vén vadász.