Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-04 / 8510. szám

Lengyel László elemzése az SZDSZ, a Fidesz és az MSZP három évéről Magyar Hírlap, 1993.7.30 1 r A válauUiok koieledlével egyre Inkább ti éj alternálói válik lénye£cssé. A választó, főleg t valamilyen pártul bizonyosan választó már nagyjából tudja, hogy mit nem szerelne. A választói többség szavazatai megvonásával vagy távolmaradasával szeretné büntetni a jelen kormányzatot. Előreláthatólag a magy ar demokratáknak kell vállalniuk a szavazmvtszleségekrl a kormányzati népszerűtlenségért. A KDNP bizonyos önállósodással kísérletezik, él azzal a lehetőséggel, hogy a társadalom jelentős része nem tekinti kormánypártnak. A kisgazdáknál pedig csak az ellenzéki arculatú TÓrgján-part van igazi mozgásban. Ebből következően a választási csata nem a kormány és az ellenzék(ek) között dóiéi, hanem sokkal inkább az ellenzéken belül. Ez történi 1990-bea s. Előny, ha az ellenzéki oldalon is verseny van Az ellenzéki erők belső átrendeződése az elmúlt három évben legalább olyan lát­ványos, mint a kormánykoalíció pártjainak emelkedése és hanyatlása. Sohasem volt égységes ellenzék. Nem volt egységes el­lenzék a kilencvenes országgyűlési válasz­tásokon. (Nem is lehetett, hiszen a frontvo­nalak éppen az MSZP-vel szemben húzód­tak.) Már az ellenzékbe kerülés pillanatától jelezte az SZDSZ és a Fidesz, hogy a szo­cialistákat nem tekintik szalonképes ellen­zéki pártnak, s természetesen szövetséges­nek sem. De a választási megállapodások fölötti villongások, majd az SZDSZ— MDF paktum megrontotta a szabaddemok­raták és a fiatal demokraták viszonyát is. Nem volt egységes ellenzék az önkor­mányzati választásokon sem, sőt az önkor­mányzatokban kivívott liberális győzel­mek nem hozták egymáshoz közelebb az SZDSZ-t, a Fideszt és az MSZP-t. Nem folytatom. Ellenzéki alternatíva mindeddig úgy volt jelen, hogy külön szabaddemokrata, külön Fidesz, külön szocialista alternatíva. És ez Magyarországnak, a magyar politikai élet­nek nem hibája, hanem előnye. Nem hogy ártana, de használ, ha ellenzéki oldalon is világosan körvonalazódik a verseny. Véle­ményem szerint ezen nem változtat a mos­tani SZDSZ—Fidesz—Agrárszövetség— Vállalkozók Pártja megegyezés sem. Az ellenzéki pártok versenyét csak az emelhette volna magasra a társadalom sze­mében, ha világos programok és meghatá­rozott gyakorlati modellek körül folynak. A kormányzat programjaival szembe kell programot szegezni, illetve, ha az ellenzé­ki pártoknak saját intézményeikben kell példát mutatniuk. A magyar társadalom­ban egyszerre kell megnyerni a gazdasági szereplők bizalmát, a közvélemény-formá­lók mértékadó véleményét ahhoz, hogy el lehessen jutni a szavazókhoz. Az előbbiek pedig 1990 októbere, a taxisblokád válsága óta minden pártot, minden programot, minden politikust hatalmi befolyása, vilá­gos vonalvezetése, pragmatikus gyakorla­tiassága, kapcsolattartó képessége és szak­mai hozzáértése alapján mérnek. Az ellen­zékben lévő pártoknak óhatatlanul keve­sebb a lehetőségük arra, hogy a gazdaság szereplőit — a vállalatok, szövetkezetek, biztosítók vezetőit, a bankigazgatókat, a vállalkozókat, a költségvetési intézmények irányítóit —, illetve a közvélemény formá­lóit — különböző szakmák elitértelmiségét a tekintélyes kórházi főorvostól az akadé­mikusig, a vezető újságíróktól a menő ügyvédekig — a hatalmi befolyásukkal tartsák bűvkörükben. Marad a világos vo­nalvezetés, a gyakorlatiasság, hogy mennyire tud és akar kapcsolatokat fölven­ni és karbantartani, s mennyire fele! meg szakmailag. Kérdezhetik: hát a párt, a pártveletók tisztasága, múltjukat és jelenüket illetően? Ennek talán nincs jelentősége? Dehogy­nem. De egy párt tisztasága sokkal inkább a választó kérdése, mint a gazdasági élet­ben működőké vagy az elité. A választó az, amelyik az MSZP-ben a szaglásával érezte az utódpártiság dunna alatti izzadsá­gát 1990—91-ben. Valahogy beléjük ivó­dott a Vagyoni ügyek élszámolatlansága, bizonytalansága, a különböző kft.-próbál­kozások rossz szaga. Ahogy azután az MDF-nél 1992-tól egyre gyakrabban emle­getett privatizációs botrányok, korrupció­­gyanús ügyek váltanak ki hasonló gyanak­vást. De nem mentes ezektől az SZDSZ sem, amelynek az önkormányzatokban vi­selt dolgait vetik szemükre. S végül a Fi­desz, az „utolsó tiszta” esett az ingatlan­­botrány révén ebbe a csapdába. Vitathatat­lan, hogy a kormány és az ellenzék viszo­nyában, valamint az ellenzéken belüli át­rendeződésben fontos szerepe van a pártok tisztaságának, illetve besározódásánaik. Ma á pólitikai mezón négy nagy meg­nyerésre méltó szavazói tömb van. A bér­ből és fizetésből élő köz- és magánalkal­mazottak, az ugyancsak bérből éló ipari és agrárgazdasági szakmunkások, a nyugdíja­sok és az ilyen vagy olyan vállalkozók. Nem számítanak komoly választói cso­portnak a perifériára szorított hátrányos helyzetűek, vagy azért, mert nem mennek el szavazni, vagy azért, mert minden lépés szavazataik megnyeréséért két másik sza­vazót riaszt el. (Sajnos különösen igaz ez a cigány szavazókat illetően.) Ugyanabban a mezőben a parlamenti pártoknak, a parlamenten kívül a szociál­demokratáknak és a munkáspártnak van egy-egy szűkebb-tágabb hívőtábora. Ezek a tóborok az életforma, világlátás, szemlé­letmód, klánhoz, egyházhoz tartozás alap­ján, a válságra, az átalakulásra adott vá­laszadás módja szerint alakulnak. Ez a vá­lasztói tábor alig-alig hajlandó másra sza­vazni, mint a saját vagy a sajátjaként vélt pártra. Kulturális alapon tartósan kitarta­nak akkor is, ha politikai gettóba szorítják ókét szocialista baloldaliként vagy nemzeti konzervatívként, kommunistaként vagy in­dividuális modemizát őrként. Antall József a maga politikai felké­szültségével és tapasztalataival átalakította az MDF-et. Konzervatív kormányának biztos alapjává, választói bázisává a jól fi­zetett, biztos munkahelyű, magas társadal­mi elismertségű közalkalmazotti réteget akarta megnyerni, ehhez kapcsolva a saját, „új vállalkozói” rétegét, továbbá a nyugdí­jasokat. A konzervatív eszméket valló kor­mány eleve világossá tette, hogy nem szá­mít a nagyüzemi munkások vagy a „nó­menklatúravállalkozók” szavazataira, együttműködésére. (Ez a menetrend felelt meg a Bethlen-konszolidáció mintájára az Antall-konszolidációnak.) Ez nem sikerült.

Next

/
Thumbnails
Contents