Evangélikus főgimnázium, Igló, 1914

so A múltnak a legmélyebb hála és kegyelet adójával azok iránt, akik megvédelmezték hazánk szabadságát, függetlenségét, akik vezetői, irányitói voltak véderői, kulturális, gazdasági fejlődésének utján. A jövőnek pedig azzal, hogy a jelen véráldozataival megtartsuk, biztosítsuk mindazt, ami ezeréves, küzdelmes múltúnkból örökségként reánk szállott. Október 4-én a tanári kar és tanulóifjúság testületileg vett részt az ő császári és kir. felsége nevenapja alkalmából megtartott hálaadó istentiszteleten. November 1-én az ifjúság megkoszorúzta a szabadságharcban a város területén elvérzett honvédeknek sírját s ugyanakkor szintén hazafias ünnepély keretében koszorút helyezett azon hősök sírjára is, akik a most dúló hábo­rúban megsebesültek vagy megbetegedtek s az iglói katonai kórházakban meg haltak. A szabadság ébredésének évfordulóját a Ill-ik háborús délután keretében ünnepeltük meg. Ifjúságunk különben élénk érdeklődést tanúsított a háborús események iránt. Kedves vonásként említjük, hogy Bukovina visszafoglalásának s a mazuriai győzelmek hírére az osztályok fenyőágakkal, magyar, osztrák, német, török zászlókkal díszítették fel tantermeiket. Tanulóink készséggel segédkeztek a katonáink érdekében kifejtett hu­mánus akciónknál. Közreműködtek a háborús délutánok rendezése körüli teendőknél, gyűjtésnél, sebesült katonáknak az állomáson frissítőkkel való ellátásánál, csomagolásnál, cigarettakészitésnél, a sebesült katonáknak hord- ágyakon a kórházakba való szállításánál. Meleg érdeklődéssel viseltettek a tanulók minden esemény iránt, amely a világháborúval kapcsolatban volt. Mindenkor készséggel és örömmel szolgálatára állottak a katonaságnak. A városi tanácstól nyert megbízás alapján négyes csoportokban házról- házra járva gyűjtöttek fémeket és sok mázsa fémet szolgáltattak be. A tápintézet számára két holdnyi bérelt területen burgonyát ültettünk. Tanulóink szivesen végezték a mezei munkát. Általában áldozatkészség és lelkes hazafias érzület jellemezte az ifjúság- magaviseletét, amit a következő adatok is igazolnak: A Petőfi önképző-kör, a Tököly-kör s a VII-ik osztály összegyűjtött filléreiből egyenként 100—100 korona hadikölcsönt jegyzett. Szem előtt tartván a vallás-erkölcsi nevelésnek követelményeit, igyekez­tünk a tudományok alkalmas mozzanatait jellemképzésre, az akaratnak a jóban való megszilárdítására felhasználni s tiszteletben tartván a más vallásu ta­nulóink egyházi hatóságának a vallási érzület fejlesztésére irányuló intézke­déseit, fontos kötelességünknek ismertük, hogy saját vallásu növendékeinkből egyházunknak hithű, lelkes tagjait neveljünk. A protest, vallásu ifjúság vasár- és ünnepnapokon tanári felügyelet alatt részt vett az iglói ev. egyházközségnek istentiszteletén. A téli hónapokban

Next

/
Thumbnails
Contents