Evangélikus főgymnásium, Igló, 1883

ág. h, ev. egyház valódi protestáns szellemtől áthatott buzgalmának, mely a legnagyobb áldozatokra is kész volt. hogy gymnasiumát a kor igényeinek megfelelő fejlődési fokra emelje, részint oly nemes szivű férfiaknak az iglói egyház kebelében, kik mint a Trangous testvérek, áthatva az ifjúság nevelésének fontosságától s serkentve azon tudattól, hogy a haza boldogságának, jövője megszilárdításá­nak elérésében leghatékonyabban működnek közre, ha a nevelés ügy felvirágoztatásához hozzájárulnak : nemcsak száz ezer forintot meghaladó hagyományt hagytak hátra nagylelkűen az iglói ev. egy­ház iskolái javára, hanem a főgymnasium múzeumát is gyarapítot­ták s fejlődésének alapkövét vetették meg nagybecsű természetrajzi főleg ásványtani gyűjtemények s értékes természettani főleg opti­kai műszerek ajándékozása által. — Az intézet tanuló ifjúsága is nagy mértékben járul hozzá a muzeum gyarapításához részint aján­dékok, részint pedig azáltal, hogy minden vidéki tanuló évenként a muzeum, könyvtár és egyéb tanszerekre két forintot, minden helybeli pedig egy forintot lefizetni köteles. Az 1879/80 tanév első semestere végéig a múzeumnak két fő osztálya : a természettani, mathematikai, csillagászati archaeolo- giai és a vegytani, természetrajzi együttesen kezeltettek ; de akkor Jenny Gusztáv tanár ur, a múzeumnak őre letevén tanári hivata­lát, mivel az akkor már gazdag physikai és természetrajzi leltárak­nak együttes kezelése nagyon is elhalmozott volna egyetlen egy tanárt : a muzeum ketté választatott s azóta mindegyik rész az illető szaktanár mint őr alatt áll. A numismatikai gyűjteményt külön őr kezeli. 1803-ban, a mi­kor az iglói ág. liitv. ev. egyház algymnasiumát felgymnasiummá kibővítette, az intézet kezdetleges múzeuma fejlődésében erősebb lendületet nyert. Az 1863/4-iki tanévben a muzeum kiadása volt : 677 frt 75 kr. Ez évben szereztettek meg : a gázok fejlesztésére szolgáló ap­parátusok, görebek, csövek, tégelyek, mozsarak, vízfürdő készülé- lékek mérlegek, gazometer, szűrő apparatus, borszesz és Rottenba- cher-féle lámpák s egyéb vegytani készülékek ; Büchner mérges és megehető gombák gyűjtemény föszmintákban ; a testek halmaz állapotát feltüntető, a lég egyoldalú nyomásán alapuló s egyéb ki­sebb mechanikai szerek ; Winter-féle villanygép, electrophorok, electrometerek, a dörzsölési villamossági tünemények demonstrá­lására szolgáló műszerek; delejek, villamos galvan battériák, a gal-

Next

/
Thumbnails
Contents