Evangélikus főgymnasium, Igló, 1876

6 szókat. A gyászszertartás ünnepélyességét nagyban emelték a gymnasiumi és tanitóképezdei dalkörök gyász zengeményei. Tavast nem mindennapi tünemény volt: nemcsak külsejére nézve az ö szőke, hosszú szakállárai és bajszával, s vállaira lelóggó „prófétai“ hajá­val; hanem észjárása-, s egész tanári működésére nézve is, úgy hogy a ki csak egyszer is közelebbi érintkezésbe jött vele, maradandó benyomással távozott a nézeteiben és modorában a közönséges felfogástól sokszor eltérő férfiútól, kit sokan ábrándokért, nevelési utópiákért küzdő embernek tartottak, a mi különben gyakran megesik azokon, kik teljes odaadással és lelkesedéssel élnek hivatásuknak. Tavasinak egyik kiváló tulajdonsága volt a serkentés, indítás. Ele­mében volt, ha taníthatott, vagy — a mint ő mondá — ha „szellemet éb­reszthetett11; szeretett sokak előtt felszólalni, a mikor áradozó lelkes beszédét a hangnak minden modulatióin végig hordozta; szeretett általános szempontokra emelkedni, eszmékért lelkesedni, — a szétszórt részeket, tagokat egy nagyobb erőt kifejtő szerves egészbe összekapcsolni, mi főleg pesti tanár korszakában nyilvános működésének egyik nevezetes mozzanatát képezi.: az ő agitatiója következtében jött létre előbb 1846-ban az első közös protestáns tanári —, utóbb 1848-ban az első egyetemes magyar néptanítói tanácskozmány, melyek­nek emlékét azonban a bekövetkezett viharos időszak csak hamar elfelejtető. Tavasi 21 évig működött az iglói gymnasiumban, s nemcsak míg élt osztotta meg örömmel gazdag szellemi kincseit kartársaival és tanítványaival, hanem ezek iránti szeretettnek, egyszersmind pedig nemes szivének kitűnő jelét tanusitá még végrendeletében is, melynek tanintézetünket illető pontjai igy szólnak: „Az iglói oskolának hagyom egész könyvtáramat, valamint pénz- és érem gyűjteményemmel a gymnasiumi muzeum e nembeli gyűjteményét akarom bővíteni. “ ..............„Régi tervem s óhajom már, hogy az iglói főgymnasiumnál e gy nyomatékosb ösztöndijt alapítsak. Most van ez alkalom, hogy e czélra ezer forintot szánhatok. Legyen ez csak egy, megoszthat!anul 60 frtból álló stipendium. Részesülhessen benne a VII- és VlII-dik tanosztály akár- mely kitűnő növendéke, különös felekezeti különbség nélkül. Ha egy VII. osztálybeli kezdi, az átviheti s kaphatja a Vlll-ban is, ha érdemességében meg nem fogyatkozik. A legszorgalmasabb, tiszta erkölcsű, s hazafias ma­gyar érzelmű s irányú tanulónak kijelölését mindig a tanári conferentia eszközölje, s az iskolai bizottság tudomásul vegye.11 Egy másik pontban pedig igy rendelkezik :..............„ Adassék a. ve­g yes felekezetű városi szegényeknek 100 frt — Az iglói prot. árvaháznak

Next

/
Thumbnails
Contents