Evangélikus főgymnásium, Igló, 1874

\ A gymnás. tanulók közül a zenében 59-en vettek magán utón oktatást, még pedig: az I. oszt. 11, a II. 10, a III. 4, a IV. 12, az V. 7, a VII. 3, a VIII. 4. A zenekör 1875. máj. 23-kán hangszerek beszerzése czéljából belépti dij mellett a tornacsar­nokban zenei előadást tartott, mely 83 frt 70 kr. tiszta jövedelmet eredményezett, mi főleg az iglói höl­gyek pártoló részvétének köszönhető. 5) a gyorsirási („M a r k o v i c s“.) kör. Elnöke Kövi Imre tanár. Tagjai oly tanulók, kik a levelezési gyorsírást már a VI. osztályban elsajátítva a vita-gyorsirásban kívánták mago­kat gyakorolni. Gyakorlási idő Vasárnap d. e. és Szerdán d. u. Tagsági dij 1 frt. — Tagok száma kezdetben 11, az év végén 6 volt, valamennyi a VII. osztályból. — Gyakorlatul e kör 1875. január kez­detétől még egy gyorsirási lapot is („Asztrapé“) kiadott, minden második héten féliv, szerkesztette Petry Gyula. A magyar, német és dalkörök szokásos zárünnepélye 1875. jun. 20-kán tartatott a tornacsar­nokban nagyszámú hallgatóság jelenlétében. A körök előadásait a tornázási mutatványok követ­ték, melyeket azonban a beállott zivatar félbeszakított. 22 X. Tanszer gyűjtemények. A) Gymnásinmi múzeum: őre Jérmv Gusztáv tanár. Vételutján szereztetett a természettani tárba: 1 készülék a villanyfényhez, 1 kész. a villany­fényhez légüres térben, 1 kész. a delejtü eltérésére, 1 indítási tekercs félbeszakítással, 1 Rhumkorff indítási készülék, 6 db. Geisslerféle cső, 1 tükör sextans, 1 szintelenitő hasáb, 1 thermobarometer (Rud- berg), 1 Papin bögre biztositó szeleppel, hő- és légsürmérővel, 1 vizikalapács, 1 pörgetyü, 1 szinkörény (Boussolt), 1 szivor. légsulymérö. — 64 elem gyűjteménye, több vegytani szer. Ajándékozás utján gyarapodtak gyűjteményeink : Neubauer Ferencz bányakapi­tány úrtól : 40 db. jegeezminta vastag papírból és 30 db. jegecz minta a tengely rendszerekkel. — A kir. magy. természet tud. társulattól 29 magyar orsz. pókfaj 34 üvegben. — Pákh Miklós orvos úrtól Vág-Selvén : egy köviilt agancs drb. cervus primigeniusból, 40 drb. ezüst és rézpénz, és egy régi buzogány. — Münnich »Sámuel úrtól : a XVI szép. városok­ban ezelőtt létezett egyesült szappanos ezéh körözvényi jegye ezüstből (Current-Zeichen). — Róth tanár űrtől és Weil A., Lux K., Pólyák, Mezey, Haaz, Hofmann V. tanulóktól több pénzdarab, Löwi tanulótól 1 kagyló kövület ; — a múzeum őrétől 30 drb. ritkább ás'váuy F. Bánya és a Tátra vidékéről. Az 1874/-. tanév végén volt : 1) A természettani és vegytani tárban: természettani eszköz 410, vegytani eszköz 63, elem 64, vegytani szer és test 290 drb. 21 A természet rajzi tárban: kitömött emlős 11, kitöm, madár 170, madár tojás 295, hüllő borszeszben 15, hal borszeszben 20, csontváz 6, koponya 8, rovar 2450, héjancz 50, gyürünv 10, puhány 289, sugárállat 30 db. — Növény 1990, gombaminta 62, ásvány 710, je­geezminta 205. 3) A régiségtárban: érem 540, régiség 12 drb. A gymnás. múzeum költsége 187V--ben 408 frt volt. B) Könyvtár. Könyvtárnok : Pákh Károly tanár. 187V--ki gyarapodás vételutján : Dr. Schmid, Encvklopodie des Erziehungs und Unterrichts- wesens. — Kuntz E. A gymnás. piidagogiája. Magyar tanügy 1875. — Prakt. »Schulmann 1875. — Müller, Felolvasások a nyelvtudományról. — »Sanders, Hauptschwierigkeiten der deutschen Sprache. — Magyar nyelvőr 1875. — Fogarasi, magyar-német szótár. — Thieme, Wörterbuch der englischen und deutschen Sprache. — Buckle a mivelődés története (folyt.) — Lübker, Reallexikon des class. Alter­thums. — »Salamon, Magyország a törökhóditás korában. — Szilágyi, Vértanuk. — Szalay, Bethlen Mik. önéletleirása. — Spruner 5 karten zur Gesch. Ungarns. — Langl történ, képeiből 5 drb. — Pe- termann, Mittheilungen 1875. — Mill Stuart, Logika. — Babies, Széptan. — Névy, A dráma és vál­fajai. — Petőfi költeményei az Athenäum kiadásából. — Tompa költeményei. — Steinacker, Ungarische Lyriker. — Bowring, Translations from Alex. Petőfi. — Gréguss Gy. Camoens Luziadája. — Zilahy, Északi fény. — Kazinczy levelezései Berzsenyivel. — Tolnai költeményei. — Mátray, Magyar énekek

Next

/
Thumbnails
Contents