Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-25 / 8522. szám

Nem engedünk az egységbontó kísérleteknek - nyilatkozta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke- Mi az ügyvezető testület állás­pontja ebben a vitában?- Testületi véleményünket az általam aláirt és Kolozsvá­ron augusztus 12-én kelt állás­foglalásban fogalmaztuk meg. Ebben hangsúly ózzuk, bogy a brassói kongresszuson elfoga­dott önrendelkezési elv határo­zatba foglalásán túl a szövet­ség belső szerkezetének re­formját is szükségesnek tartot­tuk. Számunkra egyértelmű, hogy a romániai magyarság va­lós érdekeinek megvalósítását csak olyan határozott lépések­kel lehet elérni, amelyekhez megvan a közösségünk belső demokráciáját megtestesítő testületeink jóváhagyása. Már­pedig a romániai magyarságot bármilyen kérdésben érintő határozatok és tárgyalási felté­telek szabályozására vonatko­zóan a harmadik kongresszus az SZKT, a szövetségi elnök és adott esetben az ügyvezető el­nökség jóváhagyását írja elő. Sem az SZKT, sem a szövetségi elnök, sem az ügyvezető elnök­ség az újabb RMDSZ-vitát ki­váltó megbeszélésekre megbí­zatást senkinek nem adott. A szóban forgó megbeszéléseken a részvételt - még ha magánjel­legű meghívás alapján történt is - olyan politikai hibának te­kintjük, amely lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi po­litikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képvise­letével való tárgyalásokat, ez­zel kibúvót találva az átfogó rendezés kényszere alól.- Önök nem tudtak ezekről a megbeszélésekről?- Az ügyvezető elnökség a Romániai Magyar Szóból és a New York Timesból értesült a neptuni találkozóról. Egyéb­ként az amerikai lap úgyneve­zett tudósítása nyomán szövet­ségünket külpolitikai téren sú­lyos presztízsveszteség érte. A rágalmak és a vádak cáfolatát - az ügy fontosságára való te­kintettel - eljuttattuk az ame­rikai lap szerkesztőségéhez A New York Timesban megjelent Írás ugyanis egyértelmű provo­káció volt. Az RMDSZ-t, illet­ve a magyarországi politikai tényezőket az európai stabili­zációt gátló erőkként tünteti fel. Ez ellen határozottan tilta­kozunk. Szerintünk háttérből irányított politikai diverzióról van szó, amivel le akarják járat­ni a RMDSZ-t és mindazokat, akik érdekvédelmi szerveze­tünket nemzetközi szinten is támogatják.- De a vitában elmarasztaltak azzal érvelnek, hogy minden BMDSZ-politikusnak nemcsak jo­ga, hanem kötelessége is megbeszé­léseket folytatni az egyéni és kol­lektiv jogok érdekében.- Az RMDSZ vezető testüle­téitől és tőlem is távol álljon kétségbe vonni ezt, vagy akár­csak neheztelni az egyéni erő­feszítések miatt, mindaddig, amíg azok nem keresztezik vagy nem próbálják helyettesí­teni az átfogó általános rende­zésre irányuló testületi törek­véseinket. Az ügyvezető elnök­ség a kongresszusi és SZKT- határozatoknak megfelelőn, a tiszteletbeli és a szövetségi el­nökkel összhangban úgy ítéli meg. hogy a romániai magyar­ság helyzetének orvoslása so­rán a részeredmények is szük­ségesek, de nem az átfogó ren­dezés rovására vagy ahelyett. Elfogadhatatlannak tartjuk vi­szont a részeredmények egyéni kisajátítását, ahogy’ az a neptu­ni találkozót követően a részt­vevők sajtónyilatkozataiban történt. Eddigi eredményeink, köztük az RMDSZ-re ismétel­ten leadott egymillió szavazat mögött a területi és tagszerve­zetek, a parlamenti csoport és a választott testületek és fele­lős tisztségviselők többéves munkája áll. Számunkra érthe­tetlen, hogy a Neptuni találko­zón részt vevő, s az RMDSZ- ben s az RMDSZ-ért rengete­get fáradozó három magyar politikus sem az átfogó rende­zés szükségességét, sem az eredmények semmivel sem in­dokolható kisajátításának ve­szélyeit nem érzékelte. Ráadá­sul olyan körülmények között, amikor a román kormány, az elnöki hivatal és nem utolsó­sorban az amerikai PER tuda­tosan figyelmen kívül hagyta az átfogó rendezést szolgáló tárgyalások szükségességét, amelynek során a kisebbségi kérdés megnyugtató megoldá­sát szolgáló törvényes megol­dásoknak kell születniük Az RMDSZ egyetlen testüle­té - sem a Brassóban leköszönt korábbi elnökség, sem az azóta létrejött szövetségi intézmé­nyek, sem az ügyvezető elnök­ség - a szóban forgó megbeszé­lésekre megbízást senkinek sem adott, ezekről hivatalos tá­jékoztatást nem kapott. Ilyen körülmények között a többme­netes egyezkedéseken való részvételt olyan politikai hibá­nak tekinti, amely ártott szö­vetségünk és a romániai ma­gyarság alapvető törekvései­nek. Éppen ezért teljes mérték­ben jogosaknak tekintjük Tő­kés László tiszteletbeli elnök, az SZKT-frakciók és az RMDSZ-tagság aggályait és bírálatait.- Milyen tanulsággal szolgálhat ez az ügy az RMDSZ, a szervezet tagsaga és tisztségviselői számara?- Nem akarok elébe vágni annak a helyzetelemzésnek, amelynek elkészítésével az ügyvezető elnökség engem és a politikai alelnököt bízta meg Ezzel az esettel kapcsolatban addig is hangsúlyoznám: az RMDSZ a kisebbségi kérdés, csakúgy mint minden más poli­tikai kérdés rendezésének jár­ható útját a legitim tárgyalá­sokban látja. Mégpedig alapve­tő stratégiai céljaink, önren­delkezési törekvéseink mara­déktalan érvényesítésével, a romániai magyarság helyzeté­nek átfogó és megnyugtató rendezése érdekében. Eddig sem engedtünk, ezután sem va­gyunk hajlandók engedni a je­lenlegi hatalom megosztó, le­választó, egységbontó kísérle­teinek, még akkor sem, ha - mint ebben az esetben is - a so­rainkból kikerülő politikusok egyike-másika akarva-akarat­­lanul segítséget nyújt az ilyes­mihez. Bukarest, 1993. augusztus Mag Péter

Next

/
Thumbnails
Contents