Evangélikus főgymnasium, Igló, 1881
4 kar áthatva tiszttársa érdemeitől tisztelete jeléül legjobb szerencse- kivánataival nagy rámás képet nyújtott át neki saját szállásán, mely az összes tanárok és a helybeli ev. népiskola tanitótestü létének arczképeit tartalmazza. — Úgy a múlt évi VIII-dik osztály összes növendékei szeretetük és ragaszkodásuk jeléül ez alkalomra díszes, a YIII-ik osztály növendékei arczképeit tartalmazó albummal tisztelték meg mindjárt az iskola év befejezése után. Csendes visszavonultságban csak baráti körre szorítva ülte meg 25 évi működésének emlékét a másik jubiláns Payer Jenő tanár, ki működésének első részét még a népiskolában töltötte, az 1864-ik év óta pedig szintén az iglói ág. hitv. ev. főgymnasium két alsó osztályában áldásteljesen működik. Szerencsésen bevégzett 25 évi tanári működésük emlékére Pákh Károly tanár a helybeli tanári és tanítói nyugdíjalap gyarapítására 100 irtot adományozott; Payer Jenő tanár pedig mind maga, mind barátjai hozzájárulásával 100 írtból álló összeget fizetett az egyház pénztárába, hogy ennek évi kamatjai egy szorgalmas és jó magaviseletű szegény első osztálybeli tanulónak ösztöndíj gyanánt kiosztassanak. Nem csekélyebb nagylelkűséget tanúsított tanintézetünk iránt Búzás Lajos úr, helybeli polgár, ki boldog házasságának 40 évi emlékére szintén 100 frtnyi összeget adományozott azon czélból, hogy annak évi kamatjai egy nem magyar ajkú algymnasiumi tanulónak, ki a magyar nyelvben legjobb haladást tett, ösztöndíj gyanánt kifizettessenek. — Fogadják azért a nemeslelkü adományozók e helyen is tanintézetünk nevében őszinte köszönetünket! A téli szigorlatok 1882. évi jan. 26-tól febr. 2-ig tartattak meg mind a nyolcz osztálylyal; a második félév febr. 4-én vette kezdetét az első félévi osztályzat felolvasásával. A nyári szigorlatok junius 17—junius 23-ig ; a zárünnepély pedig jun. 24-ére tűzettek ki. A tanulók szorgalmi és erkölcsi állapotát tekintve, a lelkiismeretes szigorúsággal megállapított osztályzatokból kitűnik, hogy a pótvizsgára és ismétlésre utasított tanulók száma igen jelentékeny volt. Túlnyomó része ez évben is az algymnasiumi osztályokra esik, mi újra annak jeléül tekintendő, hogy a hiányos előkésziiltség és a tehetség hiánya leginkább azon osztályokban tapasztalható. A tanulók magaviseleté az iskolában szófogadó és a foglalkozáshoz mért komolyságu volt; az iskolán kívül is daczára annak, hogy a gyermeki könyelműség és gondatlanságból támadt hibák és vétségek sok panaszra adtak al-