Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-12-30 / 14. szám
Nyíregyháza, 1910. december 30 Péntek. I. évfolyam. 14. szám. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Egyes szám ára helyben 8 fill., vidéken 10 fill. Főszerkesztő: Dp. KALMÁR EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egyház-uteza 11. szám. A választójogi harc. A társadalmi evolúció a nemzetek történetében mindég lépést tartolt a népek széles rétegeire hatoló jogkiterjesz- téssel. Mindott, hol az államalakulás észrevehető fázisba fordult át, ennek hatása szembetűnik. Karöltve jár ez a társadalmi osztály — átalakulással; s nem is képzelhető, hogy egy uj színezet jelentkezése esetén a létező hatalom birtokosainak felbontása által ugyanakkor ne egy nagyobb, hatalmasabb társadalmi osztály ragadja magához a vezetést. A jogok teremtésével s a meglévő jogoknak a társadalom egész töm- kelegére kiterjesztésével az uj áramlat mindenesetre törekszik beilleszkedni az összesóg uralkodó felfogásába s ezzel tart lépést azután az, hogy a csiholtabb igények a tudomány iránti vágy az iparművészet s ezek által a kereskedelem is nem sejtett lendületet nyernek s erős fejlődésnek indulnak az osztályok eme átalakulási harcában. Magyarországon ha valami nagyot akarnak mondani egy felvetődött kérdésre, melyet talán felölelni az értelmiség és előtanulmányok silánysága miatt nem is oly könnyű dolog s igy nem is sokan képesek, azonnal ráfogják, hogy az politikai kérdés. Ennek okát pedig a magyar politika hagyományos gyengeségében keli látnunk, mert tudvalevőleg a magyar politika már Szent Istvántól kezdöleg olyan kátyú, melyből kimozdítani demokratikus irányú elveket a legnagyobb lehetetlenséggel határos. Pedig egy joggal egy egyszerű emberi joggal állunk szemben s bizonyára, ha nem átitatná magát a magyar nemzet azzal, hogy ez a kérdés politikai kérdés és hogy még e mellett célszerűségi kérdés is, az általános egyenlő választói jog, mint meglévő jog dominálna nálunk. Ha az okait keressük annak, hogy tulajdonképpen hát mi is, a mitől féltik a hatalmon lévők a magyar államiság fennmaradását a socialisták, demokraták és a szabad gondolat terjesztői és képviselői már régóta hangoztatott és követelt reform törekvésének megvalósításától, úgy azt találjuk, hogy okok felvetéséről egyik oldalon sem beszélhetünk s mindenki jogosnak tartja, a társadalmi osztályok legalsó rétegeinek ezen az emberi élet és gondolkozás kipattant sympíomiáját s az ellentét ott és csakis ott ölt alakot, mikor ezen jog mikénti elosztásáról és acceptálásáról van azé. — Tehát a gát egy szalma- szál, az ósdi felfogások egy tagadhatatlan aiorzstléka, melyet el kell már t*nni az at hol, hogy Magyarország megkezdhesse a civilizáció munkáját s nemcsak képzeletben, de valóságban is egyforma lépést tarthasson a Nyugoti cultur- államokkal. Meg kell nyitni mindenki előtt azon jognak lehetőségét, hogy a nép a magyar nép sorsának intézésénél, ha nem is mással, de legalább egyetlen szavával a voks-sával részt vehessen. Módot kell nyújtani arra, hogy mindenki érez- zen egy kötelességet, egy önzetlen, odaadó, patyolat-tiszta, meghamisitatlan szent érzést, mely képesítse arra, hogy a szolgából, a rongy, jogtalan, hazátlan bitangból szavazó polgárrá alakulhasson át. Hiszen az államok fejlődése analog a városok fejlődésével s tény az, hogy virágzó város kialakulásának a nagyszámú lakosság a létfeltétele. Minél im- pozánsabb egy város, annál nagyobb a lakossága s a város kereteinek terjedése jelzése az újabb haladásnak, fejlődésnek. Az kétséget sem szenved, hogy az ízlés szintén csak a nagyobb népességű városokban ’jelentkezik minden vonalon. — A munka megosztás, mely képesíti az embert arra, hogy erejét, tehetségét egy irányban concen- trálja és érvényesítse, csak nagyobb városban képzelhető. Mennél több ember igyekszik tehát magát az emberi színvonalra emelni, annyival több erő, annál nagyobb energia emeli az állam, vagy ha úgy tetszik a nemzet külerejét, tekintélyét. Be kell tehát fogadni minden állampolgárt a nópjogok sáncaiba s nem kell tartani attól, hogv ez a nemzet, ez a szegény magyar nép az által, hogy eleddig semmibe sem vett proletár tömegre rátogja, hogy az emberek compleszuma s szerveivé teszi a választójog gyakorlásával a magyar államiságunk, — ez által bekövetkezhetne az az állapot, melyet a minden harcok kezdetének emlegetnek. A hatalmat és a vezetést nem egyesek, hanem az egész copus az egész állam irányítsa. Uj erőt kell juttatni a már ener- vált pelyhüdt szervezetbe. Ki kell cserélni a beteg részeket eleven, egészséges, életerős, a magyar táj fennmaradását, boldogulását mindenkor tiszteletben tartó s azért mindég küzdő nép- osztályok assimiiásával, felszívásával. Kossuth Lajos lerakta a demokratikus Magyarország alapjait, az ő elveit azonban azok, kik magukat követőiként merészeltek gerálni, megvalósítani nem akarták s ellene szegültek még a királyi akaratnak is, nem másért természetesen, csak hogy a hályog még tovább sorvassza a magyar nemzet szemét. A születési előjog ma már a munka szünetelésével aeqivaleus s a dologta- lanságban, a tétlenségben hasztalan keresünk munkaerőt. A legújabb Magyar- ország a szociális elvek megvalósítása- > ban kell, hogy feléledjen. Első lépés ehhez az általános választói jog behozatala. Utat az általános, egyenlő választói jognak. Az őrségen. Csendes a kaszárnya alusznak bent csendben csak magam virrasztók őrséggel az éjben. Zúg a szói viharja eső veri vágja s haza jött egy legény nem volt szabadsága. Künt maradt az éjjel engedelem nélkül és a szegény fiú csak hebeg, meg-kékül. Suttogva beszéli, hogy kedvese várta künn a kapu alján késő éjszakába. Bocsássák meg, kérte ne jelentsem holnap higyjem a jó Istent és higyjek a szónak. Reánóztem — fázott arcát eső verte s nem jelentém másnap hogy mi történt este. — Önkéntes Párisi levél. Egy alkalmas pillanatban megpróbálok valami újat kicsiholni abból a témából, amiről rajtam kivül már annyian Írtak s amit már magam is meglehetősen elkoptattam. Tudniillik nem akarok ismétlésekbe esni s igy örülök, hogy egyet-mást reserváltam még Párisról, hogy az .Igazságnak“ is jusson. Ilyen jó című lapnak irváa előrukkolok Párisról megállapított legigazibb és legtisztábbra szűrt meggyőződésemmel. Mig az ember Parist csak az Onnét Maupassant vagy Durnas regényeiből ismeri, fantáziájának a legragyogóbb és legszínesebb képeivel alkot magának fogalmat erről a városról. S mikor kikerül valaki tényleg a nagy, örökké mozgó, bűnös íömegbs, akkor szive mélyén egy gondolatot rejteget: .Ezért ugyan nem volt érdemes igy sietni.“ Nen* találja sieg az ember a csodás, fantáziát csillapító valóságot, c;ak egy nagyon is léha, ayüzsgó sokadaltaat, az ihletadó parfnmo helyett pacsulit, fény helyett csak* reflexeket, bíbor helyett carmint vagy más efféle p-ir«- sitót — a női arcokon, S a pillanatnyi csalódásban nsro is látja a város egyetlen értékét: a szépségét, mely az architect"*™, parkírozás* szobrászai és női
