Evangélikus főgymnasium, Igló, 1880
21 Növendékeink szorgalma és erkölcsi magaviseleté ez évben valóban kielégítő volt. — Súlyosabb bűnesetek csak ritkán fordultak elő, úgy bogy a tanári szék csak egyszer volt kénytelen több tanuló kihágása felett Ítéletet mondani. E miatt nem is jött a tanári kar azon kellemetlen helyzetbe, hogy valamely tanulót elutasítással kellett volna megbüntetni. Szorgalmi tekintetben megemlítendő, bogy a bukottak aránya valamivel kedvezőbb lett, de különösen az alsóbb osztályokban még mindig igen nagy ; mi nagy rés ben ama körülménynek tulajdonítandó, hogy polgári fiis- kola hiánya miatt mind azon tanulók, kik különben iparos vagy más gyakorlati pályára készülnek, ha kü'önös észtehetséggel nem is birnak, rendesen a gymnasium négy alsó osztályát be akarják végezni, míg confirmáltatnak. A felsőbb osztályokban a bukottak száma jóval kisebb, minthogy a tudományos pályára alkalmatlanok már az alsóbb osztályokban visszatartatnak és lehetőleg más pátyára terebetnek. A különféle tanítási és fegyelmi ügyek elintézésére a tanári kar a tanév folytán 24 tanácskozmányt tartott. A tanév folytán a gynin. igazgatósághoz érkezett fontosabb hivatalos levelek: 1880. szept. 26. 1184. sz. a. Igló város kapitányi hivatalától: Ellenőrzési szemlére vonatkozó hirdetmény. „ decz. 15. 33872. sz. a. m. kir. vallás- és közokt. ministerium- tól : Pályázat kihirdetése állami ösztöndíjakra. 1881. jan. 9. 1467. sz. m. kir. vallás és közokt. ministeriumtól : Felszólítás a hadköteles tanárok kimutatására. r „ jan. 31. a helyb. ev. egyháztanácstól : Ertesitós a nyugdíjalap gyarapítására vonatkozó tanári folyamodványra hozott határozatról. „ febr. 2. 150. sz. főtiszt. Czékus J. suprns úrtól : Felszóli- tás az 1880/81-ik tanévben beirt tanulók kimutatására. „ márcz. 7. 5579. sz. a. kir. vallás és közokt. ministeriumtól: Tatár J. Vili ik oszt. tanuló előléptetése a B 3áu-féle 250 fitos ösztöndíjba. „ márcz. 11. Czékus J. suprns úrtól: Dudinszki E. VIII. oszt. tanulónak megengedtetik, hogy az érettségi pótvizsgát utólagosan letehesse, „ márcz. 19. az eperjesi kerületi collegium pártfogóságának