Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1907-08-25 / 21. szám

augusztus 25.

IPAROS LAP

3-ik oldal

Tovább menve azt is írja a „Munkaadó“, hogy a vidék nem teljesíti kötelességét, nem fizet a központnak, vagyis nem szolgáltatja be a köteles 25 százalékot, ahol pedig be is szolgáltatták pl. Kolozsvárról, a beszolgáltatott összeg alig tesz ki pár koronát.

Végre e cikk elkesergi azt, hogy milyen áldozatokat hoz a központ a vidékért, velünk levelez, újsággal lát el és a miniszter megszentesiti az alapszabályokat is!

Régen lett volna szavunk az Építőiparosok országos szövetségének működéséhez, de vártunk az alkalomra, az alkalom e cikk leadásával megadatott, tehát — még mindig jóakarattal — elmondunk egyet-mást.

Tudjuk jól mi is, hogy minden kezdet nehéz, igy az építőiparosok szövetségi eszméjének megvalósulása is, mert amikor a munkaadók szervezkedésre határozták el magukat, akkor egy pár évtizedes múlttal biró egységes munkáspárttal kellett a harcot felvenni.

Harcunk helylyel-közzel eredményt is tud felmutatni, annyit azonban láthatunk már előre is, hogy nemcsak a socialdemokrata munkásoknak kell eddigi beteges programjukból és harcmodorukból engedni, hanem nekünk munkaadóknak is, mert az ellentétek elsimítása csakis kölcsönös engedékenységgel érhető el, a szövetségnek tehát azon kell fáradozni, hogy megértessük magunkat a munkásokkal, a rend helyreállításának munkájánál ne letörni igyekezzük a munkást, hanem meggyőzni, mert ma nem abban a korban vagyunk, amikor a munkással rabszolga módjára bánhatunk el.

Ne értsenek félre! Mi a munkások mostani igényeinek határozott ellenségei vagyunk, ez ellen küzdünk állandóan. Elismerjük a munkás jogos és teljesíthető kívánságait, de nem absolut értelemben, hanem a viszonyokhoz alkalmazva.

Már pedig az Építőiparosok orsz. szövetsége, eddigi munkálkodása után Ítélve, feladatainak sehogy sem felelt meg, mert programjuk habár a mi nézetünkkel azonos is, kivitelben máskép mutatkozott, ugyanis az országos szövetség a viszonyokhoz nem alkalmazkodott, hanem mint az egyszeri pap mindent a maga zsákjába rakott. Hadi terve önző volt, céljában a vidékre utazott, s ha ez a jó vidék j nem ugrik be a budapestieknek, nem csatlakozik az országos szövetséghez, |

hanem itthon a saját fészkében saját viszonnyaihoz mérten kezd szervezkedni öntudatosan, akkor a budapesti építőmesterek nem dolgoznának 6308 kőműves munkással. Addig, mig a vidék nem szervezkedett, addig a kőműves segédek fütyültek a budapesti építőmesterekre. Eljött szépen vidékre dolgozni, és sztrájkolhattak otthon — a budapesti mesterek.

Most pedig, amikor a .vidék is szervezkedett és vidéken éppen úgy alá kell írni a „bárcát“ mint ' Budapesten, akkor inkább Budapestre megy a segéd dolgozni. Budapest pedig a kilenc havi mnukazárlat után építési éhínségben szenvedvén, mint a bélpoklos felemészt minden felérkező munkást. Ráadásul, hogy a bevándorlási kedv annál fokozottabb legyen, a télen előre megállapított órabéreket horibilis módon felemelte a vidék tudta nélkül, végeredményében a nem fizető, támogatásra szó* J ruló vidék munkás nélkül maradt, aki pedig vidéken dolgozik, azt megfizetni nem lehet, mert irányadó a bu- I dapesti órabér.

Itt kézdődik az ellenszenv a központ ellen. Az emlegetett óriási levelezés abban merült ki, hogy folyton figyelmeztetve lettünk : X. város sztrájkol, onnét érkező munkást ne alkalmazzunk. Bizalom szép szó, nem is alkalmaztunk, de Budapesten nem kérdezték ki fia, ki lánya, csak Írja alá a nyilatkozatot. Nekünk ezt megtenni bűn lett volna. Például hozzuk fel amikor az asztalos, lakatos szrtájk volt Szatmáron, sürgönyileg jelentettük ezt Budapestre, mégis 30—40 munkásunk ott elhelyezést talált. Ha pedig a budapesti munkásözön idején azt kértük a központtól, adjon 4—5 segédet, hát kinevetett.

Személyes tapasztalatból beszélek amikor azt állítom, hogy a központ saját zsákját igyekezett tele rakni.

Feltétlen úgy képzelem a dolgot rendben levőnek, ha a budadesti építőiparosok szövetsége olyan külön intézményé deklarálódik, mint a mi j szerény vidékiek szövetsége. Nem úgy mint ma, amikor az országos szövetség tulajdonkép azonos a budapesti mesterek szövetségével. Mert ha nem volna e két szövetség egy autonóméival ellátva, akkor nem állana fen azon anomália, hogy az országos szövetségek pénzén fentartani akart központ csakis a budapestieket szolgálja feltétlenül, mig a vidék neki hekuba.

Már pedig a központ a vidéknek

rendelkezésére eddig csakis jóakaratu tanácsokkal és Ígéretekkel állott. Pedig amilyen áldozatot hozott a vidék a kizárásokkal Budapest érdekében, abból 1—2 százaléknyit juttathatott volna a naiv vidékieknek is, akkor észre sem vettük volna csalafintaságukat.

Ne csodálkozzon hát a „Munkaadó“, ha a vidék nem fizet. Nem fizet, mert nem akar, nincs érdekében nincs miért fizetni, a „Munkaadó“ felesleges nekünk, mert abban sem hiszünk.

Azt is megmondjuk miért. Állandóan panaszkodik a „Munkaadó“ szerkesztősége, hogy nem küld a vidék tudósítást. Kérdezzük: miért küldjön. Ha dicsőítettük tudósításunkban a szövetségi eszmét leközölték. Ha megírtuk őszintén a bajokat, a beállott veszedelmet, vagyis azt a züllést amelyről éppen a „Munkaadó“ „Kötelességek“ ez. cikke szól — azt papírkosárba dobták. Pedig ha a „Munkaadó“ nem akarja bolonditani a vidékieket, nemcsak azt kell megírni, ami hasznos dolog, hanem azt is ami hátránnyal járt a szövetségi eszmére. Nemcsak arra vagyunk kiváncsiak, hogy hány segéd irta alá a nyilatkozatot, hanem azt is, hogy hány mester rúgta fel a szövetséget. Tiszta képet csakis akkor kaphatunk.

Nem teljesítette a központ kötelességét abban sem, hogy ellenőrizze a helyi szövetségeket, ahol baj van azt megvizsgálja. Példa rá éppen Szatmár, ahol eddig két kollektiv szerződés jött létre, erről bár tudatva lett a központ, megsem mozgattta a fülét sem.

Miért? Mert úgyis rend van Budapesten

Igenis, a vidék elvárja és elvárhatja a központ támogatását erkölcsileg és anyagilag is, mert a szövetséghez tartozó városok mesterei a központ taktikájához képes elrendelték a tavaszai a munkazárlatot, egy egész évi keresetüket tették kockára, bezavarták magukat abba a veszedelembe, ami bekövetkezett, hogy segéd nélkül maradt a vidéki város.

Már pedig egy egész nyári veszteséget nem lehet annak a vidéki építőiparosnak behozni sohasem, mert nincs nagyobb vállalkozás; ha egyes állami nagy építkezés kerül is vidéken, ahoz sem juthat a vidéki építőmester, mert ismét szemben találja magát a budapesti nagy válalko- zókkal.