Evangélikus főgymnasium, Igló, 1900

Í5

honvédet, ki a szabadságharczban vérével áldozott a haza oltárán, és csodáltuk benne az erkölcsi charakter azon erejét, mely képes a világ előtt elrejteni és a szívbe zárni a legádázabb fájdalmat, mikor kötelessége munkára szólítja.

Pedig nehéz, sötét volt éltének útja. Eltemette egymásután boldogságát, hitvesét; eltemette élte reményét, két felnőtt fiát és eltemette végül aggkorának utolsó támaszát, sógornőjét.

E négy sír között vezette útja, melyen csak a folytonos, kitartó munka, csak a vallásos érzületből folyó megnyugvása kérlelhetlen sorsában mentették meg az összeroskadástól.

A főgymnasiumnak szentelt ezen kitartó, lankadatlan, lelkes munka mellett talált ő időt arra is, hogy ne csak az intézet határain belül legyen hasznára a tudománynak, a társadalomnak.

22 esztendeig észlelte bámulatra méltó kitartással és lelkiismeretes pontossággal a meteorologiai tüneményeket, a növényi és állati élet jelenségeit; évek hosszú során át vezető, irányitó szerepet játszott az Iglói Pomologiai Egyesületben és buzgón vett részt a Magyarországi Kárpátegyesületnek munkájában.

Észleletéit, kutatásainak eredményét, tanácsait a gyümölcstenyésztés terén ismertette a Szepesség hetilapjaiban, tudományos folyóiratokban, a Magyarországi Kárpátegyesület évkönyveiben s igy oktatója, tanácsadója volt ő a nagyközönségnek is, mely mindenkor őszinte hálával, nagyrabecsüléssel és tisztelettel adózott a közérdekek önzetlen, szerény munkásának.

Életrajzi adatai a következők (Az iglói ág. h. ev. főgymnasium története, Pákh Károly):

„Geyer G. Gyula született 1828 szept. 15-én osztrák-sileziai Bielitz városában, hol édes atyja Geyer Henrik Traugott posztós volt.

Az 1840-ik év kezdetén szülei Magyarországba költözvén, Leibiez városában telepedtek le, honnét Gyula fiók végig járta a késmárki gym- nasiumi osztályokat.

1847-ik évben édes atyja meghalván, a tanuló ifjú instructorkodással volt kénytelen magát fentartani.

Az 1848/9-iki mozgalmas nagy időkben ő is először mint önkéntes, utóbb a Cornidcs-féle szepesi zászlóaljnál rendes honvéd minőségben szolgálta a magyar nemzeti ügyet, s midőn Cornides csapatja 1849 jul. 7-én Szepes-Béla és Busócz között az előnyomuló Nugent-ezreddel összetűzött, egy ellenséges puskagolyó keresztülfúrta Geyer mellét és a fiatal vitéz vértől elborítva összerogyott.

A küzdelem színhelyéről társai beálló éjjel Bélára vitték s innét másnap Késmárkra szállíttatott, hol édes anyja és dr. Stenzel Tivadar orvos fáradhatatlan ápolása mentették meg a haláltól.