Evangélikus főgimnázium, Igló, 1915

mink is szerveztük — s a nagymennyiségű bélyeget a Hadsegélyző hivatal címére elküldtük. Ifjúságunk részt vett gummianyag gyűjtésben is. A begyűlt, egy métermázsánál nagyobb súlyú anyagot Thirring Gyula természetrajztanárunk szolgáltatta be. Az Országos Hadsegélyző Hivatal a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt-Egyesületével együttesen mozgalmat indított a harctéren küzdő és a kórházakban ápolt katonáknak könnyvekkel való ellátása céljából. Átéreztük ezen mozgalomnak hazafias és humánus indokait, annak az igaz voltát, hogy a könyv a távolban harcoló katonák, a beteg harcosok szá­mára nemcsak kultúrát, üdülést és szórakozást jelent, hanem állandó, benső kapcsolatot nemzeti érzésével, az elhagyott otthonnal, a hazai nyelv minden szépségével. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak ez irányú, 2766 ein. számú rendelete 1916. évi március 11-én érkezett hozzánk s ugyanaznap az igazga­tónak buzdító szavaival indítottuk meg a könyvgyűjtést intézetünkben. Harctéri és üdülő katonáink szórakoztatására könyveket ajándékoztak a tanárok közül Fischler Miklós igazgató 15 kötetet, Berzeviczy Béla 2 k. és 20 füzetet, Kiss Albert 18 k., Marcsek Andor 1 k., Wiese Gyula 22 k. és 155 f. A tanulók közül: Bacsányi József II. o. t. 1 k., Bartsch Miklós VI. o. t. 2 k. Dávid János 11. o. t. 6 f., Drexler Rezső V. o. t. 8 k., Eggenberger Ödön IV. 0. t. 10 k., Főző Elemér II. o. t. 1 k., Friedrich Zoltán I. o t. 8 k. és 25 f., Heutschy Béla II. o. t. 1 k. 11 f., Hegedűs László VIII. o. t. 1 f., Kossányi Dezső V. o. t. 2 k., Kubenkó Ede III. o t. 3 k., Láng Ödön I. o. t. 3 k. és 27 f., Leichtag Elek V. o. t. 12 k., Lucsivjanszky Gyula I. o. t. 1 k., Olt­ványi István I. o. t. 1 k, Pytel Ferenc I. o. t 1 k., Schwartz Arthur III. o. t. 6 k, Szabó Zoltán V. o. t. 2 k., Szakai János II. o. t. 1 k., Török Tibor 1. o. t. 3 k. és 96 f, Türk László IV. o. t. 7 k., Vogel Zoltán I. o. t. 1 k.. Összesen begyült tehát 114 kötet és 341 füzet. A begyült könyveket Budapestre a »Vöröskereszt-Egyesület Szeretetadomány« osztályának küldtük be. * * * Hadbavonult tanulóink az 1914—1915-ik iskolai évben. Az 1886. évi XX. t. c. alapján 1914. szeptember hónapban megtartott népfelkelői szemlén három tanulónk soroztatott be: 1. Rokiczky Béla VII. o. tanuló, ki bevonult, de betegség miatt szabad­ságoltatott. 2. Schramkó István VIII. o. tanuló 1914. szeptember 10-én Kassára, a 9. honvédgyalogezredhez vonult be. Harcolt az északi harctéren ; résztvett az uzsoki harcokban és hadseregünknek oroszlengyelországi győzelmes előnyo­66

Next

/
Thumbnails
Contents