Evangélikus főgymnasium, Igló, 1880

I. Az 1873-tól 1880-ig (nyolcz évre) terjedő időközben Szepes-Iglón észlelt időjárás főmozzanatai. Az általam itt Iglón gyűjtött meteorologiai adatokat csak a tizedik évfolyam befejezése után szándékoztam behatóbb összeha­sonlítás és tanulmányozás tárgyává tenni, azon reménytől kecseg­tetve, hogy talán sikerülne, a gyakorlati élet számára egynémely általános tételt felderíteni. Ha azonban a hozzám intézett felszólításnak, mely szerint tanintézetünk évi értesítője számára időjárási viszonyainkról kimu­tatást Írjak, még a tíz év lefolyta előtt engedek, azért czélba vett tervemtől — hogy t. i. egész tíz évi észleléseim eredményét közre- bocsássam — el nem állok és úgy vélekedem, hogy később foga­natba veendő munkálatomnak az útját jelen vázlattal is előre egyen­getem. Teszem azt máskülönben azért is, hogy jelen dolgozatommal az ez irányban utóbbi időben megyénkben is örvendetes módon mutatkozó érdeklődésnek némi kiindulási pontot szolgáltassak, melynek alapján az illető érdeklődő nem csak tájékozva legyen az időjárás, azaz azon tényező iránt, melytől egészségünk, testi, lelki jólétünk első sorban függ; hanem hogy ez által mások ked­vet és bátorságot kapjanak, a magok lakóhelyén hasonló adatoknak gyűjtésére. Tudom, hogy ez utóbbiak száma nem csekély : hanem részint a kellő jó műszerek —, részint pedig az ehez megkíván­taié — és némi önmegtagadással járó, pedáns pontosság hiánya a nagy többséget ilynemű munkától visszariasztja. És a kik végre mégis csak rászánják fejőket, teszik azt többnyire ama jó remény­ben, hogy majd a jövendő időjárás sűrű fátyolát teljes biztonsággal föllebhentik. Es habár ebbeli reményükben csalatkoznak is, azért még sem állanak el a látszólagos „haszontalan“ munkától, mert a foglalkozásban más valamire rábukkantak, a mi utóvégre a 1*

Next

/
Thumbnails
Contents