Evangélikus főgimnázium, Igló, 1916
haladók tanterve: Összetettebb díszítmények, magyar ornamentek, továbbá stereométriai testek', testcsoportok, gipszminták, használati tárgyak, eszközök, edények, drapériák, préselt növények, madarak, bogarak, lepkék rajzolása és festése különböző technikákban. Aquarell. Vázlatok színes ceruzával és krétával. Katonai kiképzés és oktatás. A már. harmadik éve dúló világháború tanulságai alapján különös gondot fordított a főgimnázium az ifjúságnak a katonai hivatásra való előkészítésére is. Ez előkészítő oktatásban a főgimnázium Vll és Vili. osztályának növendékei vettek részt, akiknek jó része közvetlenül besoroztatása előtt állt. Az iglói honvéd gyalog géppuska tanfolyam parancsnoksága a főgimnázium igazgatóságának óhaját és tervét készségesen magáévá tévén az ifjúság katonai kiképzésére s oktatására egyik beosztott tisztjét, Föglein Antal 16 honvéd gyalogezredbeli népfelkelő főhadnagyot rendelte ki, aki megfelelő segédoktató altisztekkel az ifjúságot az alaki kiképzésen kívül a gyalogsági fegyver használatába bevezette. A kiképzés heti 3 órán át történt, mindenkor a főgimnázium tornatanárának jelenlétében. Nevezett főhadnagy katonai ismereteket terjesztő előadásokat tartott az ifjúságnak. Megismertette az ifjúságot az egész hadsereg szervezetével, különös tekintettel a gyalogságra és tüzérségre, mint'legfontosabb fegyvernemünkre. A speciális fegyvernemek közül a géppuskának, a modern háború legnevezetesebb s fontos fegyverének ismertetése és harcászati alkalmazása külön előadás tárgya volt, bemutattatván a puska s annak szerkezete is. A lövészet- beni tökély elérése céljából a lőelmélet és lőutasítás is több előadás tárgya volt. Miután a gymtacs lövészet is átvétetett, május hónapban az ifjúság több délutánon át az iglói katonai lőtérre vonult s ott az oktatást vezető főhadnagy felügyelete s a főgimnázium tornatanárának jelenlétében céllövészetben vett részt, igen szép és örvendetes eredménnyel. 30