Iparos Lap, 1908 (2. évfolyam, 19-27. szám)
1908-08-12 / 20. szám
IPAROS LAP hogy elmúlt hó folyamán 80 fogoly volt a helybeli kir. ügyészség fogházában. Kellner György törv. állatorvos jelentése szerint városunk állategészségügye kedvező volt s hogy a husvizsgálat most már a legújabb miniszteri rendelet szerint történik. Végül Kellner távozása alkalmából köszöszonetét fejezte ki a bizottságnak, hogy (fflhunkajában mindenkor segítette. Dr. Vájay. Károly polgármester szivélyes szavakkal köszönte meg a távozó állatorvosnak városunk állategészségügye érdekében tett szolgálatait. — Tagdíj járulék a munkáabiz- tositó pénztárnál- Az országos munkás- biztosító hivatal beszüntetve az eddigi hat osztályba sorozott járulék-fizetést, nyolc osztályt állapított meg és ezután nem 7 napra lesz a járulék fizetendő, hanem csak 6 napra. Az eddig szokásban volt egész hetek, vagyis ha a munkás egy héten csak 1—2 napot dolgozott, mégis egész hét volt fizetendő, eltöröltetett, ezután a tényleg kidolgozott napok lesznek beszámítva, ha a munkaadó 8 napon belül e körülményt bejelenti. Más esetben, ha az állandó munkás, közbejött akadályok folytán néni dolgozna ki egész hetet, mégis egész hét, vagyis teljes 6 nap lesz fizetve. Az uj díjtáblázat szerint 8 osztály lesz ezután. I-ső osztályú tag pl. az, aki napi 1 koronánál többet nem keres. Ide tartoznak a mesternél lakó tanon- cok is. Óméi kevesebb munkással dolgozó kisiparos ezután is 2°/0-ot, nagyiparos pedig 3°/0-ot fizet. A dí jtáblázat u következő: Fizetendő összeg hetenként 2% 3% I. osztály 1-— 12 81 II- „ 1-50 18 28 III. . 2-50 30 4G IV. „ 3-50 42 64 V. „ 4-50 54 82 VI. . 552 66 100 VII. „ 6-50 7« 118 VIII. 7 50 90 136 — Kereszt feltétel. Veszelovszky Testvérek építészek veze tése alatt újonnan épül lő gyönyörű szép kálváriatemplom egyi ik tornyára v fi párna p d. e. 11 óra kor tették föl a szokásos Crremóniá k között a keresztet. Az uj kérész tét Szab ó Ist\án pápai prsielátus s/e titelte fel. — Lutheránus istentis ztelet. H a mányi 1st van hrnadvecoei ág. ev. lelkész, egyházmegyei főjegyző vasárnap délelőtt a Rákóczy-uicui áll. elemi iskola egyik tantermében városunk ág. ev. hivei részére istentiszteletet tartott. Az istentiszteleten csaknem teljes számban jelenvolt hívők mély áhítattal hallgatták a nagytudásu lelkész megható imáját s gyönyörű prédikációját. Istentisztelet után értekezlet volt, melyen az egyház vezet ő-férfiai kifejezést adtak azon uhujuknak, hogy szeretnék ílarsánvi nagyiiszteletüt lelkészüknek megnyerni. Ez ügyben tárgyaltak is Hursányi egyh. főjegyzővel, kiben az evangélikus egyház lelkes vezetőt, városunk társadalma pedig igen kedves tagot nyerne. Délben 15 teritékü bankett volt a Pannóniában, melyen sok szép fel köszöntő hangzott el. — A Széchenyi társulat ülése. A Széchenyi társulat igazgató választmánya pénteken, folyó hó 14-én délután 3 órakor Madarassy Dezső elnöklete alatt a Rákóczi- Utcai áll. elemi iskolában ülést tart. — Tanár választás. A ref. főgimnázium fenntartó testületé f. hó 26.-án ülést tart, melyen a rajztanári állást kinevezés, a latin-magyar s magyar-német helyettes tanári állásokat pedig választás utján töltik be. A rendes rajztanári állást Hatvány Bélával, az intézet eddigi kiváló h. rajztanárával töltik be. — Választmányi ülés. Szatmárvár- megye gazdasági egyesületének igazgatósági választmánya szerdán f. hó 5.-én délelőtt 11 órakor Szeőke Barna alelnök elnöklete alatt a városháza tanácstermében ülést tartott, melynek egyetlen tárgya az elnök s alelnök lemondása volt. Szeőke Barna alelnök üdvözölte a tagokat. Kilőnek Uray Géza ig. vál. tag szóllak fel s arra kérte az igazgatósági választmányt, miszerint javasolják a közgyűlésnek, hogy Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás, elnököt s dr. Keresztszeghy Lajos alelnököt küldöttségileg kérjék fel lemondásuk visszavonására. Kovács Béla vál. tag ezt ellenezte: hiábavaló fáradságnak tartja, mert biztos tudomása van arról, hogy á lemondott elnökök se tu tn i körülmények között sem birhatók rá az elnöki tisztségben való maradásra. Luby Béla ig. vál. tag szóllak fel ezután. Ö is elleuezte a küldöttség kiküldését. Hungoztatattu, hogy Világossy Gás párnak titkárrá történt megválasztatása világért sem jelentett bizalmatlanságot Kende Zsigmond elnökkel szemben. Határozottan ellenezte a küldöttség kiküldését; e lépés ugyanis kudarccal vég/ődne, mert Kende Zsigmond az az ember, ki megfontolva cselekszik. Többek liozzás/.óllása után az igazgatósági választmány határozatikig kimondotta, miszerint ti f. hó 12 én délelőtt 11 órára összehívott közgyűlésnek javasolja, hogy Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás, elnök s dr, Keresztszeghy Lajos alelnök lemondását vegyék tudomásul s a lemondott elnöki székek betöltése iránt intézkedjenek. — Főkönyvelő választás. A Szatmári Guzdasági és Iparbank igazgatósága pénteken töltötte be a megüresedett főkönyvelői állást Szabó Bakó József lajosmi/.sei könyvelővel. — A felső keresk. iskola uj helyisége. A városi felső kereskedelmi iskolának III. osztálya már az idén megnyílik s ehhez a jelenlegi Fogarassy-féle bérház nem tud elég helyiséget nyújtani, miért is Dimay Sándor igazgató előterjesztést tett a tanácshoz, hogy a Takarékpénztári palotában Páskuj Imre kereskidő által bérelt helyiségeket vegye ki a város albérletbe, hol is az iskola megfelelő elhelyezést nyerne. A tanács ez ügyben u gazdasági tanácsost jelentéstételre hivta fel. — Magán kórház. Részben feljelentés, részlten Tóth János titkos rendőr Utján a rendőrség megtudta, hogy Juhos Juliánná rendőri felügyelet alait állott leány a Vörösmarty-utcu 20. számú házban magán kórházat tart, liítt bénákat, púposokat, sántákat, terhes vagy beteg nőket 30—40 koronában kialkudott árakért rendszeresen és üzletszerűen kuruzsol. A rendőrség a magán kórházban talált betegeket illetőségi helyeikre tolorcolta s az ügyet vizsgálat alá vette. — Katonasors. Szomorú tapasztalatokat szerzett a hires „gyöngyéletről“ Harkay József mikolai legény. A sors úgy akarta, hogy gyöngyösi huszár legyen, ámbár természete nem igen vonzódott a lovagláshoz. Ezért sok keserűséget kellett lenyelnie, főleg egy eugszlűrer felebbvalója részéről, aki az elmúlt tavaszon rosszul sikerült lovagló giakorlat után úgy arcul csapta ostorával, hogy menten felhasadt a busa. Kapitányának feltűnt a dolog s egy másik közhu szártól megtudván az okot, eugszfiirer uralmit pár napi fogházzal jutalmazta. A „fe- lebbval (>“ most nemes bosszút forralt s még az ülések megkezdése előtt egy este az ágyában alvó Harkayt lepedővel letakarta a pár nemes érzésű pajtásával úgy elverte, hogy szegény fiúból sohase lett többé ember. Gyengélkedése miatt szabadságolni kellett, mígnem ideiglenes szabadságát f. hó 4.-én állandóval cserélte fel. Belső sérülései következtében meghalt. Gachal János tábori s. lelkész temette el 6.-án Mikolában nagy és őszinte részvét mellett. — Gözmosó. Cs. Nagy Sámuel és társai egy modern gőzmosódát létesítenek, mely célra ingyen telket kérnek a várostól. A tanács a kérelmet véleményező jelentéstétel végett a gazdasági tanácsosnak adta ki. — Árlejtéi a postapalotára. A postapalota kiépítésére a városhoz a meghirdetett árlejtésen három ajánlat érkezett be. Révi Miklós és Gál Jenő 120,001 K, Vajnay Lajos 120,183 K 60 f és Fogarassy Sándor 111,003 K 96 fillérben tették meg az ajánlataikat. Ezek közül a tanács, mint legkedvezőbbet, a Fogarassy ajánlatát fogadta el. — Szinésziskola Debrecenben. S o 1 y m o s i Elek, a budapesti Népszínház művésze Debrecenben szinésziskolát nyit. A nyilvánossági joggal felruházott szinésziskola szept. 1.-én nyílik meg. Beiratkozni már aug. 25 tő! leltet. A drámai növendékek egy évre 240 koronát fizetnek, az énekesek pedig 500 koronát. A beiratási dij 10 kor. Á női növendékek bennlakásra is elfogadtatnak s a teljes felügyeletről az igazgatóig gondoskodik. A lakás és teljes ellátás a tandíjon kívül havi 80 koronába kerül. — Bő szilva-termésre van kilátás, amint a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara az érdekeltek tudomásara hozza, Horváth-Szlavon országban és igy ott igen kedvező beszerzési fonások fognak rendelkezésre állani. A venni szándékozók közvetlen érintkezésbe léphetnek a „Hrvutka Pol- godjelska Bmka Zágráb-1 pénzintézettel, amely 22 falu-i guzdnszövetkezetet képvisel 8 a felvilágosítást, megadja. — Ellopott tagositási iratok. Vakmerő betörést követtek el e hó 27.-én éjjel Kovás (Nagybánya melletti) községbeu. Eddig ismeretlen tettesek ugyanis az iskola helyiségét, melyben u községre vonatkozó tagosítás! iratok, jegyzőkönyvek, térképek voltuk, feltörték és az összes tagositási iratokat ellopták. Hunyor Ödön kir. tszéki ta- gositó biró, ki épen u helyszínén működött az esetről táviratilag tett jelentést a helybeli kir. tszék elnökének. A csendőraég a nyomozást széles körben megindította. A tettesek csakis a tagosítást ellenző parasztok lehetnek, igy akarván megakasztani a további tagositási munkálatokat. A kár tetemes, mert az eddigi mérnöki munkálatok ezrekbe kerültek. — Tűzoltótisztek ünneplése. F erencz Ágoston és Szol lossy Gusztáv tű/oltótisztek az 1907 évi budapesti tűzoltótiszti vizsga évfordulója alkalmából e hó 2.-án fényes vacsorát adtak az Iparos Ifjak helyiségében a tűzoltó-egyesület tagjainak. A megjelentek lelkes felköszöntőkkel méltatták a tűzoltó-testület e két kiváló tagjának érdemeit. — Vasutasok kvalifikációja. Igen gyakori eset, hogy valaki a közpályára lép, ha még oly igen kicsi is a kvalifikációja, hogy csak kezdetleges állásban tud alkalmazást kapni és amellett semmi reménye sincs arra, hogy valamikor előléphessen. Később azonban, mikor az állást megszerezte, folytatja tanulmányait. Ilyenkor aztán megtörténik, hogy a kezdő hivatalnok rangban és fizetésben főnökei elé kerül. Az államvasutak igazgatósága ezt meg akarj i akadályozni és rendeletét ad ki alkalmazottaihoz, melyben tudatja, hogy jövőben csak azt a képesítést fogja figyelembe venni, amelyet az illető alkalmazott szolgálatba lépésekor magával hozott. — Kételkedéssel fogadjuk o hirt, mert hihetetlennek tűnik fél előttünk ezen. intézkedés, mely az egyéni hasznos érvényesülés és produktiv erőkifejtés elé az érzékenykedő hiúságot állítja gátul s az igazi tehetség kifejlődése ele merőben subjektiv s a közéletben védelemre nem számítható akadályt torlaszt. Feltehető ennélfogva, hogy a M. A. V. igazgatóságának rég tervezett decentralizációját is személyi tekintetek akadályozzák, holott az üzleti érdek annak fogattatosifását égetően sürgeti, — Szerencsétlenség. Kiss Áron 2L évps fürészgyári munkást a Neuschlosz-féle gyártelepen a minap sulyus baleset érte. Egy hatalmas rönkő ugyanis lábára zuhant s azt összeroncsolta. A szerencsétlenül járt munkást az irgalmasok kórházában ápolják. — A nagybányai g. k. templom építését hir szerint Fogarassy és Tatorján szatmári cég vállalta föl s még ez évben be akarja az építkezést fejezni. URÁNIA MOZGÓFÉNYKÉP SZÍNHÁZ. Túl: Márkutz Dezsfi. Szatmár, Eötvös-utca 2. sz. Heinrich-ház. MINDEN HÉTEN Háromszor szenzációs uj műsor. Ksllemes hűsítő italok.