Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-12-16 / 12. szám
IGAZSÁG 1910. december 16. 2 mert bizony Isten szerette Izraelt és Egyptomtól fogva fiának nevezte (Hósea 11. 1.) Mily tönséges és megható Jeremiás próféta szava, midőn a megtérő népről azt mondatja Istennel: »Drága fiam-e Efráim, avagy gyönyörűségem gyermeke, hogy valahányszor beszélek felőle, egyre megemlékszem róla? Azért indul meg bensőm miatta, irgalmazva irgalmazok neki, úgy mond az Örökkévaló“. Bizonyos, hogy az ilyen atya, bármily szigorú legyen is, nem birja szeretetét elfojtani és mindig hajlik az elnézésre ; azért oly sokat mondó a zsoltáros felfogása : »mint az atya könyörül gyermekein, úgy könyörül az Örökkévaló azokon, kik őt félik.“ (103. 21. 13.) En ek a tudata ment át a zsidó nép leikébe és ezért fordul esdeklő fohászaiban „az irgalom atyjához“ (av horáchámim), szorultságában „mennyei atyánkhoz“ (ovinu sobasamajim)! És az a kapocs, mely ily alapon Istenéhez fűzi, az köti össze Izráelt az egész emberiséggel, mint egy családnak tagjait, mint testvéreket, ahogy ezt Maleáchi próféta sokszor idézett, de bizony sokszor el is felejtett, magasztos szava tanitja: „Nem-e egy atyánk van mindnyájunknak, nem-egy Isten teremtett bennünket, miért leszünk hütelenek egymás iránt, hogy megszentség- telemtjük atyáink frigyét?“ Ahol pedig szülő, gyermek és testvér egymáshoz való viszonyáról ily fenkölt képzetek és fogalmak vertek gyökeret a nép lelkében, ott —- bátran állíthatjuk — meg volt a kellő érzék a gyermekvédelem fontossága iránt, mert ott a családi élet alapja a tiszta szeretet, az odaadó gyengédség volt, mely kizárja azt, hogy rendes körülmények között a szülő megfeledkezzék gyermekei iránt való kötelességeiről, a gyermek a szülő iránt való tartozásáról. És ha a szentirás megköveteli a gyermektől a szülő iránt való feltétlen tiszteletet, ha a legsúlyosabban bünteti a gyermek vétségét a szülő ellen, sőt pl. a szülő káromlását, vagy tettleges bántalmazását halállal sújtja (Mózes II. 21, 15, 17.), nemkülömben elvárja a szülőtől, hogy teljesitse szent feladatát gyermekével szemben. Nem is szolgáltatja ki a gyermeket a szülő önkényének, még ha elfajult sem, hanem előírja, hogy a kicsapongó és engedetlen fiút a szülők a bíróság elé vigyék. Ez azután alapos vizsgálatot végezve ítél felette, mindenkor megvédvén a gyermek jogát (Mózes V. 21 18—21). A talmud pedig azt jegyzi meg e törvényre vonatkozólag, hogy sohasem volt eset arra, hogy a törvényszék a biblia rendelkezése alapján halálitéletet kimondott volna elfajult fiúra. Hogy küiömben is a gyermek élete egyenértékű volt a zsidóságban a nagykorúéval, azt a legfényesebben tanúsítja az a törvény, mely éles ellentétben állott a pogányvilág felfogásával, megállapítván azt az elvet, hogy „ne ölessenek meg az apák a fiukért és a fiuk ne ölessenek meg az apákért“! (Mózes V. 24, 16.) Uj volt ez az elv, melyet a zsidó valláserkölcs hozott; holott pl. Hammurábi a büszke babyloni kultúra törvényhozója azt határozza, hogy ha az építőmester rosszul építette a házat és ez bedőlve agyonütötte a tulajdonos fiát, akkor öljék meg az építőmester fiát ! Zsidó törvénykezés a talió ilyetén alkalmazását sohasem engedte volna meg, hisz „mindenki a saját bűnéért haljon meg.“ És ha a kiskorú valakinek hibájából testi sérülést vagy halált szenvedett, ugyanolyan elbírálás alá esett az ellene elkövetett bűn, mint a nagykorú ellen. (Mózses II. 21., 31.) Igaz, a testi fenyítés szerepelt a nevelési eszközök között, hisz a példabeszédek könyve (23, 12—13.) azt tanitja: „Ne vond meg az ifjútól a fenyítést, ha vered a bottal, nem hal meg; te a bottal vered őt, de lelkét megmented az alvilágtól;“ és az a meggyőződése, hogy „aki visszatartja a pálcát a fiától az gyűlöli azt,“ mert nem neveli elég biztosan a jóra, de az is bizonyos, hogy a zsidó szülők nem éltek vissza jogukkal és inkább követték azt a héber közmondást: „a gyermeket, ha egyik kezeddel el- taszitod magadtól, a másikkal már szorítsd magadhoz.“ A gyermek tehát az apa fenhatósága alá tartozik minden tekintetben, ez a fenhatóság azonban nem terjed ki a gyermek életére, amint azt már kimutattuk, de személyére sem egészen, főleg a fiúnál nem. A leánygyermeknél nagyobb tere van, amennyiben joga van az apának a szentirás rendelete értelmében, hogy kiskorú leányát szolgálónak eladja Ez a joga azonban szintén csak korlátok között erényesülhetett; csak olyannak adhatta el, aki vagy maga vagy akinek esetleg a fia házassági viszonyra léphetett a leánnyal, másnak nein, nehogy erkölcstelenségre vezessen a szolgálati viszony (Mózes II, 21, 7—12). Hogy mily bölcs intézkedés volt ez, azt jól tudjuk, mikor a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a prostituáltak jó része a cselédek közül kerül ki manapság is Joga volt továbbá az apának, hogy kiskorú lánya fogadalmait teljesen megsemmisítheti (Móz. IV. 30., 4—6.), tehát lelki életébe >s beavatkozhatott ; még fontosabb volt, hogy apai jogánál fogva férjhez is adhatta, amikor őt illette meg a vőlegény által fizetendő mohár- összeg. (Móz. II. 22., 16. es V. 22., 29.) Kötelessége is volt azonban a szülőknek leányaik lelkére, erkölcseire vigyázni. A bálványimádással egyenlő, förtelmes bűnnek tartja a szentirás, ha, amint az a pogányoknál rendszer volt, leánygyermekeiket paráznaságra juttatják, mert az az ország elerkölcstelenitésére vezet. (Móz. III. 19, 29.) Viszont ha házasságkötés alkalmával kitűnt, hogy a leány már elébb odavetette magát valakinek, akkor halállal bűnhődött és a szülői ház előtt hajtották végre rajta az ítéletet, mintegy kifejezésre juttatva, hogy a szülők is mulasztást követtek el a köteles erkölcsi felügyelet tekintetében (Móz. V. 22, 20—21). És ha kegyetlennek is mutatkozik ebben a szentirás törvénye, az magyarázza meg, hogy a családi tisztaság és szentség szerinte mindennél drágább volt. Ez a felfogás hozzá is járult ahhoz, hogy a családi élet bensővé, szilárddá, odaadással és gyengédséggel telitetté váljék. Ez a tény pedig szavatol azután azért, hogy az ilyen családban a gyermek joga teljes védelemben részesül. És ha a szentirás nem Írja elő, hogy a kiskorú gyermek eltartása a szülők kötelessége, nem tartotta ezt szükségesnek, mert az a szülői szív természetes parancsa. De már a pátriárkáknál látjuk, hogy minden gondjuk a gyermek jólétére irányul, minden vagyonukat azok számára gyűjtik. (Ábrahámnál Móz. I 24. 36; Izsáknál Móz. I. 27.) A gyermekek örökösödési jogáról pedig világosan intézkedik a biblia (Móz. IV. 27, 6-11). Mindezt egybevetve megállapithajuk azt a tényt, hogy a gyermekvédelem emberséges elve érvényesült a szentirásban és oly gyakorlatot teremtett az írás népénél, a zsidóságban, amely homlokegyenest ellentétben állott a pogányvilág nyerseségével. A szentirás szellemében határozta még azután a talmud a gyermekvédelem fejlődő tör ényeit a kiskorúak nevelésére, eltartására, egy szóval jogaira vonatkozólag. Ezekre azonban e helyütt nem kívánunk kiterjeszkedni, csak rövid vonásokban akartuk ismertetni azt az alapot, mely az ókorban lett lerakva abiblia által és melyre minden későbbi kor épített minden emberbaráti törekvéssel, amelynek rugója a szeretet; az a tiszta emberszeretet, melyet a szentirás hirdet és melynek kifolyása a gyermekvédelem legújabb munkássága is. Dr. Bernstein Béla. Még valami a piacról, Azok a hullámok melyeket a piac elhelyezkedésének kérdése váltott ki, kezdenek elsimulni, s úgy látszik a régi kerékvágásba jön vissza minden. A piac visszahelyeződik s a polgármester úr nyilatkozata folytán megnyugvással és bizalommal várják kereskedőink, iparosaink és gazdáink a fejleményeket. E hó 14-én deputáció kereste fel Májerszky Béla polgármestert s a küldöttség vezetője kérte, hogy nyilatkozzék álláspontjáról és arról, hogy remélhető-e a piac visszahelyezése. A küldöttség vezető tagjai voltak : Prok Pál, Kovács János, továbbá Lányi Dezső, dr. Szopkó Dezső, Surányi István, Kleiner Lajos, Háulíel Lajos, Hoffmann Mihály, Fried Salamon, Zomborszky Dániel, Hosszú Demeter, Marsalkó Lajos, Oldal Béla, Papp Dénes, Minya András, Égri Mór, Kóti István. A polgármester válaszában örömének adott kifejezést, hogy az érdekeltség megtalálta az utat, mely eredményhez is vezet; hogy felkeresték őt és bizalommal vannak iránta. Kijelentette, hogy minden jogos érdek előtt nyitva áll ajtaja a város minden polgárának és nyíltan kimondotta, hogy intézkedés történt már az iránt, hogy a város belterére, mivel a kövezés készen van, a piac visszajöjjön. A küldöttség megnyugvással távozott el, s mivel nem képzelik azt, hogy a város képviselőtestülete ellenkező értelemben határozhatna, lemondottak arról is, hogy az agitációt tovább folytassák. így állván a helyzet csak örömünknek adhatunk kifejezést, hogy polgármesterünk is a mellett a nézet mellett foglal állást mely szerint mi értelme sincs a piac szerte forgácsolódásá- nak, különösen akkor, midőn egyáltalán nem beszélhetni arról, hogy komolyan ellentétes célú érdekeltség is lenne a piacnak esetleges alkalmasabb helyen való elhelyezésének kérdésében. * Rá kell mutatnunk azonban arra, hogy városunk egyáltalán nem fordít gondot legalább eleddig nem, hogy az elárusítók, főként a kofák, száraz helyen s lehetőleg padokon (lócákon) árusítsák portékájukat, a mi pedig nemcsak az élelmicikkek tisztaságának érdekében esik nagy sulylyal a latba, hanem azért is, mivel a puszta földön állva, esetleg ülve ilyen állandó esőzések alkalmával az árusítók a legnagyobb betegségek csiráit szedik fel magukkal. * Részünkről legcélszerűbbnek vélnénk azt, hogy egy nagybizottság ülne össze e kérdések véglegesítésére, mert a kapkodás és célnélküliség érdekeket sért melynek nyomán fájdalmas feljajdulások hallatszanak s nincs öröm akkor, ha láthatóvá válik a nagyközönség előtt, hogy ellenkező intézkedés csak azért történt, mert a hatóság magára a dolog ódiumát hárítani nem akarja. Egy hatalmas fejlődéssel állunk szemben. Minden polgárnak, a társadalom minden rétegének vállvetve kell küzdeni a város előhaladá- sáért. Csak a harmonikus együttműködés képezi zálogát, hogy Nyíregyháza a kisvárosias jelleget levesse magáról, s hinni akarjuk, hogy senki sem akar kerékkötője lenni a város célirányos munkálkodásának. Kivándorlók. Száll a tengerre fekete este, Fekete hajó fekete teste Fekete vizen nyögve halad, Mint nagy, tarajos, fekete árnyak Ott tülekednek, ott nyargalásznak Körötte ocsmány, barna halak . . . Fekete vízre fekete fátyol, Szitál a gőzgép bő katlanából, S mint hogyha vön ott szellemoltár; Fekete vizen, fekete hajón Fekete éjjel zokog elhalón Valami tompa, öreg zsoltár . . . Búg a hajó fekete kürtje. Dereng az égen ólomszürke, Fázós, szomorú, sáppadt hajnal, Sűrűn gomolygó ködfelhök alatt Sikoltó hangú viharmadarak Kavarognak fenn szörnyű zajjal . . . Még pislákolnak a reflektorok, A sziszegő gép dübörög, morog, De nem zajong már oly szilajon, Pirkad az ég is, hajnali pára Festi a tengert most violára, Tűzsugár ég a barna habon . . . Fekete parthoz, mint vén csataló, Zörögve úszik fekete hajó. Tajtékzik a viz, közel a gát; Süvítő szélvész lihegve hozza Nehéz, gomolygó ködbe bogozva Fekete város ronda szagát . . . Rongyos ruhájú, kócos, tödetlen, Fekete népség sürü tömegben, Mint megriasztott hangyasereg; Lárva arcukon halotti lepel, Szótalan csendben nesztelen lep el A hajó hátán minden teret . . . Büszke szabadság patinás szobra Könnyezve néz le az utasokra, Kezében fáklya fénye reszket, S hajó farán, a kötelek mögött: Egy két rét hajló, vén, töpörödött Anyóka hányja a keresztet . . . Borbély Sándor.
