Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-08-11 / 19. szám
6-ik oldal iparos LAP augusztus 11. helyettes főkapitány előterjesztésének helyt adott és a mestert a kioktatással megbízta. — Kivándorlók figyelmébe. Nagyon rossz sor vár azokra, akik mostanában indultak útnak Amerikába. Olyan hírek érkeznek ugyanis az uj világból, hogy ma már a nagy gyárak is tömegesen bocsájtják el munkásaikat, mert nincs munkájuk. Ehhez járul az is, hogy a termés épp oly gyenge, mint nálunk, ami jelentéke nyen megdrágítja az életet. És oly drágaságra van mostanában kilátás, melyből a legjobb keresettel biró munkás is csak nyomorogva tud majd megélni. Ajánljuk e sorokat a néppel közvetlenül érintkező lelkészek, tanítók, községi elöljárók figyelmébe, hogy a kivándorolni szándékozókat világosítsák fel a való tényállásról. — Kén és rézbánya Felsővi- són. Felsővisó környékén nagy meny- nyiségü rézércet is tartalmazó kénbányára bukkantak. A kiaknázott ásványoknak állítólag 50% a kén. Leg- közelebbszakértők fogják megtekinteni a gazdag eret s ha a felküldött minta szerinti mennyiséget a kén és rézből a természetben fis föllelik, úgy gyorsan megkezdődnek a munkálatok. — Letartóztatott jogász. A budapesti rendőrség letartóztatta ifj. Bar- kász Albert 28 éves jogszigorlót, mert Barkász Albert szatmármegyei földbirtokos nevére váltót hamisított s azo- | kát értékesítette. Barkász néhány évvel ezelőtt ment Budapestre s a jogra iratkozott be. A fővárosban aztán fényűzően és költekezőén élt, úgy, hogy atyja ezreket fizetett ki érte hitelezőinek. Végül is hazahozták Méhtelekre gazdálkodni. De Barkász otthon is folytatta pazarlásait, úgy, hogy szülei nyilatkozatot tettek közzé, hogy fiukért többé semmiféle adósságot sem fizetnek ki. Barkász visszament a fővárosba s rövid idő múlva egy háromezerkoronás váltót hamisított az atyja nevére, aki kifizette ugyan a váltót, de egyszersmind ki is tagadta a fiát. Barkász ekkor a budapesti statisztikai hivatalnál vállalt munkát, de kis fizetéséből nem tellett a dzsentri-passziókra és újra váltókkal operált. Most aztán a szatmári törvényszék körözése alapján; a fővárosi rendőrség letartóztatta. — A szociálista titkár szökése. Hetekkel ezelőtt jelentettük, hogy Klopfstein Ernő, az aradi munkásegyesület titkára megszökött. Most, mint Aradról jelentik, kiderült a szö- kész tulajdonképpeni oka, Klopfstein egy gyűlésen a rendörtisztviselők jelenlétében királygyilkosságra buzdította a szociálistákat. Bedő Árpád dr. vizsgálóbiztos ezt elmondta a hírlapíróknak s ezen a réven nyilvánosságra került a dolog. Erre a polgármester fegyelmi vizsgálatot rendelt el Bedő ellen hivatalos titok elárulásért, továbbá öt rendőrtisztviselő ellen kötelesség-mulasztásért, mert nem tartóztatták le Klopfsteint, amikor a királygyilkosságra izgatott. — Uj téglagyár. A Katz József és dr. Muhy Zsigmond által épített uj téglagyár fölött a napokban tartotta a város a hivatalos felülvizsgálatot. Ez alkalommal jelen voltak a kapitány, a mérnöki kar s a hivatalos közegek. Ezek, miután mindent alaposan megvizsgáltak, teljes elismerésüket fejezték ki a látottak fölött. Különösen megdicsérték a körégető kemencét, melyet Katz József az egyik tulajdonos a téglagyártás terén évek hosszú során át szerzett tapasztalatok figyelem- bevételével célszerűen módosított és egy általa föltalált szabadalommal tökéletesített. Jelenvoltak e kemencéből már kikerült téglákat kiváló voltuk miatt dicséretben részesítették. — Bajban vannak a hitelszövetkezetek. Az osztrák-magyar banknak kamatláb emelését kimondó határozata a hitelszövetkezetekre, különösen a korona bankokra kellemetlen helyzetet teremtett, mert a nagyobb bankok, amelyek a szövetkezeli váltókat eskomptálták, most a viszleszámi- tolást lényegesen redukálták. Ennek | folytán a szövetkezetek kölcsönöket most egyáltalán nem folyósíthatnak, sőt fizetési zavarokkal küzdenek, mint beszélik Budapesten már 28 szövetkezet végóráját éli. — A kisiparosok és a hadsereg szállítás. A közös hadügyministerium kizárólag a magyar kisiparosoknak lejtést hirdet a bőrből készült katonai fölszereléseknek a jövő évi szükségletből a magyar ipar részére föntartott hányad egynegyed részére. A szállításban részt vehet minden magyar kisiparos-mester, vagy kisiparos szövetség. Amennyiben több kisiparos a szállítás eszközlése végett alkalmi szövetkezetei alapit, úgy az ajánlat csak akkor vétetik tekintetbe, ha a szövetkezeti tagok egyazon kereskedelmi és iparkamara területén laknak és hatóságilag igazolják, hogy mtnden szövetkezeti tag önálló kisiparos-mester. Egyazon iparos két szövetkezet tagja nem lehet, avagy ha mint szövetkezeti tag pályázik, mint kisiparos külön nem nyújthat be ajánlatot. Az egykoronás bélyeggel ellátott ajánlatok legkésőbb szeptember 7-éig nyújtandók be az lletékes ipar- és kereskedelmi kamaránál. Szállítandó 22.300 pár bakancs 450 pár rövidszáru csizma, 1000 pár dragonyns csizma, 650 pár huszárcsizma, 2322 nadrágszij, 340 sarkan- tyuszij, 2204 borjubőr bőrönd, 2458 tölténybőrönd, 4248 derékszíj, 4352 táska, 6364 tölténytáska, 3612 puska- szij, 7052 köpenyszij, 6192 csomagoló- szij, málhaszijak, lőszertáskák, kardkötök és egyebek. — Vissza Amerikából! A mine- sotai bányamunkások és ércrakodó munkások sztrájkja, amely egy héttel ezelőtt kezdődött, és azóta folyton terjed, immár hatalmas mérveket ölt. Az összes minesotai ipar- vállalatok beszüntették a munkát. Olaszok, magyarok és finnek, akik az ottani ipariterületen dolgoztak, százanként hagyják el az országot és utaznak vissza Európába. — Helyi levelező lapok. A debreceni kereskedelmi és iparkamara fel- terjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez az iránt, hogy készíttessen és bocsásson ki az állam 2 vagy 3 fillér értékben forgalomba helyi levelezésben használható levelező lapokat. Ily olcsóbb, helyi forgalomba használatos levelező lapok bocsáttattak ki mér Németországban és legújabban Ausztiában is mozgalom indul kibocsátásukért. — Az aradi épitőmunkások és a mesterek közti harc hétről-hétre szenvedélyesebbé válik. A mesterek külföldről hozattak munkásokat sürgős kötelezettségeik teljesítésére, akik munkájuk közben folytonos támadásoknak voltak kitéve a kizárt munkások részéről. Mivel az aradi rendőrség nem bizonyult elegendőnek a munka szabadságának megvédésére, a polgármester a belügyminisztertől csendőrök kirendelését kérte. Most huszonöt csendőr őrködik az építkezésnél. — Építészek. Gregus és Csapári cég alatt, Deák-tér 2. sz. a. uj üveg és porcellán üzlet nyílt. Épületüvege- zési munkálatok végzésére a legmelegebben ajánljuk az építészek figyelmébe. — Edison villamos színház Kiss Árpád művezetése alatt újra megkezdette működését, teljesen uj készülé-