Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-08-04 / 29. szám
IPAROSOK LAPJA ö A városi tanács a szakközegek előterjesztésére akként döntött a pályázatok felett, hogy a festői munkát annak az iparosnak adta ki, akinek ajánlata — igaz ugyan, hogy egységár tekintetében — némileg drágább volt, de a város részére nyújtott előnyök végeredményében az ajánlatot sokkal kedvezőbbé tették. Festői iparosaink részéről több oldalról fel lettünk hiva arra, hogy részükről nem tartják igazságosnak a beadott ajánlatok ily módon való elintézését, mert a főelv, hogy határozott kikötés hiányában, annak ajánlata lett volna elfogadandó, akinek ajánlata egységár tekintetében a legkedvezőbb, — mellőzve lett. Hivatásunk az iparos és kereskedő- osztály érdekének megvédése és előmozdítása, de ez nem zárja ki azt, hogy amidőn tapasztaljuk azt, hogy az ajánlatok elbírálásánál polgártársaink tévedésben vannak, fel ne világosítsuk őket arról, hogy az ajánlatok elbírálásánál az illető szakközegeket minden mellék- tekintetek nélkül csakis a város érdeke vezette. Ugyanis a beadott ajánlatok közül csakis kettő kerülhetett érdemleges bírálás alá, az egyik a pályázatot elnyerő, a másik a legjutányosabb egységárat feltüntető ajánlat. Az egyikben ajánlattevő belefoglalja a homlokzaton teljesítendő kőműves- munkálatokat és állványok készítését is, a másikban sem egyik, sem másikról említés nem lett téve, ily körülmények között a városi tanácsot az előbbi ajánlat elfogadására az a körülmény kényszeritette, hogy — sajnos —- a jelenlegi viszonyok között ha a kőműves- munkálatot rezsiben akarja végeztetni, ahhoz legminimálisabb összegben megállapítandó 5 korona napszám mellett egy kőművest kell fogadni s mellé egy felügyelőt állítani, aki a munkát ellenőrizze s viszont az állvány készítéséhez külön ácsiparossal kell egyezségre lépnie, melynek munkadija jóval túlhaladná azon összeget, melyet a két ajánlat közötti különbözet felmutat. Ezek után azt hisszük, hogy beláthatják festőiparosaink azt, hogy a jelen alkalommal nincs igazuk s megnyugodhatnak abban, hogy az ajánlatok elbírálásánál semmi szabálytalanság nem fordult elő. Még egy körülményre kell városunk kisiparos polgárságának ez alkalommal figyelmét felhívni. Másfél évvel ezelőtt történt az, hogy a városi mérnök egy tanácsülésen felhívta a figyelmét a tanácsülésnek arra, hogy a kisipar mindinkább súlyosbodó helyzetére való való tekintetből fogadja cl a tanács a városi mérnök abbeli javaslatát, hogy a városnál előforduló munkálatokat ne egy vállalkozónak, de kisiparosoknak adja ki. A javaslatot a városi tanács elfogadta s másfél év óta a városi munkálatok nem egy kézben, de kisiparosok közt lettek megosztva s igy világos az, hogy a városi mérnöki hivatalt az a czél vezette indítványa megtételénél, hogy a kisiparosokon segíthessen. Ebből kifolyólag, ha a városnál valami munka adja elő magát, ne restel- jék iparosaink bővebb felvilágosítás végett a városi mérnöki hivatalnál megjelenni, mert a pályázati felhívásban nem lehet minden oly körülményt feltüntetni, amely az ajánlatok elbírálásánál döntő lehet, mig ha a kellő felvilágosítást megnyerik, munkájuk köny- nyü, ajánlatuk biztos alapra lesz fektetve s kikerülhető lesz az, hogy — mint az a jelen alkalommal történt — panaszra legyen ok. Legyenek meggyőződve arról, hogy ha bármelyik téren egyik vagy másik osztálynál igazságtalanságot vagy mellőzést tapasztalunk, mindenkor ott leszünk, mert igaz ügyünk védelménél nem ismerünk terrort, nem ismerünk félelmet soha! Jegyzőkönyv. Mely felvétetett Fehérgyarmaton, 1907. julius hó 29-én d. e. 11 órakor a fehér- gyarmati függetlenségi párt pártgyülésé- ben, a kaszinó helyiségében. Thury Zsigmond kerületi pártelnök üdvözli- megjelent párttagokat s tudatja velük, hogy julius hó 23-án Szatmáron Luby Géza megyei pártelnök elnöklete alatt tartott pártgyülés, a Majos Károly darabont alispán pénzügyi tanácsossá kinevezése ellen tiltakozását akarta kifejezni és felkérte Falussy Árpád főispán urat, hogy a legközelebbi napokban rendkívüli megyei közgyűlést hívjon össze, amelyen a megyén ejtett sérelem és megalázás alkalmából bizalmatlanságát fejezze ki a párt Wekerle pénzügyminiszter ellen. Még eddig nem vagyunk biztosak afelől, hogy a főispán ur Öméltósága a függetlenségi párti bizottsági tagoknak milyen választ ad, összehívja-e a rendkívüli közgyűlést ?• Ennélfogva indítványozza, hogy a pártgyülés hívja fel Luby Géza megyei függetlenségi párti elnököt, hogy a főispán vonakodása esetén haladéktalanul hívjon össze Szatmáron népes pártgyülést és az ott hozott bizalmatlansági szavazatot küldje meg Wekerle Sándor miniszterelnök urnák és a határozatot tegye át az ország valamennyi törvényhatóságához hasonló szellemben való eljárás czéljából. Luby Géza megyei pártelnök kijelenti, hogy a kívánalomnak készséggel eleget fog tenni. Ezzel a gyűlés befejeztetett. Kelt mint fent. Bakó László, Thury Zsigmond, jegyző. kér, pártelnök. Bakó István, megyei alelnök. HÍREK. — Requiem. Az elhunyt gróf halála alkalmából az engesztelő szent miseáldozat tegnap délelőtt 11 órakor tartatott meg. Az egyházi szertartást Dr. Boromisza Tibor püspök végezte fényes segédlettel. Az énekszámokat a dalárda adta elő. A requiemen a családtagokon kívül megjelent a vármegyei tisztikar Dr. Falussy Árpáddal élén, továbbá a város és az ecsedi-láp tisztikara. — Köszönetnyilvánítás. A magyar távirati tudósitó és Szamos felelős szerkesztője lapunk utján hálás köszönetét fejezi ki Pöhl Alfréd uradalmi tisztnek, velük szemben tanúsított előzékeny eljárásáért, melyhez mi is csatlakozunk. — Szerkesztöváltozás. Dr. Kovács Dezső ügyvéd, a „Szatmárvármegye“ laptársunk felelős szerkesztője ezen tisztségéről lemondott. Az uj szerkesztő Schröder Béla hirlapiró. Dr. Tóth Zoltán főmunkatárs szintén megvált tisztétől. — Olvasóinkhoz. Az épitő-iparosok szövetsége Gróf Károlyi István bekövetkezett halála folytán f. hó 3-ára tervezett tánczmulatságát 17-ére halasztotta el. — Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi számában a nagybányai iparki állításról szóló tudósításunkba hiba csúszott be, amennyiben a Takács Károly-féle kádár munka helyett Ébenhó Gyula munkája értelmezendő, ki Takács Károly nagybányai kitűnő hírnévnek örvendő kádármesternél van alkalmazásban. — Tánczmulatság. A Kossuth-asztal- társaság vigalmi bizottsága f. hó 28-án gyűlést tartott, melyben véglegesen megállapodtak abban, hogy a mulatságot f. hó 24-én tartják meg a Polgári olvasókör helyiségében. Tombolatárgyakra 100 koronát szavazott meg a bizottság s azok beszerzésére bizottságot küldött ki. Kimondotta a bizottság, hogy a tárgyak kizárólag hazai gyártmányok és hasznos dolgok legyenek. A beléptijegyek ára 1 korona, tombolajegyek ára 60 fillér. A meghívók a napokban ki lesznek bocsájtva. — A gyermekek öröme. Városunk hatósága a ragadós betegségek miatt bezárt óvodákat megnyitotta. — Dalünnepély. A nagykárolyi Dalegyesület ma délután a Lövöldékért helyiségében az egri országos dalverseny költségei fedezésére dalestélyt rendez. Belépti-dij személyenként 60 fillér. — Táncztanitás elhalasztása. Zelinger Adolf tánczínester a táncztanitás megkezdésének idejét Gróf Károlyi István közbejött halála miatt folyó hó 1-ről o-ére halasztotta el. *• — Az épülő színház munkálatainak megtekintésére Köpeczek György fővárosi műépítész, a színkör tervezője múlt hó 25-én városunkban időzött. — Egy doboz szivarka hüvely 18 fillérért kapható Mózes Soma füőzer- és csemege üzletében. — Temetés. Bordás Imre volt asztalos-mestert múlt hó 29-én helyezték örök nyugalomra nagy részvét mellett.