Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-11-04 / 6. szám
SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. NYÍREGYHÁZA, 1910. NOVEMBER 4. PÉNTEK. 1. ÉVFOLYAM 6. SZÁM. Előfizetési ár: Egész évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Egyes szám ára helyben 8 fill., vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Dr. KALMÁR EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: íi. s£ám. Az örök vallás. .Hiszen mindannyian testvérek vagyunk, gyermekei a közös édes atyának, a hatalmas örökkévaló Istennek.“ Magyarországon van bevett és elismert vallás és van el nem ismert felekezet. Mindegyiknek más-más a joghelyzete. Egyiknek nagyobb a hatalma, befolyása az államiság fenntartásában mint a másiknak. Jelentőségük korok szerint váltakozó ; eszményeik, törekvéseik néha versenyre kél az állami léttel s magát feléje akarja helyezni s hatása alól tényleg sem az állam, sem az egyes ember kivonni nem tudja magát. A katholicizmus, mely hatalmi súlyát Szent Istvánig vezeti vissza s jellegét kiterjeszti magára a koronára is, — melynek fényét sugározza vissza az apostoli cím — a maga tömjénező színes szertartásaival, szinte szinpadszerü decorációjával kíván hatni híveire. A templomi elhelyezkedés, a stolla és ceremóniák mind egy káprázatos színben olvadnak fel s igy nem csoda, hogy az a fatalitás, mely főként természetesen az alsóbb rétegekre bélyeget üt ; eszköze azon törekvéseknek, céloknak, melyek a clerus uralmát terjesztik és rögzítik. Az állam alapításnál lehetett csak a katholicizmus oly hatalmas mint ma. Az államalapitás óta statisztika szerint most vagyunk a fordulón, s a katholikus vallás oly hatalmason hódit tért a többi vallások előtt, hogy a nagy dísszel épített templomokra maholnap kiírhatják azt a gyön- gédtelen szót „megtelt.“ A különbség az uj vallás felvételénél az, hogy akkor gyökerét a catholicus vallás a tudásban, az emberszeretet terjesztésében, a humanismusban lelte, mig a mostani áttéréseknek komoly alapja nincs; annak egyedüli oka az egyéni gyengeség és a hatalmi fénytől való ká- bultság. Hogy a XX-ik században a felvilágo- sodottság pirkadó hajnalán, mikor az emberi elme siet kivonni magát minden rárakott béklyó alól, még mindig a hit gátolja a tisztán látást, annak ékes bizonysága az, hogy maga a jog is accep- tálja; a komoly birák a „Justicia apostolai“ alkalmazzák az esküt s többnyire megölik az igazságot, mikor igaznak fogadják el a vallomást, mert valaki kimondotta: „Esküszöm! az igaz, mindentudó Istenre!“ A vallás előtt tehát meghajol a jog és nem számol azzal, hogy a katholi- cizmusban ismeretes a feloldozás, más vallásban a megbocsátás; s igy az egy igaz, mindentudó Isten megbocsátja azt a vétket, mellyel az Ő nevét hamisságra kiejtették. Annak, hogy a jog e hatás alul már szabadulni akar, fényes bizonyítéka az a haladás, melyet prosperál a hívek nagyságával a katholikus világ; az pedig már igazán vitathatatlan, hogy ezen vallás ismerte fel az „istenítéleteket.“ A magyar nemzet töiténeti alkotmánya legerősebb bástyája a katholikus vallásnak. Azok az újabban felmerült experimentumok, melyek szemeink előtt játszódtak le s melynek éle a katholikus vallási beavatkozás ellen tendált, voltaként csak egy káprázat s legerősebb bizonyítéka a hatalom tudatának s annak, hogy azt megtorlás nem követheti. Azt már csak fölösleges bizonyítani, hogy az állam, ellenfelével szemben rendszerint nem a bibliához fordul. — főként ha az ellenfél még a belső ügykörébe avatkozik — hanem egyenesen kardjára üt és tiszteletet parancsol. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy voltaként úgyszólván miért államvallás a római katholikus vallás? Miért kell a magyar királynak római katholikus- nak lenni ? Miért történik a koronázási szertartás a római katholikus vallás szertartásai szerint? A koronaőrök egyikének miért kell római katholikusnak lenni ? Minderre a felelet a történet tanítása és a logika szerint más nem lehet, mint az, hogy a magyarság ragaszkodik ősi intézményeihez, hagyományaihoz s nem tér el tőle akkor sem, még ha be is látná, hogy egy bizonyos vallásnak azon jelentkezési színezete, mely az ősidőben zománcszerüen vette a hitet körül, az idők folyásával lepattogott. A magyar történelem tanítása szerint a vallás eredet, helyesebben az uj vallás terjedése mindig össze volt forrva a nemzeti élettel, a nemzeti szabadsággal. Ez is főoka volt annak, hogy azok a nagy harcok, melyek egyébiránt a szeretet jegyében folytak le, Magyaroszágon nem szedtek annyi véráldozatot, mint más országokban s bizonyítéka annak, hogy a vallási meggyőződés, nem az az isteni szikra, amihez szó nem férhet. Hiszen minden uj vallás kiválás a meglevő — avagy a meglevőkből és hangos proclamá- ciója annak, hogy minden cicoma mik a vallásra rátapadtak tisztán papi találmány; isteni tan csak az, hogy van egy Isten kit véges ésszel fel nem foghatunk. Két tényező az, mi népszerűsíti a papi munkát, — két véglet; egyik a hatalom a papság kezében, mely fényével magához vonzza mindazokat kik összeköttetéseik erejével szilárdítják és erős támaszát képezik ; másik a szegénység, melynek szövetnéke ködképet varázsol az alsóbb néprétegek elé s mintha azoknak a sugaraknak visszaverődései felkeltenék a tulvilági boldogságba vetett hitnek áldását, melynek voltaként más ereje nincs csak a tömjénfüst és a decoració. óh szegény emberiség; mikor leszel már csak vagyonilag szegény s nem az a valódi szegény: a lelki szegény. A protestantizmus megszilárdulása nem jelentette a katholicizmus hanyatlását a magyar állami életben bár a protestáns vallás nagyon kedvelt volt. A reformáció átalakította az egész állami életet, de még sem volt arra képes, hogy elődjét kiszorítsa. S éppen ebben keresendő a végső ok, hogy korok szerint nagy emberek nevéhez fűződve, a hitre, a reménységre, szóval elvont fogalmakra támaszkodik az ember vallási meggyőződése. A korfelfogás egyszóval az emberi munkálat genesise ez az a vallási alap s mivel hatalmas igazságaik behatolnak a szivekbe, mindenkit, még azt is aki vonakodnék, hitvallásra kényszerítenek. Tudvalévő, hogy aki vallást nem vall, az által proclamál egy vallási meggyőződést; — hogy hát nincs vallása. A vallások sokasága, a bennök rejlő csaknem aequivalens igazságok csak azt bizonyítják, hogy a vallások rációja a színtiszta ész. Kell hinnünk egy mindenek teremtőjében, ki megindította a természetet, ki megalkotta a világot, ki minden oknak oka, alkot és megdönt, felemel és letaszít, aki jelentkezik a tenger morajában a falevél suttogásában ; mindenben mi a földön van és létezik. Mindenkinek hinni kell az örök Istenben, mert véges az emberi élet s úgy van beosztva, hogy a valódi élet mint tanittatik a földi élet után kezdődik. S az Isten igaz papjai hintik az igét, általánosan áldják Isten nevében az emberiséget, hirdetnek egy jobb kort, melynek el kell jönni, mikor nem lesz bűnös ember, mikor az emberek testvéries egyetértésben élnek, eljön az „egy akol egy pásztor kora.“ Az Isten kiválasztott papjai még csak élnek valahogy, nem mondhatnám Isten kegyelméből, hanem, mert az emberiségnek szüksége van a hitre s igy mindent el is hisz. Az ember csak akkor nem hisz, ha kenyere nincs, mert akkor nem képes elhinni, hogy a mindenható Isten akarata volna az, hogy alázatos papi szolgái fejedelmien éljenek akkor, midőn a népnek kenyere nincs s a magyar munkás kénytelen a többi szomorú honfitársa utján kézbe venni a vándorbotot, hogy kérges tenyerével megkeresse a kenyerét ott, hol egy vallás van a munka
