Evangélikus főgymnásium és al-reál tanoda, Igló, 1864

4 galmas tanuló azon ismereteket és érettséget, hogy a felső reáliskolában fennakadás nélkül folytathassa tanulmányait. — Egyébiránt nézetünk szerint e két különböző irányú iskola összeköttetésénsk végeredménye az lesz, hogy az iglói egyház, e két iskolát a jelenkor szel­leme és kívánalma szerint egy reálgy mnáziummá alakitandja át, melyben valamennyi növendék ugyan azon elvek szerint fog neveltetni s oktattatni, s melyből azután a nö­vendék vagy a főgi mnáziumba, vagy a reáltanodába fog átlépni, s akkor nem lesz szükség, hogy a szülék fiaikra már 10 éves korukban valamely életpályát erőszakoljanak, melyre talán sem hajlamaik, — sem tehetségeiknél fogva nem alkalmasak. Végre tartozunk a kegyeletnek — nem említve most azon nemeslelkü alapítványokat, melyeket egyesek már az előbbi években tettek az égj ház és iskola javára — hogy köztu­domásra hozzuk, miszerint az 1864-ik évben néhai Szontagh Lajos ur végrendeletileg 500 ftnyi. tőkét hagyott a helybeli ev. tanári, — hasonlóképen 500 ft. a hely. lelkészi özve­gyek és árvák alapjának, továbbá 500 ftot. a tanodái tápintézet javára és 500 ftot. az isko­lának oly czélból, hogy annak kamatai évenkint ösztöndijképen osztassanak ki egy vagy több szorgalmas szegény tanuló közé. — Nyugodjanak békével a nemes jótevő hamvai ! II. Az ISttVben követett tanterv. L Osztály. % 1. Vallástan: hetenként 2 óra. O-szövetségi történetek; Palaestina s a szomszéd országok rövid ismertetése ó-szövetségi válogatott szakaszok olvasása, egyházi énekek emlékelése s a 10 parancsolat magyará- ta. Wendel Henr. Luther kis kátéja szerint. Payer Jenő tanár. 2. Latin, 5 óra. A nyelvbeli főbb formák gyakorlati ismertetése, Dünnebier nyelvtanából. Scholtz Jó­zsef. 3. Német nyelv, 3 óra. Az alaktan főrészei a nyelvtani fogalmak ismertetésével; egyszerű irály gyakorla­tok. — Wurst. Scholtz J. 4. Magyar, 3 óra. Alaktan inkább gyakorlati mint elméleti beavatás a rendes hajlitásokba és mondatok szer­kesztésébe; olvasás, helyes Írás, — fordítás, emlékelés. Samarjay I. Payer J. 5. Földrajz, 3 óra. Az egész föld topicai ismertetése s a földrajzi fogalmak fejtegetése. Payer. 6. Szám- és téralabtan, 4 óra. A számolási 4 fömüvelet egész számokkal s közönséges és tizedes törtekkel Vonal, szög, párhuzamos vonalok, három,- négy, és sokszögek szerkesztése s főbb tulajdonaik is­mertetése. Mocnik. Pákh Károly, II. félévben Payer. 7. Természetrajz, 2 óra. Állattan : emlősök és rovarok. Pokorny. P a y|e r. 8. Rajz, 2 óra. Szabadkézzeli rajzolás. —^A reáltanulókkal azon felül hét. 4 óra mértani rajz. Steiner Imre. 9. Szépírás, 2 óra. Steiner I* 10. Ének, 1 Óra. M ö s s 1 Gusztáv.

Next

/
Thumbnails
Contents