Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1910-10-28 / 5. szám

SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

NYÍREGYHÁZA, 1910. OKTÓBER 28. PÉNTEK.

I. ÉVFOLYAM. 5. SZÁM.

Előfizetési ár:

Egész évre 4 korona. Fél évre 2 korona.

Egyes szám ára helyben 8 fill., vidéken 10 fillér.

Állandó színház.

(—i.) Az Igazság október tizennegye- diki számában hasonló címen egy tartalmas cikk látott napvilágot. Alkalmas arra, hogy a felvetett théma iránt érdeklődőkben figyelmet keltsen. Érdemes arra, hogy vezető gondolatát tovább fűzzük, elérvén ezzel azt a célt is, hogy állandóan napirenden tartsuk a kérdést s ne engedjük, hogy az életre való eszmét a közömbösség moha belepje.

Elsőbben is röviden összegezzük az adott tényeket, állapítsuk meg a diagnózist, hogy így biztosan megtalálhassuk az orvosló szert. A rideg tényeket a valósághoz híven eként szögezhetjük le:

Színházunk szűk, kényelmetlen, dísztelen és tűzveszedelmes. Színpadja híján van mindazoknak a modern technikai eszközöknek, melyek ma már jóformán nélkülözhetetlenek. Külső képe inkább vall magtárra, vagy hasonló profán célt szolgáló építményre, mint a magyar nyelv és kultúra templomára. A színtársulat, mely évek óta ebben az épületben áldozik Tháliának, mondhatnánk stylszerüen illeszkedik bele ebbe a szomorú környezetbe. Fejlettebb ízlésű kultur ember igényét kielégítő előadást ritkán látunk. Télen a színház látogatás igazi szezonjában, előadások nincsenek. A director szidja a színházat, mert kicsiny, tehát nagyobb bevételeknek még a lehetőségét is kizárja; szidja a színpad hiányos berendezését, mely a modem színpadi vívmányok alkalmazását igénylő darabok szinrehozatalát lehetetlenné teszi, vagy legalább is megnehezíti előadásukat. A közönség meg szidja a directort, mert gyenge előadásokat nyújt. íme a circulus vitiosus! Van-e hát ebből kivezető út? Igenis van! Nagyon találóan mutatott rá a megoldásra az Igazság fentebb említett cikkének irója: szabaduljunk meg a mai, ócska színháztól; ha ettől szabadultunk, megmenekülhetünk abból a lekötött s alárendelt helyzetből is, melyet a debreczeni szini- kerületben éppen a fenti okokból elfájlalunk s — last not least — szabadulhatunk a nekünk nem tetsző színtársulattól is.

A kérdés, igy látszatra, igen egysze rünek mntatkozik. Hiszen ha kényelmes, jól berendezett színházunk van, könnyen kapunk társul egy, a mi cultur igényeinkhez hasonló igényű más várost (azt hisszük első sorban Szatmárról lehet szó, ahol igen sok híve van ugyan ennek az eszmének), könnyen megosztozhatunk a téli idényen s könnyen kaphatunk jó erőkből szervezett társulatot. Vagyis végeredményFőszerkesztő:

Dr. KALMÁR EDE.

ben odajutunk, hogy a kérdések konglomerátuma egyetlen kérdéssé zsugorodik össze : oldjuk meg az uj színház építésének kérdését s rendezzük az összes kapcsolatos kérdéseket is.

Az uj színház építésének kérdése kétfelé tagozódik: az egyik a hely kiválasztása, a másik az építési költség beszerzése. Az első kérdés könnyen megoldható. Annál nehezebben a második.

Nézetünk szerint az uj színházat a mai színház helyén kell felépíteni. Régente, mikor ez a színház épült, sok s akkor jogosult panaszt hallottunk a színház elhelyezése miatt. Ezek között a panaszok között legsűrűbben szerepelt az, hogy a színház távol van, kivül esik a központi zónán. Ez a panasz ma már tárgytalanná vált. A színház, részben környékének parkírozása, részben a város rohamos fejlődése következtében, — hogy úgy mondjuk, — beljebb jött a város központja felé. A mai W/inház két oldalán lévő kerteknek, esetleg a polgári fiúiskola udvara egy részének igénybevételivel olyan nagy s alkalmas telket kapunk, melyen a jövendő generáció igényeit is kielégítő színházat építhetünk. E mellett a terv mellett szól az is, hogy a jelzett telek városi tulajdont képez, annak megszerzése külön anyagi áldozatot nem igényel, mig ellenben minden más terv, mely a színháznak más helyen való elhelyezését célozná, csak fokozná az amúgy is jelentékeny akadályokat. Egyedül a Károlyi-téren, az osztrák-magyar bank palotájával szemben levő üres városi telek jöhetne még szóba, de ez meg tudtunkkal más célra van predestinálva.

Hátra van még a legnehezebb kérdés. Honnan szerezzük be a circa 200 ezer koronára rugó építési és berendezési költséget ? Három megoldási módot szoktak emlegetni: a társadalmi gyűjtést, részvény- társasági alapon való szervezkedést, végül a város vagyonának — helyesebben: hitelének igénybevételét.

Az első két idea halva született. Ha Nyíregyházának is lenne-egy Laky Adolfja, vagy egy Emmer Kornélja, akkor, de csakis akkor lehetne szó arról, hogy a nyíregyházi uj színház valaha a társadalom áldozatkészségéből megépüljön. Üzleti, részvénytársasági alapon való tőke beszerzésre sem gondolhatunk. Elég szomorú tapasztalatot szerzett ezen a téren a jövedelmező elhelyezést kereső tőke, semhogy ilyen kísérletre ismét kapható lenne.

Marad tehát utolsó és egyedüli mentsvárnak Nyíregyháza városnak a kulturális intézmények iránt annyiszor és olyan fényesen megnyilatkozott áldozatkészsége. Az Igazság többször hivatkozott cikkírója

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

E^gy'Tiá.^-'ULt.ca. n. szám.

félszázalékos kulturadót javasol. Itt azonban kettős tévedésbe esik. A város legutóbbi költségelőirányzatát véve alapul, kétségtelen, hogy a 200 ezer koronás szinház-épitési költség amortizációja teljes három százalék pótadó emelést eredményezne. Ez a pótadó, amellett, hogy igen súlyos volna, igen igazságtalan is lenne. Sújtaná az adózó polgárok zömét, akik színházba soha sem járnak s kulturális szükségletük színházat nem is igényel, ellenben most érvényben levő — bár idejét múlt — törvényeink értelmében egyáltalában nem terhelné a katonákat, az állami, törvényhatósági s városi tisztviselőket, tehát azt az osztályt, mely a színház-látogató közönség igen jelentős részét alkotja.

Nézetünk szerint itt van a gordiusi csomó egyik nehezen kibogozható része. Ha valamelyik finánc kapacitásunk olyan adónemet — nevezzük kultur adónak — tudna kitalálni, mely azokra is kivethető lenne, akik a fentiek szerint, a községi pótadó alól mentesítve vannak, a kérdés egy igen nagy lépéssel haladna a megvalósítás felé.

A másik nehéz pont: a város teherviselő képességének terjedelme. Sok, fontos és régen sürgetett kérdés vár megoldásra: a város szabályozás s ezzel kapcsolatos kisajátítások; vízvezeték és csatornázás; piacrendezés; vásárcsarnok és több eféle, melyek egyrészének megvalósítása is milliókat igényel. A város pénzügyi egyensúlyának fenntartása pedig mindenek felett álló érdekünk.

Fejtegetésünk végeredményét a következőkben foglalhatjuk össze:

Az állandó színház kérdése megoldást igényel, azzal foglalkozni kell. Időnk van rá, mert a Debreczennel kötött szerződésünk 1914. október 1-én jár le. Tudomásunk van arról is, hogy agilis közigazgatási tanácsosunk Trak Géza, kinek ressort- jába tartozik a színház ügy is, sokat dolgozott már a kérdés megvalósítása érdekében, rengeteg adat halmazt gyüjtvén össze. Vegye a kérdést kezébe a polgár- mester. Vonja be a mozgalomba az irodalmi s társadalmi egyesületeket, a Besse- nyei-Kört, a Casinót s mai hasonló célú egyesületeket, szerveztesse újból a szinügyi bizottságot, de úgy, hogy az ne csak papiroson szerepeljen, hanem életjelt is adjon magáról, a hírlapok pedig tartsák ébren a kérdést s ha eként az arra hivatott hivatalos és társadalmi tényezők jóakaratu pártfogásukba veszik a színház ügyet, meg vagyunk győződve, hogy a siker elmaradni nem fog !