Evangélikus főgimnázium, Igló, 1915

106 t. A tengeralattjárókról. Irodalomtörténeti felolvasásokat tartottak: Propper Elek Vili. o. t. Arany János Bolond Istókjáról és Répászky Ernő Vll. o. t. Petőfi felsőmagyarországi utazásairól. Ezeket a kör jegyzőkönyvi köszönetben részesítette. Zeneszámok. Részint a rendes gyűléseken, részint pedig az ünnepélye­ken a tagok zeneszámokkal is szerepeltek, még pedig: Folgens Arisztid és Lorber László Vili., Kozmáry Zoltán, Marcsek Dezső, Meyer Vilmos, Münnich Kálmán, Répászky Ernő Vll. és Schermann Sándor VI. o. tanulók, akiknek a kör jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Olvasóterem. Az önképzőkör a mélyebb és szélesebbkörü önképzés cél­jából ifjúsági olvasótermet tart fenn. E végett a főgimnáziumban külön olvasó­terem áll rendelkezésre. A lefolyt iskolai évben 14 különböző napilapot és folyóiratot járatott a kör. A szépirodalmi és tudományos lapok a könyvtár számára beköttettek, a többi lapot pedig a kör tagjai közt elárverezte. Az árverésből befolyt összeg a kör pénztárát szaporította. Könyvtár. A tagoknak a kör 1898 kötetből álló könyvtára állott ren­delkezésükre, mely három szekrényben van elhelyezve. A könyvtár a lefolyt tanévben vétel útján 35 kötettel, ajándék útján 39 kötettel gyarapodott. Pénztár. A kör bevétele a lefolyt tanévben 352'82 K, kiadása pedig 322 K volt; az évvégi maradék tehát 30'82 K. Tagsági díj 2'50 K volt. Alapítványok. Az iglói ág. hitv. ev. főgimnázium 1914—15 évi Vll. osztályának növendékei az első hadikölcsön kibocsátása alkalmával jegyzett 100 K névértékű 6°/0-os járadékkölcsönkötvényüket szeretett osztályfőnökük nevét viselő Marcsek Andor-jutatalom címen a Petőfí-önképzőkörnek oly kikötéssel bocsátották rendelkezésére, hogy annak kamatai évenként egy magyar irodalmi pályamunka jutalmazására fordítandók. A Petőfi-önképzőkör ezen összeget a tulajdonát képező 100 K névértékű 6%-os járadékkölcsön kötvényével 200 K-ra kiegészitette és egy Marcsek Andor tanár úr nevét viselő jutalomalapítványt létesített azon feltétellel, hogy annak kamatait minden tanév végén az önképzőkör ama rendes tagja kapja, aki a kör magyar irodalmi pályázatán a legjobb pályamunkát készítette. A Petőfi-önképzőkör millenniumi alapítványának ez évi kamatját, 16 K-t a kör Langsfeld Béla Vili. o. tanulónak ítélte oda. Irodalmi pályázat. A munkásság ébresztése céljából a kör részben saját vagyonából anyagi erejéhez képest, részben erre a célra történt adományokból pályatételeket tűzött ki. A kitűzött tételek és a pályázat eredménye a követ­kező volt: 1. A világháború hatása közéletünkre. Jutalma dr. Jantner Ervin űr adománya 20 K. Beérkezett 1 pályamunka. A díjat elnyerte Langsfeld Béla Vili. o. t. 2. Toldi és Kukorica Jancsi. Jutalma a kör pénztárából 20 K. E pályá­zat meddő maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents