Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-10-07 / 2. szám
2 IGAZSÁG 1910. október 7. Hz aradi Tizenhárom. „Pannónia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläber Leben Sie.“ (Magyarország! ne feledd halottaidat, Mint vádlók élnek ők.) Egy osztrák tisztnek Vécseynéhez küldött eme sorai jutnak eszembe ma, midőn hatvanegy évvel azután, hogy bevégeztetett az aradi Golgothán ama nagy nemzeti tragédia, melynél szomorúbbat és fenségesebbet alig bir felmutatni a népek történelme, meggyujtva az emlékezés szövétnekét, kegyeletes szavakat rovok a szürke papirosra. S ma, hatvanegy év múltán nem sírok, nem jajgatok panaszos szóval fájó emlékek roncsai felett, s ha fel is idézem a hősök szellemét, azért teszem csupán, mert ennek az annyiszor megalázott, sárba tiport árva magyar népnek nem lehet, de nem is szabad felejtenie. Ha ezt megtenné, annyi volna, mintha verejtékes munkájával önön sírját ásná. S hiszem is, hogy ezt a napot nem felejti el a magyar nemzet soha! Imé, komor, alkonvi órán, fátyolos szemeim előtt nékem is elvonulnak szomorú, gyászos sorban a tábornokok. Látom amint lehajtott fővel veszik körül a komisz lőcsszekeret, melyen a csaták törött lábú oroszlánja, Damjanics ül. Látom, amint mesteri kézzel végez velük gyors egymásutánban a piros kabátos brünni lakó. S látom végül a kilenc bitófát, mely iszonyú némasággal (viselve magán a drága terheket, komoran, szinte fenyegetőleg mered a felhőbevont égnek. És hallani vélem egy szerencsétlen, leigá- zott népnek hörgő jajkiáltását s utána a rettenetes csendet, siri némaságot, melyet olykor csak a bresciai hiéna rémes kacagása tör meg. Irtóza'os képek ezek! Olyanok, amiket megfesteni nem lehet, leírni iszony és végignézni őrület. S ha elgondnljuk, hogy mindez megtörtént, hogy mindezt végig csinálták, hogy ez volt a népszabadságért vívott harcok tragédiájában az első felvonás záró jelenete, önkéntelenül is ökölbe szorul a kezünk, s megedződve a mártírok dicső emlékétől, dacos szívvel várjuk a folytatást. Azt a folytatást, amelynek csak egy vége lehet: a büszke, a fényes, fenséges diadal, olyan diadal, amely már csirájában akkor is meg volt, mindőn életévei pecsételte meg azt az aradi tizenhárom. Azért mondom én azt, hogy nem gyászolok ezen a napon. A gyászoló belenyugszik a sorsba, a változhatatlanba, én pedig érzem és tudom, s azt hiszem, hogy velem együtt minden magyar ember, kinek kebelében hazájáért mélyen érző, tüzes szív dobog, szintén érzi és tudja, hogy ez nem volt a vég, hogy ezen a napon nem halt meg az Eszme, de sőt éppen ez volt az a nap, amelyen a rájahulló vértől kis csírából szálba szökkent a szabadság fája. Ez volt az a nap, amelyen a legnemesebb, legTÁRCA. Állomáson. Prüszkölve, nyihogva vágtat az éjben Az érckolossz, a vasparipa, Ezernyi embert szállítva innen Az Eldorádó karjaiba. Sziszegve, dohogva jön meg a vasló, Ziháló melle sikitva sípol, — Eltört tagokat, feldúlt reményt hoz Az Eldorádó karjaiból. Borbély Sándor, cÄ szép jegyében. A normális emberi lélek mindenben a harmóniát keresi. Keresi pedig azért, mert az szép. A szép utáni sóvárgás, mindig égő vágy olyan erős, hogy együtt születik velünk s kihamvadt tüzü testünkkel együtt száll a sírba. Magát a fogalmat meghatározni nem lehet. És ez természetes is. A definiciónak olyannak kell lennie, amely minden egyes esetre alkalmazható legyen. Az olyan szabály, ami alól több a kivétel, mint amennyi esetre rá illik, nem szabály, legfeljebb emberiesebb eszme megfogant és elindult hóditó útjára. Ezt a napot nem lehet üres gyásszal megünnepelni. Szentebb az és sokkal magasztosabb. Uj tettekre, törhetetlen kitartásra buzdít. E napon jelenik meg minden egyes évben vádlóként, s hogy mit csináltunk, számon kéri tőlünk az aradi tizenhárom. Dolgozzunk véreim, hogy felemelt fővel számolhassunk be nékik! Színház avatás. Nyíregyházán nincs állandó színészet. Van ugyan egy kis színkör, ami csak rendeltetésének nem szolgál. Nálunk még nem veszik komolyan, hogy egy nemzet haladásának fokmérője a nemzeti művészet haladása. Külföldön 10000 lelket számláló városok már állandó színházzal rendelkeznek, mert t át annak nagy nemzeti jelentősége nem vitatható. De hát lehet-e nemzet hatalmas, ha át nem hatja a régiek diadalma feletti visszaemlékezés során a faji jellegzetesség éber tudata, ha nem tud hevülni az ősok tettein, nagy erején a nagy idők nagy férfiainak; ha nem csattan fel lelkében titkos imádata az örök eszményeknek, áhítata a nemes törekvéseknek? S hevithet-e a teremtés ősereje eszményibben, taníthat fogékonyabban, vidíthat avagy szomorithat közvetlenebbül mint a művész megnyilatkozásában, előadásában ? Meg kell teremtenünk az állandó színészetet, mert hozzánk a színészek most csak pihenni jönnek. Nekünk nem áll más rendelkezésünk alatt csak a toll hatalma, de ezt szolgálatába állítjuk, hogy ha csak egy lépéssel tudjuk is előbbre vinni a megvalósulás felé. És sorompóhoz szólítjuk a nyíregyházi sajtó tisztelt képviselőit, jöjjenek velünk, fogjunk kezet a nagy cél elérése érdekében, mi megosztjuk velük nemcsak az előkészítés fáradalmát, de a kivívott diadalmak minden dicsőségét is. A nőegyletek, leásTégyletek szintén tekintsenek e cél felé, vegyék le tekint tűket egy pillanatra a nyomor tanyájáról, ragyogjon fel < gy szivárványszinben ezer leányfej, s ha velünk tart e díszes csoport, ki fog bontakozni egy gyönyörű kép az ország színe előtt, melynek színei balzsamos hangulatot keltenek s hatása egy minden képzeletet felülmúló bájos jelenet. Legyen egy e cél megvalósításában városunk apraja-nagyja. Ne nézze senki, hogy azok akik felvetik a város érdekeiért küzdők ta!án már is régi törekvését, csakis a kezdetek kezdetén álló fiatal emberek. Az állandó színház álma megvalósul, ha van 1000 ember nálunk, aki ily célra 100 koronát — reméljük gyümölcsözően — befektet. A cél csakis részvénytársasági alapon valósítható meg. önámitás. Ha a szabályt nagynevű ember állította tel, tévedése annál sajnálatra méltóbb, mert a dolog természetéből kifolyólag, hódolóinak nagy tömege, kellő egyéni kritika nélkül, szintén esküszik rája. Természetes, hogy ezt tisztán az objektiv meghatározásra értettem. Mert szubjektív szempontból teljesen beválik az a réges-régi szabály, hogy: szép mindaz, ami érdek nélkül tetszik. Ez nem dogma, nem mindenre, de mindenkire alkalmazható tétel. Az a lényege, hogy nem köt meg senkit, megengedi azt, hogy amit én szépnek találok, azon a másik mint nevetséges, csúf dolgon mosolyogjon, avagy bosszankodjék. Teret nyit minden ember Ízlésének. Mert maga a szép örök, csak az Ízlés változik. Azok a nagy evolúciók, azok a hatalmas szellemi forradalmak, melyek időről-időre a szép jegyében folytak le és fognak lefolyni, egytől-egyig az Ízlés folyományai, vagy az ízlést igyekeznek megváltoztatni. És ezekre a forradalmakra szükség van. Az örökös harc mindig raffináltabbá és raffinál- tabbá teszi az ízlést, s mindig nagyobb és nagyobb feladatot tár az alkotó művész elé. Ne a téma legyen uj — ezt manapság már aligha találni — de legyen uj az előadás, az azon elömlő hangulat, s mindez felséges harmóniába olvadjon össze a szép hivatásos művelője, az alkotó művész leikével. Mindez egy cseppet Aki egy részvényt jegyez, nevének örök emléket állítunk. Felkérjük itt a nagy nyilvánosság előtt Nyíregyháza város áldozatkész polgármesterét, vállalja el a mozgalom vezetését. Mi ezt az eszményt kezünkből ki nem ejtjük s megvalósításáért nem riadunk vissza semmi nehézségtől. Kik tartanak velünk ? Kik akarnak nemcsak szóval, de pénzzel is áldozni a köz oltáron. Lássuk hát uraim, kik az igazi magyarok! ifj. Bodvay György. Tiszteletteljes jelentés. Szabolcsvármegye 1910. II. félévi köz- igazgatási' állapotáról ma kézhez vettem az alispán által kibocsátott, s statisztikai alapon álló kimutatást, mely kerek 30 oldalon e félévben történteknek képezné hü tükrét. Önkéntelenül felvetem a kérdést, hogy 1910. évi október hó 4-én miért van teljesen kész a jelentés ? H szén félévi eredményekről akár beszámolni voltaként — legalább is a küilap szerint — s valójában csak V* évet ölelhet fel. Eunek okát főként abban keresem, hogy most zajlott le a gazdasági kiállítás, e negyedben történt a főispáni installáció s talán nem akarta az alispán ur, hogy mindezeknek a zománcát az idők folyása homá- lyositsa el. De nézzünk bele — már amennyire a hely engedi — magába a jelentésbe. A jelentés a gazdákkal kezdi az alfát s másokról nem is szól. Mintha bizony az ipari és kereskedelmi állapotokkal való foglalkozás a közigazgatásra egyáltalán nem is tartoznék. Egy közigazgatási jelentésnek azonban egy részt nem lehet kiszakítani az életből, hanem a feladat magaslatára csak akkor helyezhető, ha minden a hatásköre alatt álló jelenségről hűségesen számot ad. Mint kiemeltem ezekkel az adatokkal a jelentés adós maradt. Nézzük, talán bizonyos megnyugvást lelünk s kapunk némi compensációt a jelentés adott részeiből. Találunk e valami irányt, teljesiti e feladatát nálunk a közigazgatás a socialis bajok orvoslása körül s vájjon olyan intézményeket, mik a müveit országokban úgyszólván hozzá tartoznak az állami élet fejlett voltához — létesitettek-e, a culturális élet folytatását avagy helyesen szólva, megkezdését iparkodtak e lehetővé tenni. Ebben az irányban hiába tanulmányozunk, mert az eredmény csak nemleges értékű. Ez a körülmény annál sajnálatosabb, mert a jelentés 5 ik oldalán ezeket olvasom „a lefolyt időszak alatt vármegyénk közigazgatásának menetében zavarok vagy rendellenességek nem fordultak elő“ ennek folytán mód és alkalom nyílott az alkotó munkára. * * ♦ De beszéljünk az egészségügyről. Itt azonban egész zavarba jövök. 1910. évi II. félévi egészségügyi kimutatást várok s sem zárja ki, hogy valamely művészi alkotásban disszonáns elemek ne legyenek. Sőt sokszor az olyan munka, amely csupa disszonancia egyszersmind a legtökéletesebb harmónia is. Amit most mondtam kontraszt és mégis igaz. Példával akarok bizonyítani. Ha Ady Endre, a nagy akarások, zabolátlan vágyak harsogó hangú hegedőse úgy ima meg egy altató nótát, mint ahogy azt tiszteletes Szabolcska Mihály uram szokta cselekedni, akkor az csak egy esetben lehetne szép és ez az eset nem igazi műfaj, nem mély vágyásu alkotás, hanem a csörgő sapkás Borszem Jankó, vagy Kakas Márton sikerült paródiája. Mint komoly munka figyelembe sem jöhet. Ugyanez az eset áll elő a festészetben, ha például Rippl-Rónai, vagy Fényes Adolf Benczúr képet próbál mesterkélni, ugyanez a zenében, ha Lehár Wagnert akar produkálni és ugyanez a szobrászatban, ha August Rodin, vagy Constantin Menuier vésője Canova madonnáját, avagy Clodion bachanáliá- ját szeretné kifaragni. Manapság nálunk a művészet három alakjában jelentkeznek forradalmi törekvések: a festészetben, a szobrászatban és a költészetben. Ezek a törekvések jogosak és végeredményükben az Ízlés nemességét fogják szolgálni. A mai tárlatokon már is látjuk, hogy csodálattal bámulnak meg olyan képeket, amelyeken ezelőtt
