Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-10-28 / 5. szám
6 IGAZSÁG 1910. október 28. mennyivel hosszabbak és vastagabbak az ő ujjai, mint az én egész karom! Ó, Mamus, ha nekem ilyen szép kezem lehetne!“ És kacsóját a néger kinyújtott kezébe tette, mintha egy kis fehér egérke siklott volna az idomtalan barna tömegre. Élesen sikoltott fel a szép asszony s mély ájulásban omlott a mérnök karjaiba. Mindnyájan mellette termettek, a doktor Eua-de-cologne-nal itatta tele a zsebkendőjét és a homlokára tette. Kékszalagocska pedig a zsebében kotorászott, kivette belőle a parfümös üvegecskét s odatartotta az anyja orra alá. Letérdelt a földre, kék szeméből nehéz könnycseppek potyogtak, s meg- nedvesitették az anyja arcát.* „Mama, édes, kedves jó mama, ébredj fel újra! Kérlek, szépen kérlek Mamus! Ó, ébredj fel rögtön, kedves mama, hiszen még olyan sok csodaszép dolgot akarok neked mutatni! Nem, neked nem szabad most aludni, mama: „mi igazán Tündérországban vagyunk /“ Bernstein Henrik művészete, a Tolvaj, ennek előadása a városi színházban, a bemutatás hatása. Ellátogatott hozzánk három rövid estére a debreceni színház. Állítólag azért, hogy Zilahy igazgató az újonnan szervezett társulat drámai szereplőit bemutassa. Rövid repertoir-ja három darabot foglal magában. Egy vígjátékot, a jó, öreg Sardau Viktor müvét és két társadalmi színmüvet, franciát mindakettőt, Bernstein Henrik tollából mindegyiket. Berstein tagadhatatlanül ügyes iró. Bizonysága ennek az is, hogy a nagy párisi színházak, mint a Renaissance és közelebb a Réjanne asszony színháza örömmel nyitják fel előtte kapuikat. Első darabja a Kerülő ut volt. Ezt követték a Baccarat és a Tolvaj cimüek. majd az 1907-ben színre hozott Sámson, melyek mindannyian a Renaissance-ban kerültek bemutatóra. Első két müvével is magára vonta a figyelmet, de ha már ezekkel lekötötte a közönség érdeklődését, úgy később minden egyes darabja eseményszámba ment. Sok barátot szerzett magának, s talán még a barátnál is több ellenséget A kritikusok gáncsolták jellem alkotásait, cselekményeit brutálisoknak mondották, s tagadták müveiben a bonyodalom valószínűségét. Csodálatos ember is ez a Berstein. Minél jobban támadják, annál merészebben halad a maga, külön, taposatlan utján. Én a magam részéről ezért becsülöm különösen. Egész férfi. Midőn kíméletlenül rontanak neki, s támadják, mert nem vérbeli francia, sőt zsidó, ő dacosan veri a mellét és bátran kiáltja oda a világnak, hogy igenis, nem szégyenli magát azért, mert a héber fajhoz tartozik, s a szava úgy vág mint a kihegyezett tőr, midőn fennhangon hirdeti, hogy nagyon meg van elégedve, mert úgy érzi, hogy az életkedv temperamentumáért, mely a művész legbecsesebb tulajdonsága, zsidó származásának tartozik. A Réjanne színházban szinrehozott későbbi darabjában, az Izrael ben bő kifejezést ad e tárgyban elfoglalt álláspontjának. Amellett kitűnő ismerője és kegyetlen ostorozója a mai társadalom züllött erkölcseinek. Darabjaiban, mint megannyi varázslatos kaleidoszkópban egymást űzik hajtják a társadalom fogyatkozásai és erényei. Bűvös lámpájával csodás merészséggel világit rá az erények, aljasságok és nagylelkűségek tülekedésére. A Tolvaj első munkái közé tartozik. Tartalma a következő: Lagerdes Rajmond, dúsgazdag kereskedő Páris közelében fekvő kastélyán vendégül látja régi jó barátját Voysin Riehardot feleségével a bájos és módfelett csinos Marie-Louise-sal együtt. Van még egy másik vendég is a házban. Ez Zambault, akiről eleinte senki sem tud többet minthogy szintén barátja a házigazdának. Igazi mivolta csak akkor tűnik ki, mikor Lagerdes ur bizalmas négyesben felfedi a titkot, hogy ez az ur voltaképpen kém, titkosrendőr, vagy amint ő nevezni szeréti mű gát szabad biró. Mielőtt azonban ez megtörténnék Fernand, a házi ur fia, aki tizenkilenc éves szive minden hevével szerelmes az ennivaló Louise-ba, mig a többiek egy karambol partie-val vannak elfoglalva heves szerelmi jelenetet rögtönöz, de nem talál meghallgattatásra, sőt a férjébe igazán szerelmes Marie-Louise összes hozzá intézett leveleit is visszaadja néki. Fernand lesújtva távozik a parkba, hogy a nagy fák alatt egyedül bolyongjon bánatával. Ezután következik a titok felfedése. Lagerdes előadja, hogy nehány hét óta, sőt talán régebben állandóan lopják. Rövid idő alatt mintegy huszonegy- ezer franc-ja tűnt el nyomtalanul. Mivel bántotta a dolog, egyik párisi bankár tanácsára az itt Zambault név alatt szereplő úrhoz fordult segítségért, aki épp az imént jelentette neki, hogy egy fél óra múlva be fog számolni arról hogy ki a tettes. Zambault megjelenik, s eleinte csak négyszemközt kíván nyilatkozni, de mert provokálják rá, hosszas szabadkozás után kijelenti, hogy Fermand a tolvaj, a házi ur fia. Általános megütközés következik erre. Senki sem akar hinni neki, nem különösen a szivén talált apa. Zambault azonban olyan meggyőzően érvel, hogy állitása teljesen bizonyítottnak látszik. Lagerdes lesújtva a csapástól Voysint, az pedig Lagerdesnét kéri, hogy tudassa a felfedezést Fermand-dal. Mindenki kitér a kényes megbízatás elől, mígnem a szintén meghatott Louise önként ajánlkozik. Csakhamar visszatér azonban, s jelenti, hogy nem lepte meg a fiút, de mert az ablakai világosak, valószínűleg ott lesz található. Zambault kéri, hogy ne is tudassák előtte a valót, majd kivallatja ő mindanyiuk előtt a fiút, annál is inkább kívánja ezt, mert már azt sem helyeselte, hogy megkérdezése nélkül megkisérlették ennek a véghezvitelét. Fermand bejön. Zambault kérdéseire eleinte kusza, zavaros mondatokban felel. A kereszt- kérdések özönében pár perc alatt elveszti a fejét, és nemsokára szemlesütve vallja be, hogy igenis, ő a tolvaj. Ezzel vége az első felvonásnak. A második felvonás a fiatal Voysin pár hálószobájában folyik le. A férjét rendkívül bántja az eset. A nő csititgatja. Hiába. Eszébe jut, hogy Fernand késsel nyitotta ki a szekrényt. Megpróbálja ő is. Louise erőlködik, mindenképpen másfelé igyekszik terelni a figyelmét. Nem sikerül. Féltve őrzött, drága csipke holmijai előkerülnek, s előkerül a kis pénztárca is. Voysin Richard kissé jobb kedvre hangoltan évődni kezd a feleségével. Vájjon kinek az arcképe lehet benne. Lonise eseng, hogy ne nyissa ki. Könyörgése azonban hiába való. Persze, hogy a Richard arképe van benne! De feltűnik a férjnek : mintha nagyon tömött volna az a tárca! Tovább kutat. Az asszony érzi, hogy vége mindennek s férje kérdésére, hogy mi van benne, egyszerűen azt feleli, hogy pénz. Richard nézi. Csakugyan pénz. Megolvassa. Hatezer fame! Önkéntelenül is agyába tolul a kérdés: hol vette ezt az asszony ? Az idegesen felel. A megtakarított pénze van benne. Ügyetlen hazugság. Könnyű rajta fogni. Faggatja is az ura. Végre nagy kínok között bevallja Louise, hogy ő a tolvaj. Richardnak akart tetszeni, s ruhára költötte a pénzt. Az nagylelkűen meg is bocsát neki, s már úgy ahogy rendben volna minden, de egyszerre csak vissza hőköl a férj. Mért vállalta magára Fernand, a büszke, komoly Fernand ezt az aljas vétket? És gyón az asz- szony. Meggyónja, hogy szereti a fiú, nem is szereti, de imádja. Mindazonáltal a lelke tiszta, szerelmet csak az urával szemben érez. Természetes, hogy szavai nem találnak hitelre és a feldúlt lelkű pár le sem dőlve, ébren tölti az egész éjszakát. A harmadik felvonás következik. Fernan- dot atyja azzal bünteti, hogy ki kell mennie Braziliába. A fiatal ember nem bírja titkolni szerelmét tovább. Térdre hullva esdekel, hogy csak ezt ne tegyék vele. Végre is az apjának kell kituszkolni s mindezt látja Louise. Látja, s mid^n Fernand eltávozik, nem bírja ki tovább, roppant felindulásában felfedezi mindenki előtt az igazságot. Richard ezek után teljesen meg van győződve neje bűnösségéről, s mig Lagerdes a fia után fut, éppenséggel nem fukarkodik a szemrehányásokkal. Midőn azonban Louise arra kéri, hogy menjenek ők Braziliába, felvidult, látja, hogy az asszony szereti és mindig csak őt szerette. Kieszközli hát a kérelem teljesítését. Fernand visszatér. Még egy pár búcsúszó közötte és a távozó Louise között. Nemes tiszta és felemelő búcsúszó! Azután legürdül a függöny. Végeztünk. Jellemezni nem akarom a darabot. Ha ezt tenném, félek, anakronizmusba esném. Hiszen a mü oly régi, hogy számtalan kritika jelent meg róla, Elég ha azt mondom, hogy benne van Bernstein minden kvalitása párosulva összes fogyatkozásaival. Mindössze mág azt a brilliáns logikát említem meg, mely. nagyban járul hozzá, hogy a mü minden pillanatban leköti érdeklődésünket. Szólni kell még az előadásról is. Ha ezt az estét Zilahy bemutatónak szánta gratutálunk neki. Külőnössen Thury Elemért kell megdicsérnünk. Jó megjelenésű, kellemes társalgó és tud uralkodni magán. Alakítása szépen illeszkedett bele a finom (még a brutalitásban is finom) francia milieube. A második felvonásban és a harmadik felvonás végén igazán a vidéken szinte meglepetés számba menő jót nyújtott, de nem szabad elhalgatnunk, hogy másutt is felülemelkedett a vidéki művészet átlagán. Jó volt neje és partnere Csige Bcske asszony is. Mindössze talán azt róhatnánk fel neki, (ha ugyan nem dicséretet nem érdemel,) hogy jobb társalgó, mint tragika. Volt a játékában valami mozaikszerü. Viszont volt benne nagyon sok finomság is. Mozgása otthonos, megjelenése határozottan kellemes, hangja szépen csengő, fülbemászó, Határozottan sokat nyert* benne a színház. Kemény, üti Gizella, Kardos és Deésy játszottak még nagyobb szerepeket, többnyire jól, külőnössen (talán hozzá illő szerepénél fogva is) Kardos, leggyengébb volt- még Deésy. Summa summárum az a kevés. közönség, mely alig töltötte be félig a színházat, egy kellemesen eltöltött est emlékével távozott haza. Taps volt bőven, külőnössen a második felvonás végén, amikor másodszor is kihívták a szereplőket, s ez nagy szó, ha tudjuk,, hogy az ilyen taps mennyivel többet jelent, mint az operette publikum újrázása. Fel kell még jegyeznem, hogy a szerepét mindenki kitünően tudta. Reméljük Zilahy gondoskodni fog róla, hogy a jó auspiciumok meg ne csaljanak, és hisszük, hogy a nyíregyházi közönség szívesen honorálja majd igyekezetét. — Y.— Heti krónika. Utánnyomását megtiltom. Az uj szabályrendelet. Valótlant állítanék, ha azt mondanám, hogy most fekszik előttem először a Pá- lóczy tanár által construált szabályrendelet. Ki nem állhatom a nagyképűsködést s ezért eddig nem is lehetett foglalkoznom vele. Nyíregyházán egyébként — minden tisztelet fenntartása mellett — komolyan nagyon kevesen vállalkozhatnak arra a. feladatra, hogy városunk speciális érdekei szemmel tartásával rámutathatnának a tervezett szabályrendelet fogyatékosságaira, mert szerintem kritizálni csak annak van joga. ki alkotni önmaga is kép^s olyam értelemben, hogy maga a bírálat komoly, tárgyilagos, alapos munka s a bíráló olyan, hogy közötte és az alkotó között nincs áthidalhatatlan űr. Nagyon természetes, hogy mi a szabályrendelettel ebben az irányban ezen okból sem foglalkozhatunk, mert nincs értelme és nincs Célja annak, hogy laikus publicisták fejtegessenek ilyen kérdéseket akkor, midőn nyilvánvaló az, hogy ha a városi tanácsos urak és a városi mérnöki hivatal a szabályrendeletet megalkotni képes volt volna: mivel sem magyarázhatnánk meg, hogy miért bizta azt tőlünk teljesen idegenre. Mi evvel senkit a képessége tekintetében nem akarunk megbántani, de nem gyújthatunk görögtüzet ennek az eseménynek, mert ez körülbelül olyan, mint mikor nagyjában a magyar törvényt a német tudósokkal csináltatják. Nem alkalmatlankodunk felesleges kérdésekkel, de igazán nem tudjuk, hogy akkor, midőn a város rendezést minden vonatkozásában idegenekkel eszközöltetik, mire valók azok a jól szervezett hivatalok?
