Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-06-19 / 12. szám
junius 19. IPAROS LAP 3-ik oldal A budapesti kőmüves-szakegylet feloszlatása és a közönség. Az a rendelet, amelylyel Andrássy Gyula gróf belügyminiszter a budapesti kőműves-segédek szakegyletét feloszlatta, úgy a munkaadó- és munkáskörök, mint a nagyközönség körében is nagyérdeklődést keltett. A nagyközönség azonban nincs ez ügyről kellőleg informálva, mert főképp a hírlapokból meríti véleményét és ha nem is teszi a hírlapok egyoldalú értesítéseit teljesen magáévá, annyira befolyásolt az u. n. szociális kérdésnek csakis a munkások szempontjából és ezek speciális érdekében felhangzó taglalásától, hogy e kérdésnek horderejéről, fontosságáról és közérdekéről nem is alkothatott magának tiszta képet. A kőművesek szakegylete már néhány év óta oly helyzetet és álláspontot teremtett, hogy már múlt évi szeptember hóban nemcsak Budapesten, de sok vidéki városban is az összes építkezéseket kénytelenek voltak az épitő-iparosok beszünteni. Sok ezer munkás tétlenségre kényszerült és kereset nélkül maradt, dacára annak, hogy a munkaadók részéről minden irányban a legmesszebbmenő engedmények tétettek a munkások javára. Már évekkel ezelőtt a kőművesek sztrájkot rendeztek és bár akkor sem volt a mesterek helyzete rózsás, sőt az építkezés pangása folytán a vállalkozások a minimumra szálltak, sikerült egyezségeket létrehozni. A munkabér kérdése évekre megoldást nyert, a munkaidőt leszállították, a munkások és munkaadók bizalmi férfiai együttesen voltak hivatva esetleg felmerülő ellentéteket kiegyenlíteni. Rend volt néhány hónapig, de csakhamar beláttak a munkások vezetői, hogy befolyásuk a munkásokra fogyni kezd, hogy a megelégedett és dolgozni akaró munkások nem hallgatnak a vezetőkre és igy elveszti a munkások hivatásos képviselete : a szocialista párt a talajt lábai alól, ha a munkások békés és rendezett helyzete sokáig tart. A hivatásos vezetőknek nem az kell, hogy a munkások dolgozzanak, hanem az, hogy állandóan zavarogjanak. Csendes, békés munkás nem törődik a szocialista-párt politikai küzdelmeivel, nem érdekli őt a meg nem értett ideális programm, ő csak azt tudja megérteni, hogy neki nagyobb bért és kevesebb munkát helyeznek kilátásba a vezetők, ha zavarog, munkát beszüntet, bojkottot csinál. Hivatalosan a kőmüves-szaekgylet megcsinálta ugyan a békét a munkaadókkal, nem hivatalosan azonban mindig és tartósan arra törekedett, hogy a békés munkát megzavarja. Hol azt kifogásolta, hogy a munkaadó pallérja nem elég udvarias, hol azt, hogy egyik-másik rakoncátlan munkást elbocsátották, hol bele kapaszkodtak abba, hogy a munkaadó 4—5 perccel elkésik a kifizetés megállapított idejétől, hol meg a bizalmiférfiak kezdték ki a pallér tekintélyét, sőt nem egyszer ennek rögtöni elbocsátását követelték, keresett, mondva csinált ürügyekkel abbahagyták a munkát a hét bármely napján felmondás nélkül, tömegesen — a bizalmiférfiak izgatása folytán. Ha egyébként megkérdezték a munkást, miért hagyta abba a munkát: állandóan azt a stereotip választ adta: „a bizalmiférfiak úgy rendelték és mert félek, hogy megvernek vagy agyonütnek, kénytelen voltam én is a bojkottállók közzé állani.“ A mesterek és segédek együttesen kiküldött bizottsága mindig konstatálta, hogy sem a mester, sem a pallér nem hibás, hanem hibás a bizalmi férfiú által fellázított munkásság. A kőműves szakegylet valóságos terrorizmust fejtett ki, alattomosan és titkos utasításokkal ellátott bizalmi férfiai utján, — hivatalosan pedig adta a naiv ártatlant, a semmit sem tudó a collectiv szerződéses viszonyért rajongót. A hivatalos szakegylet békét prédikált nyíltan és a háborút szította titokban. A háború, a zavar, a rendezetlen állapot, a szakegyletnek és az ennek diktáló szocialista pártnak éltető eleme, enélkül nem tud élni, enélkül nem tud fennállani, nem tud agitálni. A szocialista párt politikai pártnak mondja magát nyíltan, de politikájának létalapja a munkás világ elégedetlenségének szitása, mert az elégedett és békésen dolgozó munkás nem törődik a világot reformálni akaró eszmékkel, a munkás kenyeret akar keresni, lehetőleg jó kenyeret és jó sokat, őt tehát csakis kilátásba helyezett nagyobb keresettel lehet a szocialista táborban megtartani. A munkásoknak állandó izgatása a megállapított szerződés és munkarend megsértésére és meg nem tartására vezetett. Amikor az egyes munkaadók bojkottálása az egyes munkaadókkal való gorombáskodások a szakegylet által kiküldött bizalmiférfiaktól, a munkaadókat a legnagyobb türelmi próbára tették, ezek még mindig helyt álltak a kötött megállapodások mellett. Ekkor a munkások, illetve a szakegylet bizal- miférfiai egy uj módszerrel próbálkoztak, kiadták a jelszót: amerikázzunk. Az a jelszó azt jelenti, hogy elfogadják a becsületes munkáért járó teljes bért, de lehetőleg nem dolgoznak; annyira betartották az amerikázást, hogy 600—800 tégla helyett csak 150— 200 téglát falaztak el egyes épüléteken naponkint, hogy ez a munkaadó tönkretételére volt irányítva, belátja minden józan ember. Hogy ennek a felismerése után a munkaadók vépekezni kénytelenek voltak, az csak természetes. — A munkaadók 1906. szeptember 15-én végre kimondták, hogy beszüntetik a munkát ott, ahol amerikázni fognak, a kőművesek szakegylete erre kimondta a sztrájkot. A kőmivessztrájk az összes építőipart súlyosan érintette, megszűnt a munka a lakatos-, asztalos-, mázoló-, szobafestő-, üveges-, kárpitos-, kőfaragó-, ács- stb. mesterek ipartelepén. Milliókra menő kár és veszteség érte a munkásokat az elmaradt munkabér cimén, több mint 7 hónapi munkaszünet alatt; a mesterek vesztesége szintén millióra rúg; kárpótlás e címen pedig a nagyközönség fizet. Drága lett a lakás