Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1907-06-19 / 12. szám

junius 19.

IPAROS LAP

5-ik oldal.

hogy ez őt 1907. évi február hó 19-én a munkából felmondás nélkül elbocsájtotta. Az alperes pedig a keresetet elutasítani és felperest a perköltségben elmarasztalni kérte azért, mert megtagadta a követelés alapját képező azt a tényállítást, hogy felperest a munkából felmondás nélkül elbocsátotta volna. A felperes által hivatolt s a kir. járásbiióságnál az 1907. Sp. II. 398. számú per mellett fekvő főkapitányi iratok tartalmából, mely iratok közül két jegyzőkönyv másolat e perhez is csatolva van, valamint a peres felek előadásából megállapítja a bíróság, hogy Szatmáron 1907. febr. 19-én a cipész iparosoknál a munka általánosan beszünt és pedig azért, mert a munkások helyi szakcsoportja annak dacára, hogy a múlt évi cipész-sztrájk alkalmából hatóságilag létesített megállapodás tartama le nem járt, zár alá helyezte a szatmári cipészeket, minek folytán ezek viszont kimondták a munkászárlatot. Kétségtelen a belügyeltekböl az is, hogy a munkások zárlata miatt szervezett munkás más helyről ide nem jött, vagy ha jött is, értesülvén a zárlatról, munkát nem vállalt, hanem a helyi szakcsoport által fedezett visszautazási költségen eltávozott; az Így előállott helyzet kényszeritette tehát az iparosokat arra, hogy saját jogos érdekeik megóvása végett kimondják a munkazárlatot, amiből önként következik, hogy a munkaviszonynak febr. 19-én történt megszűnése egyenesen a munkások fenti fényére vezethető vissza. Ha most már figyelembe vesszük azt, hogy az iparhatóság békéltető tárgyalásokon a mindkét részről megjelent bizalmi férfiak közt semminemű végleges megállapodás nem jött létre, legalább a jegyzőkönyvek azt mutatják, hogy a tárgyalások eredménytelenül múltak el. Figyelembe vesszük azt, hogy ilyet a felhívott és kihallgatott tanuk sem bizonyítanak, legfeljebb egyik-rnásik egyes, de nem megállapodásszerü kijelentésekről tesz említést. Figyelembe vesszük azt, hogy a békéltetés eredménytelensége után felperes a felmondási idő ledolgozására nem jelentkezett, legalább ezt maga sem állítja és pedig nem jelentkezett annak dacára, hogy bizonyítva lenne, miként akár a bizalmi férfiak együttesen, akár alperes különösen ez iránt tiltakozott voína. Végül figyelemhe veszszük azt is, hogy a felmondási időre járó munkabér megfizetésére külön kötelezettség nem válialtatott. Nyilvánvaló, hogy az alperes részéről felmondás nélkül való elbocsátás nem történt s bár az általános munkaszünetelés folytán felperes a munkát pár napra abbahagyta, a békéltetőt eredménytelensége után saját mulasztásának következménye volt az, hogy a felmondási idő alatt alperesnél nem dolgozott. Mindezeknél fogva tehát keresete alaptalan lévén, azzal őt elutasítani s mint pervesztest a S. E. 108. 109. §-ai'noz képest a perköltségben marasztalni kellett stb.

— Az iparos-irjak köre már régen elhatározta, hogy „Otthon“-át újjá építi, hogy pedig az uj épület nemcsak szépségével emelkedjék ki, hanem belső berendezésének kiválóságával is, pályázat lett hirdetve a tervezésre. A pályázat eredménye fényesnek mondható, mert összesen 10 pályamű érkezett bé, egy bécsi kivételével valamennyi Budapestről. A pályaművek az Otthon helyiségeiben voltak közszemlére kitéve, melyet az érdeklődő nagy közönségen kívül, megszemlélt valamennyi építőiparosa Szatmárnak. Az építészekből összeállított zsűri a pályzati feltételek szerint kettőt szemelt ki, mint díjazásra legméltóbbakat s a folyó hó 18-án összehívott választmány bontotta fel a tervező építészek neveit tartalmazó jelligés leveleket. Az első helyen jutalmazásra ajánlott „Szorgalom és munkásság“ jelligéjü pályamű 6 szavazatott kapott, tevezője Tóásó Pál városunkban előnyösen ismert budapesti építész. A második helyen jutalmazásra ajánlott „Munka“ jeligéjű pályamű tervezője Bohn Alajos bécsi építész terve volt. Ezenkívül harmadik helyen, de mint kivitelre és szépszégére igen figyelemre méltó „Kedélyes“ című pályaművet a zsűri megvételre ajánlotta, miután harmadik díjjal nem rendelkezhetett. A választmány el is fogadta a zsűri indítványát. A dijjat nem nyert jelligés levelek nem bontattak fel, azoknak tulajdonosai a vállalkozók lapjában fognak jelentkezésre felhivatni. Elhatározta még a választmány, hogy, felkéri a pályázaton részt vett építészeket, hogy dijat nem nyert müveiket egy létesítendő ipari muzeum számára az Iparos-ifjak körének engedjék át.

— A tárgyalás vége ? Mint múlt számunkban jeleztük, dr. Kelemen Samu orsz. képviselőnk közreműködésével tárgyalásba bocsátkoztak az építőiparosok a munkásokkal. Dr. Kelemen Samu meggyőző érveinek hatása alatt megállapodás is jött létre és a megállapodásokat szerződésbe foglalva azt aláiiták a tárgyaláson jelenlevő iparosok és munkások azon fen- tartással, hogy azt jóváhagyás végett a munkaadók az Építőiparosok Szövetségének kőműves csoportja elé terjesztik, a munkások pedig a munkarendvédő bizottság elé. Ez meg is történt. Hogy a kőműves ipa- rosok mit határoztak, az mellékes körülmény most, mert a munkások munkarendvédő bizottsága egyszerűen elutasította azt. Ugyanis 10Va órai munkában egy órai ebédidő mellett történt a megállapodás, a bizalmi férfi rendszert pedig egyszerűen elhallgatta mindkét fél. A szövetségi munkaközvetítőt szintén elhallgatták, vagyis eltörölték. A szóbeli vitában ugyanis ügy határoztak e két sarkalatos pont felett, hogy aki akarja az felállíthatja a bizalmi férfi rendszert műhelyében, sőt a tárgyaláson egy iparos ki is jelentette, hogy bizalmi férfi nélküi élni sem tud. A munkaközvetítőt pedig a munkások kijelentették, hogy semilyen formában el nem ismerik. A szerződés kollektiv jellegű. Már magunk is azt hittük, hogy ezután már csakugyan jön az „áldásos béke“, de máskép történt. A segédek azon része, akik a tárgyalásban részt nem vettek, hallani sem akarnak az egész egyezségről, tehát csináltak a mesterek egy kollektiv szerződést, de munkás azért még sincs, kivéve egy pár egyénnek, aki neki ugratta a falnak a tárgyalni eddig nem akaró mestereket. Mert a dolog ma igy áli : amikor a kőműves mesterek szervezkedtek, akkor a munkások zöme itthon volt. dolgozni nagyon is hajlandó lett volna, keresték is a békét és akkor lehetett volna velük beszélni is, mert a hosszú tél megviselte őket. Igen ám, de a mesterek hallani sem akartak a tárgyalásról és ez igy volt he