Dokumentumok a Magyar Iparművészeti Egyetem történetéből 1880-1904 - A Magyar Iparművészeti Egyetem Levéltárának Kiadványa (Budapest, 2004)

Források - A. Átírt dokumentumok

S itt önkéntelenül tolódik előtérbe az a kérdés vájjon az utánzás ily fokánál nem helyesebb-e a történelmi örök szép formák tanulmányozása és azok befolyása, mint egy modern s maga is még kereső es kutató mövész munkálatainak utánérzése. Az erős tanári befolyás bélyegét a legtöbb osztály növendékein megtaláljuk oly annyira, hogy ez a másik kellemetlen benyomás melyről számolnom kell. Nem sok túlzás van benne, ha azt állítom, hogy az egyes osztályok tapasztalatlanabb, ügyetlenebb, esetlenebb Hoffmannok, Rollerek stb. munkálatait mutatják be. Ez részben az iskola rendszerében fekszik, mely szabad mestert választást engedve a tanítványoknak úgy intézkedik, hogy csak ez egy tanár vezetése és útmutatásai mellett nevelkedik. Sok előnye mellett az egyéniség kifejlődésének ellensége e rendszer. A pragai iskola az uj áramlatnak szintén megnyújtotta ajtait s tág teret engedett befolyásának, de több mérséklettel és megfontolással. Kiállításán megérzik es látszik, hogy a történelmi stylusok örök értékű szépségeinek ízlést és művészi érzést nevelő és fejlesztő befolyását felhasználja tanítványai képzéseben. E tanulmányokat szerencsésen egyesíti a természet intensiv studirozása révén merített uj formák, motívumok és színösszetételek keresésével. E mellett a nemzeti motívumok és diszitö elemek felhasználására és fejlesztésére kiváló gondot fordít. Ez sajátos jelleget ad az iskola diszitö törekvésének, e motívumokat, köztük nem egy magyart is, nemcsak a textil dolgokban találjuk felhasználva, de a plasztikában, kerámiában az ötvös munkáknál egyaránt A két intézet közül törekvésében, irányában a mi iskolánkhoz ez a hasonlóbb s bizonyos megnyugvással láttam, hogy e kiállításon a becsi iskola reformtörekvéseivel járó előbb említett kinövései és elfajulásai hiányoznak. Mindkét iskola kiállítása azonban azt a benyomást tette ream, hogy magasabb fokra viszi növendékei nevelését, mint erre a mi iskolánk jelen viszonyai közt képes. Az összehasonlítás ösztönszerüleg merült fel bennem, mert lehetetlen volt az itt bemutatott nevelés eredményeit össze nem vetni a mi iskolánk eddig elért eredményeivel, s önkéntelenül keresnem kellett az eszközöket és módokat, mely e kedvezőbb eredmény létrehozásában szerepet játszanak. Lehet, hogy ítéletem túl szigrou és megtéveszt és megveszteget azon körülmény, hogy ez iskolák kiállításának nagy részét a növendékek tervei és útmutatásai szerint készül kész iparművészeti tárgyat képezik 153

Next

/
Thumbnails
Contents