Evangélikus főgimnázium, Igló, 1915

28 halál harcát vívják és mélységes kegyelet azok emléke iránt, akik e harcban legdrágább kincsüket, életüket hozták áldozatul a haza oltárára. Úgy 1914 évi mint 1915 évi október 4-én a tanárikar és tanulóifjúság testületileg vett részt az O császári és apostoli királyi felsége neve- napja alkalmából megtartott hálaadó istentiszteleten. Úgy 1914 évi, mint 1915. évi november 1-én az ifjúság megkoszorúzta a szabadságharcban a város területén elvérzett honvédeknek sírját s ugyan­akkor szintén hazafias ünnepély keretében koszorút helyezett el azon hősök sírjára is, akik a most dúló háborúban megsebesültek, vagy megbetegedtek s az iglói katonai kórházakban meghaltak. Ezenkivől a Petőfi-önképzőkör, a szabadságharc nagy dalnokának emlé­kére mindkét isk. évben egy-egy hazafias ünnepélyt rendezett. Ezeknek az ünnepélyeknek műsora volt az 1914—1915. iskolai évben : 1914 évi november 1-én d. u. 3 órakor a szabadságharc­ban a város területén elvérzett honvédek sírjánál tartott ünnepélyen : 1. H'mnusz. 2. Apotheozis, Bajza Józseftől, szavalja Langsfeld Béla VII. o. t. 3. Ünnepi beszéd, tartja Koromzay Frigyes VIII. o. t. 4. Honvédek sírjánál, Csatári Imrétől, szavalja Horváth János VI. o. t. 5 Szózat. 1914 évi november 1-én d. u. 4 órakor, a most dúló háborúban az iglói kórházakban meghalt katonák sirhantjainál tartott ünnepélyen : 1. Himnusz. 2. „Az új hősök sírjánál“ Launer Jánostól, szavalja Podhajeczky Sándor VIII. oszt. tanuló. 3. Ünnepi beszéd, tartja Koromzay Frigyes VIII. o. t. 4. „Csak várja, egyre várja őt . . .“ Győri V-től, szavalja Kopper Miksa VII. oszt. tanuló. 5. Szózat. 1915 évi február 6-án a Petőfi-önképzőkör által a díszteremben rendezett Petőfi iinnepélij-nek sorrendje volt: 1. Himnusz. 2. „A puszta télen“ Petőfi Sándortól, szavalja Kováts Albert VIII. o t. 3. Ünnepi beszéd, tartja Koromzay Frigyes VIII o. t. 4. „Egy gondolat bánt engemet . . .“ Petőfi Sándortól, szavalja Podha­jeczky Sándor VIII. o. t. 5, Szózat. Az 1915—1916, iskolai évben rendezett hazafias ünnepé­lyeink műsora volt: 1915. évi november 1-én a szabadságharcban a város területén hősi halált halt honvédek sírjánál: 1. Himnusz.

Next

/
Thumbnails
Contents