Evangélikus főgimnázium, Igló, 1907

89 többi rendes tantárgyakban tanúsított előmenetelökkel egyenlő értékű beszá- lás alá esik. Azon tantárgyak, melyekből a gimnáziumi tanulók a görög nyelv és iro­dalom helyett rendes oktatást nyernek, a következők: a) a magyar irodalom bővebb megismertetése, kapcsolatban a görög remekírók műveinek ismertetésével magyar fordításban s a görög irodalom és művelődéstörténet alapvonalai; b) a rajz (mértani és szabadkézi rajz). Ha oly tanuló, ki már egy vagy több osztályban görög nyelvet és iro­dalmat tanult, akár átlépés esetében, akár ugyanazon intézet kebelében a görög nyelv és irodalom helyett tanított tantárgyakban való oktatásra jelentkezik, az illető tantárgyakban amaz intézet megelőző osztályaiban elvégzett tananyagból fölvételi vizsgálatot tartozik tenni. Viszont a görög nyelv és irodalom illető tananyagából tartozik fölvételi vizsgálatot tenni az a tanuló is, aki azután jelentkezik a görög nyelv és iroda­lom tanulására, miután már egy vagy több osztályban az imént felsorolt görög­pótló tantárgyakat tanulta. Az 1883. évi XXX. t.-c. 2G. §-a akként módosíttatott, hogy gimnáziumi tanulók, akik a görög nyelv és irodalom helyett a görögpótló tantárgyakból nyertek rendes oktatást, habár le is tették az érettségi vizsgálatot, a tudomány- egyetemnek és egyéb főiskolák hittudmányi karára vagy azok nyelvészeti, böl­csészeti és történelmi szakosztályaira nem bocsáthatók. Ha azonban a görög nyelv és irodalomból pótló érettségi vizsgálatot tesz­nek, a főiskolák összes fakultásai előttük nyitva állanak. Ezen törvényes intézkedés értelmében a görög nyelvi irány előképzést ad a tanulóknak a jogi, orvosi, papi, tanári, mérnöki, bányászati, erdészeti, gazdá- szati, katonai pályákra, de különösen szükséges azoknak, kik nyelvészeti pályára szándékoznak lépni vagy papi tanulmányaikat nem papnevelő intézetben, hanem az egyetem theologiai fakultásán kívánják végezni. A görög nyelv helyett választott irány előképzést ad a tanulónak jogi,, orvosi, tanári (kivéve a nyelvészeti, bölcsészeti és történeti szakokat), mérnöki, bányászati, erdészeti, gazdászati, katonai, tengerészeti pályákra, de különösen ajánlatos azoknak, kik mérnöki, bányászati, erdészeti, gazdászati, katonai, ten­gerészeti pénzügyi, vasúti, postai, magánhivatalnoki pályára kívánnak lépni. A főgimnáziumi tanfolyam választásánál tekintetbe veendő a tanuló lelki tehetsége is. Oly tanuló, ki a nyelvekben nagyobb előmenetelt tanúsít, mint a mennyiségtanban és természettudományokban, válaszsza jövő tanéveire a görög nyelvet, ellenben oly . tanuló, ki nagyobb tehetséget és hajlamot tanúsít a reáliákra, mint nyelvekre, vagy ki a latin és német nyelvben nehézségekkel küzd, kevésbbé fogja kockáztatni tanulmányi előmenetelét, ha görögpótló tanfolyamra iratkozott be. A javító vizsgálatokat illetőleg tudomásúl szolgáljon: az egy tantárgyból elégtelen érdemjegyet kapott tanulók a tanári testület engedélyével, két tan­tárgyból a felekezeti hatóság engedélyével tehetnek javító vizsgálatot. A folya­

Next

/
Thumbnails
Contents