Evangélikus főgimnázium, Igló, 1911
10 önképzésiek, meghozza számotokra a várt, a remélt gyümölcsöt: tanulói pályátokon, az iskola falain belül, a családi körben a közszeretetei, később közpályátokon, a társadalomban a köztiszteletet. Kedves ifjak! Nemzeti életünk fejlődése, felvirágzása az állami, a társadalmi intézményekben nyilatkozik meg. Ezen intézmények helyes, célirányos működésétől függ a nemzeti jólét, mert azok a nemzet testének lüktető erői, tápláló szervei az anyagi — és irányító tényezői a szellemi életnek. Az állami és társadalmi szükségletek szerint sokfélék ezen intézmények; a magyar intelligencia tagjai látják el munkakörüket. Ezen intézmények — mint a nemzeti élet képviselői — állandó vagy százados életűek; működő tagjai időről-időre váltakoznak. Az elaggott, a kifáradt szereplők helyére mások lépnek; a mostani értelmiség helyét a jövő nemzedék fogja elfoglalni; a mi munkánkat a ti munkátok fogja felváltani. Jutott-e már eszetekbe kedves ifjak, hogy saját magatok iránti, hogy szüléitek iránti kötelességeiteken kívül vannak ezeknél fontosabb, szentebb kötelességeitek társadalmunk, nemzetünk iránt ? Tanulói kötelességeitek hű teljesítésétől függ saját magatok boldogulása a jövőben, függ szüléitek boldogsága és függ a nemzeti, a társadalmi élet fejlődése, mert amely nemzet ifjúsága megedzette erejét a komoly munkában, kitartásban, kötelességérzetben, annak a nemzetnek van jövője, az a nemzet bátran szállhat szembe a századok viszontagságaival. Tanulói kötelességeitek hű teljesítését kérem, követelem tőletek ez ünnepélyes órában azon remények nevében, melyeket a jövőről tápláltok; a remény verőfényes képeiből merítsetek kedvet, lelkesedést munkátokhoz. Tanulói kötelességeitek hű teljesítését kérem, követelem tőletek a legnemesebb érzés, a szülei szeretet nevében, mely számtalan jótéteménnyel halmoz el titeket; azoknak emlékéből merítsetek kitartást, buzgóságot munkátokhoz. Tanulói kötelességeitek hű teljesítését kérem, követelem tőletek a legszentebb emberi érzés, a hazaszeretet nevében, mely egy anya gyermekeivé, testvérekké avat fel minket; e szent érzelemből mentsetek komolyságot és kötelességérzetet munkátokhoz. Az Egek Ura pedig áldja meg e munkát, hogy legyen sikeres, boldogító és hasznos munkátokra, szülőkre, hazára.“ A megnyitó ünnepély után az osztálytanárok felolvasták és osztályonként megmagyarázták az intézetnek fegyelmi szabályait. A rendes tanítás szeptember 7-én vette kezdetét. Minthogy már az előző iskolai évben életbe léptettük az egyhuzamban való tanítást s ezen intézkedést — annak didaktikai üdvös hatása miatt — az