Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-05-22 / 8. szám
4-ik oldal IPAROS LAP május 22. vétség, valamint elsőfokú iparhatóságunk is, és Tankóczi Gyula főkapitányunk, az iparosság nagy barátja azon fáradozik maga is, hogy végre tető alá kerülhessen az Ipartestület eszméje. Az alakítási eljárás azon pontjához értünk, amikor nyilvánítani kell minden iparosnak hogy akarja-e vagy sem azt, hogy az elsőfoka iparhatóság az iparosok kezébe tétessék át, mire nézve a következő hirdetmény lett kibocsátva : 3739/1907. iksz. Hirtíelmény. A városunkban levő és képesítéssel biró önálló iparosok egy nagy része az általános ipartesiiilet létesítése iránt kérvényt adott be hozzám. Mielőtt a kérelem felett érdemleges véghatározatot hoznék, hangsúlyozásával annak, hogy a magam részéről is nagy fontoságot tulajdonítok az általános ipartestület megalakításának s erre vonatkozó indokaimat a 6324/905. fksz. alatt kiadott határozatomban elég bőven és meggyőzően fejtettem ki, felvivom a képesítéshez kötött összes iparosokat, hogy 1907. év május 20-ik napjától junius hó 8. napjáig Hajdú Károly tb. alkapitány hivatalos helyiségében nyilatkozzanak az iránt, kivánják-e az ipartestület megalakítását vagy nem. A tett nyilatkozatok jegyzőkönyvbe fognak vétetni, s ezek fognak alapul szolgálni a hozandó véghatározatnál. Már most megjegyezni kívánom, hogy az ipartestület megalakítását kifogom mondani, akár a megalakítás mellett jelentkezők a képesítéshez kötött iparosok két harmadát képezik és abban az esetben is, ha az ellenzők nem képezik a képesítéshez kötött iparosok egyharmadát. Szatmárit, 1907. május hó 12. Tankóczi, főkapitány. Iparosok! Nem akarjuk hinni azt, hogy a mai nehéz viszonyok között, amikor a munkás és munkaadó közötti viszony annyira elfajult, hogy hazai iparunk tönkremenetelétől kell tartanunk, amikor gazdasági viszonyaink éppen a mun- . kás és munkaadó közötti viszony elhidegülése okozta káros következmények terhe alatt roskadozik, ipartestületi eszménk hajótörést szenvedne, kishitűségek végett. Tudjuk jói az okokat, amelyek ellenszenvessé teszik az Ipartestületet Szatmáron. Sokan az administrate óriási kötíségeinek rémével küzdenek elhatározásukban; mások féltik a helybeli ipartársulatok meglevő vagyonát. Ne hagyják a félrevezetett iparosok magukat mesékkel becsapni, s ez által a közös jót eredményező szép ideát sárba tiporni. Akármerre nézzünk szét ez országban, mindenütt saját házában lakik az ipartestület, pedig Nagykárolyban például 2 korona tagsági járulékot fizetnek évenként. A vezető hivatalnoki kar fizetését és egyéb kiadást úgyszólván fedezi a tanonc szerződtetés, szabaditás és iparigazolvány kiadás. Nem dobálódznak sehol ezresekkel, amint azt egyeseknek bebeszélték, szerény javadalmazás mellett működnek a hivatalnokok, sőt jobban mondva a hivatalnok, s Szatmár városában, ahol oly óriási számú iparos és tanonc állomány van, nem deficitről, hanem évi I feleslegről beszélhetünk, úgy hogy évi pár korona tagsági illetékünk pár év alatt oly tartalékot eredményezhet, hogy például Sátoraljaújhelyhez hasonlóan egy fillért sem kell 5—6 év múlva fizetni. Az ipartársulatok vagyonához pedig semmi köze az ipartestületnek. Erre törvény nincs, aki tud ilyet, mutassa be, de szavakkal ne agitáljunk olyasmi ellen olyan értelemben, ami nem igaz. Elhisszük, hogy az eddigi félreértések elsimulnak és Szatmár város területén nem fog egy iparos sem az ipartestület ellen szavazni. Törekvésünk sikere érdekében pedig lépjen sorompóba minden iparos, jelentkezzen szavazásra Hajdú Károly alkapitány urnái mielőbb, minél tömegesebben. Hol sztrájkolnak? Arad. Szobafestők, famunkások, asztalos, lakatos. Csongrád. Kőmives, ács. Debrecen. Asztalosok, festők, épitőmunkások. Gyula. Kőműves, ács, asztalos, lakatos. Jászberény. Kőművesek, ácsok. Lugos. Épitőmunkások. Nagykároly. Kőműves, ács, szobafestő, asztalos. Pozsony. Kőműves. Szászrégen. Asztalos, kőműves, ács. Szabadka. Kőművesek. Sopron. Kőműves, bádogos. Tapolca. Az összes építőiparosok. Kecskemét. Kőműves, ács, bádogos. Makó. Az összes épitőmunkás. Marosvásárhely. Asztalos. Miskolcz. Ács, asztalos. Fehérgyarmat. Ácsok mozgalom alatt. Hírek. Tisztelettel fehérjük lapunk olvasóit, akik lapunk céljával és irányával rokonszenveznek, hogy előfizetéseiket szíveskedjenek mielőbb lapunk kiadóhivatalához (Báteéczi-utca 26. sz.) juttatni, mert mutatványszámot ezután csakis megkeresésre kill- dünk. — Küldöttség a kereskedelmi miniszternél. Mint lapunk múlt számában jeleztük, Szatmár város