Evangélikus főgymnasium, Igló, 1896
6 A vallás- és közoktatásügyi m. k. minister ur 28348/1896 sz. alatt kelt rendeletében kinyilvánította, hogy az iglói ev. főgymnasiurnnak beruházási államsegély fejében 90,000 forintot fog nyújtani, s hogy ezen összeget 9 évi egyenlő részletekben fogja folyósítani. A beruházási államsegélynek ezen módozatától azonban, hogy a szükségelt összeg egyes évi részletekben folyósittassék, ezen, az iglói főgym- nasiummal épugy, mint egyéb államilag segélyezett autonom középiskolákkal szemben elfoglalt állásponttól eltért már azóta a tanügyi kormány, a mennyiben a vallás- és közoktatásügyi m. k. minister urnák az utolsó költségvetési vita alkalmával kifejezett szándéka, hogy az államsegély biztositásával eszközlendő törlesztési kölcsön utján nyújtsa egyszerre a szükségelt összeget a segélyezett középiskolának. Az iglói főgymnasium különben e tárgyalások alatt is már részesült államsegélyben. A vallás- és közoktatásügyi m. k. ministeriumnak 1896-ik évi költségvetésében intézetünk az ideiglenesen segélyezett autonom középiskolák között szerepelt 2000 forintnyi beruházási és 8000 forintnyi fen- tartási államsegéllyel, mely utóbbi az intézet személyi kiadásaira fordittatott. A vallás- és közoktatásügyi m. k. ministeriumnak 1897-ik évi költségvetésében főgymnasiumunk 9000 forintnyi fentartási államsegélylyel már az állandóan segélyezett középiskolák között szerepel, a minek oka az állami költségvetés indokolásának szavai szerint abban rejlik, hogy „e középiskola fentartóival folytatott tárgyalások már közel jutottak befejezésükhöz s a szerződés megkötése már rövid idő múlva várható“. Az 1896/7-ik iskolai évnek egy másik kiemelkedő mozzanata volt a fentartóhatóságnak 1896. évi október 4-én lefolyt ritka szép ünnepélye. Az iglói ev. egyházközség e napon ünnepelte temploma felépítésének századik évfordulóját. Az ünnepélyre évek óta készült az egyházközség, ritka áldozatkészséggel gyüjtvén a templom teljes helyreállítására szükséges tetemes összeget. Az ünnepélynek fényét emelte Zelenka Pál tiszakerületi ág. ev. püspök urnák, a XIII szepes városi esperesség elnökségének, valamint számos ev. egyház küldötteinek jelenléte. Ünnepelt az egyházközséggel főgymnasiumunk is, hiszen múltja, — az autonom protestáns középtanodák szervezeténél fogva, — a legszorosabb összefüggésben áll a fentartóhatóság múltjával. Templomát emelte, gymnasiumát létesítette és fcntartotta egyaránt az egyházközség lelkes áldozatkészséggel. Ezen az egyház és tanügy terén nyilvánuló áldozatkészség intézeti ünnepélylyé is avatta az egyházközségnek magasztos ünnepét, melynek legkiemelkedőbb része volt a hálaadó isteni tisztelet és a nyomban utána a templomban Topscher György egyházfelügyelő ur elnöklete alatt megtartott ünnepi egyházközségi közgyűlés.