Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-08-04 / 29. szám
Társadalmi hetilap A Nagy károlyi Iparos-Szövetség- és Ipartestület hivatalos közlönye. 2s/Leljelenik -mixi-dLe-xi vasárnap Szerkesztőség: Gróf Károlyi György-tér 24. szám alatt. Kiadóhivatal: Sarkad! N. Zsigmond nyomdája. Felelős szerkesztő : Síinké Aladár. Lapvezérlő bizottság: Az Iparosok Szövetségének Elnöksége. Laptulajdonos: Sarkadi N. Zsigmond. Előfizetési árak: Egy évre ..................................5 K — f. Fé l évre..................................2 K 50 f. Ne gyedévre..............................I K 25 f. Egyes sz ám ára 12 f. — Nyilttér sora 20 f. Elvégeztetett. . . A nagy ember lelke elszállott. Gróf Károlyi István a bazaszerető férfiak mintaképe, Magyarország első gavallérja, városunk szeretett' képviselője elköltözött — örökre. Nem ragyog nekünk a nyári napsugár. Szemünk elborult, csak gyászt lát mindenütt. Nem hoz enyhületet a harmatos reggel. Hitet, reményt, bizalmat hirdetnek a felzendülő zsolozsmák s mi megtörtén, bizalmatlanul, reménytelenül borulunk térdre! Lefutott a menybolt egy csillaga, egy sugárzó napnak fénye hunyt el városunk felett! Meghalt a mi legnagyobb emberünk! Nem! Csak a kegyetlen hir tárogatja szerte e lesújtó szózatot! Mi nem hisszük, nem hihetjük! Előttünk lebeg daliás alakja, halljuk ajkának szavait, érezzük, hogy itt van közöttünk, mintha látnók városunk élén a hazafiasság szent zászlójával. Igen! Gróf Károlyi István él... s élni fog ezután is! De haj! Csak hiú káprázat a látomány, a szózat csak visszhangja az elnémult ajak rezzenésének, a kép csak fantomja a testeit ölött ideálnak. Meghalt! Mindenünk volt. Azt hittük, nem közönséges halandó, mint magunk vagyunk, S ime, keserű leczke! A legnagyobb mester: a halál volt tanitónk. Fél század előtt támadt s az uj századdal múlt el. Városának mentora volt. Vezetett á sötétségben s hazafias szelleme bevilágította a vak éjét. Nagy volt. Nagy yolt lélekben, tettekben, erkölcsbejn, jellemben egyaránt. Nagy voltmérőben s akaratban. Nagy volt a tudásban! Feltárta vármegyéje előtt az igazság könyvét s mi olvastunk belőle. Nagy volt ő a szenvedésben is! Szelleme világitott nekünk. S ezt a fényt mi sem homályosit- hatta el. Még csak el sem halványult ragyogása. Sőt ha egyszer fel-fellobbant, az egész nemzet üdvözölte s köszöntötte a tündöklést. Most végleg övé a fény: az örök fényesség birodalma.. Most már nem szenved többé: enyhülést lelt odaleht! S mi üres szívvel, üres lélekkel járunk-kelünk. Üresnek, pusztának, sivárnak érezzük egész valónkat. Most, mikor már elvesztettük, érezzük csak igazán, mi volt ő nekünk, nagykárolyiaknak. Mesterünk voltál, oh! nagy Mester, a hazaszeretetben! Vezérünk voltál, oh! csodás Vezér! Őrzőnk voltál, oh! magasztos Lélek! Örök tanulság marad nekünk a te magasztos, fenkölt példád. Vezérünk voltál, de e vezér nem ejté ki kezéből a lobogót. Mert az a zászló, melyet te lengettél, örökre kitűzve lesz elénk messze czél gyanánt. Az őrlélek is virraszt városunk felett. S jóságodért, nagyságodért, magasztosságodért mivel adózzunk mi neked? Könyüvel, mely párává őszük? Sóhajjal, mely eloszlik a semmiségben és áldással, mely puszta szó ? Mi voltál Te nekünk — s mik vagyunk mi? * * * Múlt hó 31-én délután 3 órakor városunkban futó tüzként terjedt el annak hire, hogy egy csillag tűnt le Nagykároly város egéről. Gróf Károlyi István meghalt. A hirt kétkedve fogadtuk, jóllehet tudtuk, hogy mindennap várhatjuk a katasztrófa beálltát, biz- tunk abban, hogy a milyen erős volt ő elvében, s mily tántorithat- lan volt feltett szándékai kivitelében, ép oly nehéz küzdelme lesz vele a halálnak, mert görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy éljen a haza és embertársai jóvoltának előmozditására. Most mikor ezen sorokat Írjuk, harangok zúgása, a házakon lobogó fekete zászlók jelentik azt, hogy szeretett országgyűlési képviselőnk nincsen többé. Meghalt! Itt hagyott bennünket árván, tanácstalanul a legnagyobb Első Nagy károlyi Temetkezési vállalat Nagykárolybaiij Deák-tér, Vetzák-féle házban. Rendkívüli olcsó árak! Díjtalan ravatalozás és gyászkocsi! IPAROSOK LAPJA
