Evangélikus főgimnázium, Igló, 1909
12 * 1910. évi május 21-én Hieronymi Károly kereskedelemügyi m. kir. miniszter úr Iglón tartózkodván Münnich Kálmán udvaritanácsos és Folgens Kornél egyházi- és iskolai felügyelők, valamint a város számos vezető egyéniségének kíséretében megjelent főgimnáziumunkban, hogy megtisztelő látogatásával intézetünk kulturális munkája iránti meleg érdeklődését beigazolja. Az igazgató a tanári kar élén fogadta és az intézetben kalauzolta. Lélekemelő ünnepélyünk volt az 1908/9-iki iskolai év befejeztével, 1909. évi junius 27-én. E napon jelent meg intézetünkben nagy része azoknak, kik 30 évvel ezelőtt, az 1878/9. iskolai év végén tettek érettségi vizsgát főgimnáziumunkban. A volt tanulótársak ezen találkozása megható megnyilatkozása volt az intézet, volt tanáraik iránti kegyeletnek és hálának, az egymásiránti szeretetnek és baráti érzelmeknek. Délelőtt 10 órakor a következő tanulótársak jelentek meg az intézet dísztermében, melyet a város értelmiségéből nagy és díszes közönség megtöltött: Bakó Gábor posta- és távirdafelügyelő, Kisvárda. Dr. Bartha Béla akadémiai jogtanár, Selmecbánya. Darvassy Ferenc ny. pénzügyi titkár, Nagyvárad. Folgens Cornel polgármester, Igló. Francz Vilmos ev. lelkész, Bártfa. Dr. Fráter Imre orvos, Debrecen. Kiss Lajos ref. lelkész, Garbócbogdánv. Dr. Kovách Elek kir. közjegyző, Nyíregyháza. Lator István földbirtokos, Nagyszőllős. Miha- lovics Jenő gör. kath. lelkész, Topolya. Dr. Neogrády Lajos alispán, Lőcse. Neogrády Antal akadémiai festőművész, Budapest. Nudzik György ev. lelkész, Kükemező. Oláh Ignác Tisza-szabályozási s. mérnök, Királyhelmec. Pogány Menyhért kir. járásbiró, Magyarcséke. Roncsik Lajos v. főszámvevő, Debrecen. Szilágyi Gusztáv földbirtokos, Felsődobsza. Dr. Szőllőssy Mór kórházi főorvos, Miskolc. Tóth Béla ref. lelkész, Hetyén. Dr. Ujtelky Miksa v. tiszti orvos, Igló. Zavaczky István m. kir. honvédszázados, Pozsony. Továbbá csatlakoztak, mint volt iskolatársak, akik azonban nem maturáztak Iglón: Danek Leó m. kir. honvédőrnagy, Igló. Holes Géza műszaki honvédszázados, oki. mérnök, Kassa. Francz Vilmos ev. lelkésznek megható imája és Folgens Kornél iglói polgármester s a főgimnázium felügyelőjének lelkes megnyitó beszéde után az igazgató a következő szavakkal üdvözölte az intézetnek volt növendékeit: „Tisztelt Uraim! Az iglói főgimnázium képviseletében és nevében szívem mélyéből eredő érzelmekkel üdvözlöm Önöket az alma mater székhelyén, értelmi alapvető munkájuk, ifjúkori ábrándjaik, reményeik színhelyén. Két hatalmas indító ereje az életnek: a visszaemlékezés és a hála három decennium múltán is visszahozta Önöket. Visszaemlékezés éltök legszebb korszakára, azon évekre, mikor gondos vezetés és telügyelet mellett épitgetni kezdték azt a szellemi épületet, mely hívatva volt az életben biztos menedéket nyújtani, melynek köveit az ismere-