Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-04-17 / 3. szám
április 17. IPAROS LAP 7-ikoldal. kaptak is munkát! Mert azt csak megengedi a világ, hogy a munkaadó megegyezhessék előre a munkással, a munkabér és munkateljesítmény felett; mert ha az illető laptársunk akar pl. építtetni valamit, előre kér költségvetést bizonyára, és nem utólagosan. Az alkut pedig rendszerint szerződéssel kötik meg. Az építőiparosok is előre és nem utólagosan akarnak a munkásokkal megegyezni, akivel pedig megegyezni nem lehet, azzal nem dolgoztatnak. Éppen úgy mint a nagyközönség, aki a vállalkozóval megegyezni nem tud, azzal nem köt szerződést. Már pedig ha azt a munkaadót köti ígérete valamely munkához, s körül van irva: ilyen magas ház, ilyen vasiak falak, ilyen ajtók, ilyen kivitel stb. tartozik előállítani, akkor hogy a mester rá ne fizessen vállalt munkájára, ahoz ará- nyitja a munkások bérét is és igyekszik a mester is előírni: én fizetek ennyit, de kívánok pénzemért ennyit. Aki nem akar dolgozni annyit, amennyit könnyen elvégezhet a munkás elég magas napidijjért, azzal szóba sem áll a mester. Ez pedig nem munkászárlat. Munkászárlat az, amikor büntetésből az összes munkások el vannak zárva annak lehetőségétől, hogy dolgozhassanak, vagyis szünetel a munka a munkaadók akaratából. Szatmáron pedig ez eset nem áll fenn. — Kiállítás. A város által segélyezett szalmafonó ipari kiállítás f. hó 20-ik napján fog a városi tanácsteremben megnyittatni. A kiállítás 3 napig tart. — Cipész iparosaink gyűlése. A cipész ipartársulat folyó hó 14-én, vasárnap tartotta negyedévi rendes közgyűlését a „Sörcsarnok“' külön termében. Glózer János elnök megnyitván a gyűlést, megemlékezett a közelmúltban átélt munkás zavarokról s örömmel állapította meg, hogy azon munkások száma, akik a szociális szakszervezeteket elhagyva, munkában vannak, a normális szükségletnek megfelelnek s hogy ennek következtében az elmúlt munkás zavar a mesterekre nézve megnyugtató eredménynyel végződött. A társulat ezután több apró belügyét intézte el s végül egyhangúlag határozatba vették, hogy munkásaikat az „Iparos Ifjak Otthonába“ bevezetik, beíratják s ezzel a munkások részére megfelelő társaságról is gondoskodnak. — Sorozás. Városunkban a fősorozás e hó 8—9. napjain ment végbe. Előállott az első korosztályból 204, a másodikból 88, a harmadikból 108, összesen 400. Ezekhői bevált: 89, visszavettetett 90, fegyverképtelen 68, felülvizsgálatra küldetett 1, katonai kórházba 3, polgári kórházba 1. Távolmaradt 134. Sorozás után a bizottság részére diszebédet adott a város a Pannóniában. — Ipartestület Mátészalkán. A mátészalkai iparosok elhatározták, hogy ipartestületet létesítenek s e célból már az összes intézkedéseket megtették. Az alakuló közgyűlés még e hó folyamán meg fog történni. Üdvözöljük mátészalkai iparos társainkat és sikert kívánunk törekvésükhöz, — Mintaméhes Szatmáron. Említettük már, hogy a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület kebelében működő méhészeti szakosztály kérvényt adott be a földmivelésügyi minisztériumhoz, egy Szatmáron felállítandó mintaméhes tervezetével. Még a múlt hóban le is küldetett Kovács Antal méhészeti felügyelő, ki a tervhez a minisztérium nevében hozzájárult. A napokban érkezett le a miniszter leirata, melyben 600 korona államsegélyt utalványoz ki a mintaméhes felállításának céljaira. A munkálatok már pár nap múlva megkezdődnek, a városnak a Kossuth-kert melletti faiskolájában. Egyidejűleg intézkedés történt az irányban is, hogy a mintaméhes kezelője, a Gödöllön május hó 1—21-ig tartandó tanfolyamra felvétessék. — Kedvezmény a katonai szolgálatban. A honvédelmi miniszter az örökölt mezei gazdaság birtoklása címen kedvezményben részesülő hadkötelesekkel szemben az eddigi rendelkezést lényegesen megváltoztatta. Eddig ugyanis azok részesültek abban a kedvezményben, akik öröklött gazdaságukban maguk gazdálkodván, ezen gazdaság föld jövedelme egy öttagú család önálló eltartására elegendő volt, de viszont nem haladja túl a jövedelemnek négyszeres mennyiségét. Ezentúl a honvédelmi miniszteri utasítás értelmében különbség fog tétetni, hogy a földbirtok szántó, rét, kert, szőlő, legelő vagy erdő, és ha szántó, vagy rét, legalábbb hat holdat kell kitennie s 40 kát. holdnál nagyobb nem lehet, ha szöllő, 2 holdtól 4 holdig terjedhető területtel kell bírnia, s csak úgy képezi alapját a kedvezmény megadásának, ha mint szőlő vagy veteményes kert müveltetik. A legelő és erdő területek, ha bár öröklött gazdaságot is képeznek, ezentúl figyelembe nem vehetők. — A vármegyei távbeszélő hálózat létesítése tárgyában a nagyváradi m. kir. posta- és távirda igazgatóság megkeresést intézett a vármegyei alispánhoz, leküldvén egyúttal a telefon hálózat tervezetét és költségelőirányzatát. A tervezet szerint a 9 járási székhely és Felsőbánya városa lennének a megye központjával, Nagykárollyal összekötve. A költségvetés szerint a hálózat létesítése 50.000 koronába kerül, mely összegben az érdekelt községek erdeiből kikerülő oszlopok készpénzben kiszámított értéke is bennfoglaltatik. Az ügyre vonatkozó tárgyalások folyamatban vannak. — Faipari szakiskola Máramarosszigeten. A kereskedelemügyi miniszter leiratot intézett az ottani városi tanácshoz, egy faipari szakiskola létesítése gyében. A leirat fölemlíti azt a nagy ipari s kereskedelmi lendületet, melyet Máramarossziget az utolsó évtizedben felmutat. A miniszter nagy gazdasági jelentőséget tulajdonit annak, ha Máramarosszigeten egy ilyen szakiskola létesülne s csak azt kötötte ki, hogy az előadások megtartására szükséges termet s berendezést a város díjtalanul bocsássa rendelkezésre. x Deák-téren a Pannónia szálloda- és Vajda divatáru kereskedése mellett van a Néhma Lajos József kávé és tea kizárólagos üzlete a hol a legolcsóbban lehet vásárolni. Próbálja meg a friss „Néhma keverék“ pörkölt kávét mely 4 féle kávéból van keverve 1 kg. 2 frt. 20 kr. x Szabó Gusztáv órás- és látszerész Szatmár, Atilla-utca, (Berecz-féle ház.) Raktáron tart mindennemű zseb-, inga-, fali , ébresztő-órákat és legjobb minőségű szemüvegeket. Javítások gyorsan és pontosan, egy évi jótálás mellett készíttetnek. Valódi china- eziist áruk legszebb kivitelben nagy választékban kaphatók. Bevált mindennemű ócska aranyat és ezüstöt napi árban. Eladott uj órákért 2 évi jótállást vállal. x Van szerencsém a tisztelt hölgy közönség becses tudomására hozni, hogy Kazinczi-utca 6. szám alatt levő női divat kalap üzletet Barcsay Ilona nővéremtől átvettem és a legújabb divatu árukkal, valamint legelegánsabb model kalapokkal újonnan, dúsan