Evangélikus főgimnázium, Igló, 1903
latba eitett. A délelőtti órákat a Nemzeti Muzeum régiségtárában töltöttük. Ifjaink némán szegezték tekintetüket egy-egy 48-as honvédzászló véres foszlányaira: bizonyára eszökbe jutottak a gyászos emlékezetű napok. Egyik-másik az őskori leleteket tanulmányozta, voltak olyanok, kik a romantikus kurucvilág ereklyéit vizsgálgatták tüzetesebben. Délután propelleren átmentünk Budára. Megtekintettük a királyi várat, majd pedig felmentünk a Halászbástyára, honnan a kilátás a Duna balpartjára a verőfényes vasárnapi délután valósággal elragadó volt. Este lett, mire vacsoránkat Máday jónevű magyaros vendéglőjében bekaphattuk. Este hét órakor a gyorsvonattal tovább utaztunk Fiume felé. A Dunántúl kevésbbé változatos vidéke nem igen költötte fel érdeklődésünket, de meg aztán előző éjjel keveset is aludtunk, lefeküdtünk tehát, hogy valamicskét szundítsunk. Vonatunk már a Karszt északi lejtőjén motoszkált, de körülöttünk még mindenfelé sötétség borította a fenyveseket, melyekből csak imitt-amott csillámlott ki egy-egy hófödte rétecske. Az idő borongós volt A hold szelíd fénye a bárányfelhők mögött bujkált, hideg sugarai csak uagynehezen törtek át a vastag fátyolon. A társaság tagjai ébredezni kezdtek. Mély álmukból fölverte őket a tenger közelségének tudata. Egy-egy kiváncsi fej kikandikált, de még mindig csak mély szakadékok, köviszeder-bokrok láthatók. A vasúti töltés mindkét oldalán helyenként fából, deszkákból összetákolt vagy karsztkőből rakott falak emelkednek, hogy a vonatokat az erős bóra ellen védjék. Itt egy alagút; alig érünk ki belőle, máris a másik nyeli el mozdonyunkat. Mily borzasztó, fáradságos munkája az emberi kéznek ! Vonatunk hörögve közeledik Plase állomáshoz; a szomszédos fülkékben erős mozgolódás támad. A vonat egy nagyot füttyent, utána egy pillanatra siri csönd, aztán örömtől ragyogó arccal kiáltjuk mindnyájan: tenger! tenger! Szem és száj az Adria kékeszöld vizére tapad, melyet fátyolszerű köd borít még a reggeli órákban, de amely ködöt széjjel csókolj a az ébredő napsugár, hogy bágyadt arcát Adriánk üdítő habjaival locsolhassa. Tekintetünk a távol ködébe vész, szivünk hangosabban dobog, áhitat szállja meg keblünket. Érzelmeinket toll ecsetelni nem képes. Egyet-kettőt kanyarodik még fáradt mozdonyunk s néhány perc múlva Fiúméban vagyunk. Az állomáson már várt reánk a Szusák-szálló gondnoka. Gyorsan felültünk a villamosra, mely a Fiumára folyó partjáig vitt bennünket, honnan lakásunk csak néhány lépésnyire volt. Gyors reggelizés és napi programmunk megállapítása után azonnal a mólóra siettünk, hogy a Quarnerót közvetlen közelből láthassuk. A csöndes, tükörsima tengeren még itt-ott köd feküdt, mely Cherso és Veglia szigetet teljesen eltakarta,
