Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-12-02 / 10. szám
Sj NYÍREGYHÁZA, 1910. DECEMBER PÉNTEK. I. ÉVFOLYAM. 10. SZÁM. Előfizetési ár: Egész évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Egyes szám ára helyben 8 fill., vidéken 10 fillér. Főszer! esztő: Dr. KALI ÁR EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kgyliáuzvatca 1U Pogányok, Helyes e ? — nem e ? — nem kutatom. Nem én vetettem fel az eszmét. Az Igazság valamelyik számában olvastam egy cikket, amelynek homlokán ezek a sokat mondó szavak díszelegtek: örök vallás. Ez a mély és tartalmas cikk adta meg nékem az impulzust arra, hogy a vallási kérdést újból megbolygassan. Kényes dolog, megvallom. Előre is számolnom kell azzal, hogy kiátkoznak, pogánynak, eretneknek kiáltanak ki az egyetlen Isten nevében, annak az Istennek a nevében, akit jó magam is hiszek és vallók. Egy a hitünk, legfeljebb a formalá1 ásom más, Ha ez bűn, várom a büntetést, ha pedig erény, aminthogy hiszem is hogy az, világért sem igyekszem érdemül róni fel magamnak. Kezdem tehát pogányos Írásomat az Isten nevében ! Mert Isten van. Lé ezését még azok is elismerik, akik a merev negáció álláspontjára helyezkednek. Elismerik pedig éppen a tagadásukkal. Ami nincs, azt felesleges megtagadni, azt úgyis tudjuk. Ámde nem ez az egyetlen érv, hanem a bizonyítékok végnélküli láncolata áll rendelkezésünkre, hogy ezt a tételt meg- dönthetetienül megalapozhassuk. Fü, fa, virág, ez az egész fenséges természet, a nap és a körötte keringő csillagok, a mindent átfogó, óriás és mégis hajszálnyi pontosságú világrend, a legtökéletesebb élő organizmus, az ember, éppenugy mint, a gorcsövőn is alig látható ázalag egytöl-egyig sziklakemény kövek, melyből az Isten létezésének masszív alapokon nyugvó, szilárd palotája épül. S a végtelen idő óriási keretein belül amennyire csak látó szemünk láthat, mindenütt elénk csillog az Isteneszme. A baromi, ember, életet jóformán nem is élő ember, az igazi ember-aliat, már az oltárt emel magának és térdre esve imádja nyomorult fétisét. Imáda’a, hite oly nagy, ely erős, hogy képes ember társát, s nem ritkán önmagát is feládozni a hitvány bálványképnek. Amennyire megdöbbentő az egoizmus és altruizmus eme mérhetetlen foka, s amennyire tiszteletreméltó ez a okszor undokságában is felséges, mert véghetetlen hit, éppen olyan erős bizonyság a mellett a tétel mellett, hogy a vallások különfélesége nem egyéb, mint a különféle formalátás produktumaként agyunkban keletkezet reflekszió. Mert bárki bárhogy igyekezék is az ellenkező bizonyítására azt a tényt a legnagyobb rabulisztikával, a legnagyobb ékesszólással, csillogó acéltoll legfényesebb remeklésével sem lehet el vitatni, hogy a hekatombék hekatombéja, az emberáldozat csakis úgy magyarázható meg, hogy a primitiv emberi lélek abban a fában, kőben, vasban, rézben, vagy bronzban, szóval abban az anyagban, abban a bálványképben, amelyben a maga fétisét kiábrázolta, nem az egyszerű fát, követ, vasat, rezet, bronzot, vagy képet, esetleg dombor vagy szobrász-müvet látta, hanem valami idegen, rejtelmes, érezhető, de láthatatlan erő, szellem, vagy bármi más olyasvalami megtestesülését szemlélte, amelyről szóban fogalmat képtelen lévén alkotni, ily módon vélt leginkább érzékelhetőnek. Ha ez nem Így volna a bálványképek keletkezését is lehetetlen volna megfejtenünk. Az aztán ismét természetes és szintén a primitiv formalátásra vezethető vissza, hogy a műveltség legalacsonyabb fokán álló emberiségnek több istene volt és van. Az állatból kibontakozó félvad ember még nem jutott el oda hogy minden okok és okozatok okának egyetlen eey végső okot keressen. Fejletlen agya mindjárt felmondta a szolgálatot, ha valami ismeretlenhez ért, és minden ismeretlen fogalom egy-egy újabb bálvány, nevezzük az igazi nevén, egy-egy újabb isten keletkezését jelentette. Az ismeretek bővülésével folyton fogyott az istenek száma, rnig végre a zsidó nép prófétája, Mózes lelkében megfogamzott az egyetlen isten, a dörgő szavú, haragos és bosszúálló Jehova fogalma. És ezzel a lépéssel egyenesen a jelenhez jutott el az emberiség. Az. hogy a keresztyén isteneszme győzött az idők folyamán a zsidó felett, ismét csak a tökéletesebb formalátás következménye. Mózes a Jehovah-t szigorú atyának képzelte, aki megbünteti a fiák vétkét hetediziglen, mig Jézus szerető atyának festi le az Istent, akinek hatalma a mindent átfogó szeretetben fekszik. A keresztyén vallás a szeretet vallása. A formalátás főbb vonásaiban minden szektájában egy és ugyanaz, legfeljebb ha a részletekben tér el. Hatalmas családhoz lehetne talán legalább hasonlítani. Egy a rész, de az egyedek különbözők. * Az anya vallás kétségkívül a katholikus. A fiókákkal, a kebléből kivált különféle felekezetekkel nem kívánók jelenleg foglalkozni. Erre sem elegendő időm, sem elegendő helyem nincsen. Most csak azokat az elveket óhajtom röviden, vázlatosan bár, de egy-egy erősebb vonással annyira-amennyire érzékelhetővé tenni, amely elvek, teológiai terminus tehnikust használva, dogmák minden keresztyén felekezettel közösek, s amelyeket megcáfolni igyekszünk mi, akiket úgy hívnak, hogy atheisták, modern pogányok, pedig hát sem ez sem pedig amaz nem vagyunk, egyedül a formalátásunk más és talán tisztultabb, mint a nagy tömegé. Mielőtt azonban ezen a téren is folytatnám fejtegetéseimet, hogy valahogy rám ne süssék a felekezetiség bélyegét, utalnom kell pár szóval a modernizmusra. A modernizmus uj szó. Nálunk a közéletben manapság még nem is ismerik. Nem igy Francia- országban, ahol Loysé abbé fellépése óta az Egyház kebelében feltámadt forradalmi szellem tudományos meghatározását értik alatta. A modernizmus hívei, a fiatal olasz és francia papok éppenséggel nem tekintik magukat egy külön szekta, vagy felekezet tagjának, sőt jó ideig abban a hitben ringatták magukat, hogy forradalmi tanaik dacára is meg maradhatnak az Egyház kebelében. íme a viszonyokkal, körülményekkel megalkudni nem tudó, a napjainkban is világi hatalomra törekvő Egyház volt az, amelynek kebelében a korszellem gyümölcseként felütötte fejét a modernizmus. A kérdés tehát nem felekezeti kérdés, őt annak felekezeti szempontból való kezelése magának az ügynek válik ártalmára. Hogy pedig a gyökeres reformálásra égető szükség van, azt rövidesen beláthattuk már akkor is, ha a szent- háromság oly sokat vitatott tanát vesszük bonckés alá. A szentháromság tana elismeri ugyan, sőt kifejezetten tanítja is, hogy egy az Isten, azonban ehhez a kijelentéséhez magyarázatképpen azt a kommentárt fűzi hozzá, hogy háromféleképpen jelentette ki magát, úgy mint atya, mint fiú és szentlélek. Ezek szerint egy az Isten és mégis három alakban imádjuk, tehát egy és mégis három Ez a tan, amellett hogy a kétszer kettő megcsúfolása, más okokból sem állhat meg. Nem állhat meg először azért, mert Jézus sohasem volt Isten, s a szentlélekről szóló legendás történet nem egyéb, mint a vallásos agyakban idők múltán támadt misztikus mese. Jézus istenségét Renan óta már számtalanszor megtagadták és méltán. Egyetlen egy olyan komoly érvet is lehetetlen felhozni, amely az Egyház eme tanítását támogathatná. A főbizonyitékok, a bibliai csodatételek sorban megdőlnek, ha csak arra a tényre hivatkozunk — és ez történetileg megállapított igazság, — hogy Jézus a Golgothán keresztre feszitteték, meghala és eltemetteték, holott előző este még térdre esve kérte az urat: „múljék el tőlem a keserű pohár, mindazonáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.“ Hogy isten létére miért imádkozott az istenhez, s ha az isten kegyelmes mennyei atya, miért engedte, hogy egyetlen fiát kivégezzék, ezek mind olyan nyílt kérdések, melyekre az Egyház egyszerű, világos feleletet adni sohasem tud. Kertel és mesékkel igyekszik bizonyítani az igazságát. S teszi pedig mindezt akkor, amikor eleve elismeri, hogy Jézus egy szegény betlehemi ács fiának született és az Isten fia kifejezést ő maga sohasem használta, hanem az ember fiának nevezte és neveztette magát. A naiv néphit sohasem tud beletörődni abba, hogy egy-egy kimagasló férfián beteljesedik a természet örökös törvénye, a halál, legendát sző alakja köré, csodákat tulajdonit neki és hosszú idők elmúltával, amikor csontjai már régesrég elporladtak, még mindig keresi tüneményes alakját az élők sorában. így volt ez Jézussal is. Bizonyság rá, hogy éppen a római katolikus vallás nemcsak neki, hanem a szentek egész tömegének is tulajdonit csodákat. A szentlélek istenségéről szólni — bocsánat a kifejezésért — de gondolkozó fővel szólni, szinte nevetséges. Hogy az apostolok fejére lángnyelvek szállottak és ezek a lángnyelvek ihlették meg őket annyira, hogy az eladdig korlátolt, egyszerű férfiak csodálatos nyelven szólották a néphez és varázsos szavakra egy csapásra megalakalt az első gyülekezet, az már magába ■ véve is annyira magán hordja a mese bélyegét, hogy valóságnak, rideg igazságnak elfogadni lehetetlenség. Hátra van még az Isten, az igazi Isten, az atya. Nem akarok hitében senkit sem megingatni, de én az Istent, az egyetlen Istent sem úgy képzelem, mint ahogy azt vallás elő írja. A vallás határozott egyént, egy láthatatlan, de érezhető szellemet állít elénk, olyat, aki mindentudó, mindenható, és kormányozza a világot. Azt hiszem, nem tévedek, ha kijelentem, hogy a vallás tanítása szerint az Isten nem egyébb, mint a tökéletes ember. Ez a körülmény egymagában is azt bizonyítja, hogy a vallás istene nem önmagától létezik, hanem az ember formálta a saját képére. Más szóval, nem az Isten teremtette az embert, hanem megfordítva, az ember az Istent. De mi hát az Isten? Határozott, világos és végérvényes feleletet erre a kérdésre én se, de más se, senki a modern pogányok közül adni nem tud. Az Isten ismeretlen, meghatározhatatlan és éppen ezért felséges és félelmesen nagy fogalom, a végső ok, mindennek, még az okoknak is az oka, ha úgy tetszik. Kétségtelen, hogy ez nem olyan fényes, nem olyan pompás, mint a vallás atyaistene, t
