Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-13 / 8517. szám
Erdélyi Magyarság, 1993/augusztus azaz: vidékünk megszűnik magyarlakul terület lenni. Mint arról tisztelt olvasóink lapunk e számában is meggyőződhetnek, önjelölt ukrán történészek a megyei ukrán sajtóban sorozatosan publikálnak olyan cikkeket, amelyekben jobb ügyekhez méltó vehemenciával, úgynevezett “bizonyítékokat” alkotva hangoztatják, Kárpátalja “ősi ukrán” fö\d. Dalmay Árpád fölvette az odadobott kesztyűt, többször és tételesen, megbízható és megnevezett történelmi forrásokra hivatkozva megcáfolta az ilyen és hasonló állításokat. A folytatódó vitában azonban az ukránok most újabb hivatkozási alaphoz juthatnak, történetesen a szóban forgó államközi szerződés révén. Csöppet sem lennék meglepve, ha már a közeljövőben arcól cikkeznének a botcsinálta ukrán “történészek”, hogy lám, Magyarország elismerte ősi ukrán földnek Kárpátalját, ezért mondott le arTÓl. Semmiféle biztosítékot nem látok arra, hogy megátalkodott opponenseink ne tennének kísérletet efféle belemagyarázásra. Az önmagát több-kevesebb joggal Kárpátalja magyarsága egyetlen, illetve általános érdekvédelmi szervezetének tekintő KMKSZ berkeiben visszatetszést kellett az a hozzáállás, amit az Elnökség tagjainak egy része, s maga Fodó Sándor elnök tanúsított a paktummal kapcsolatban. A ratifikálást követően megbízható forrásokból értesültünk arról, Fodó Sándor 200 ezer kárpátaljai magyar nevében egyenesen kérte a magyar Országgyűlési, halogatás nélkül és ebben a formájában ratifikálja a szerződést, mert az itt élő magyarok érdeke ezt kívánja. Nem tudhami, ki és mikor hatalmazta fel erre a kijelentésre és hivatkozásra az elnök urat. A nagyválasztmány semmiképpen, meri annak ülésein — a május 9-i beregszászi ülésen kívül — ez a kérdés soha nem volt napirenden, mint ahogy a március 13-i nagyszőlősi közgyűlésen sem. Másfelől: vajon milyen okkal kérhette Fodó Sándor egy olyan szerződés mielőbbi ratifikálását, amelynek szövegét — saját bevallása és az elnökség egyes tagjainak véleménye szerint—nem ismertei Remélem, erre a korántsem szónokinak szánt kérdésre választ érdemelnek és kapnak azok a magyarok, akiknek nevében, ám tényleges felhatalmazás nélkül az elnök úr eljárt ebben az ügyben. Bizonyos, hogy mind a tagság, mind a tagságon kívüli magyarok körében ezzel a hozzáállással a KMKSZ veszített tekintélyéből. Borúlátóbb vélemények szerint nincs kizárva a taglétszám csökkenése, akár egész alapszervtzetek megszűnése. Máris megállapítható, hogy a szerződés megkötéséi és ratifikálását a kárpátaljai magyarok túlnyomó többsége sérelem-élményként élte és éli meg; ráadásul ez a sérelem-élmény nemzedékről nemzedékre fog öröklődni, hiszen úgyszólván befészkelte magát génjeinkbe. Mit tehetünk ezek után mi, elanyaországtalanodoti kárpátaljai magyarok? Azt gondolom, minden további cselekedetünk, de még a gondolkodásunk is abból kell kiinduljon: miszerint ennek a szerződésnek a léte tény, azt tudomásul kell venni. Emlékezzünk a magyar Országgyűlésben kirobbant vitára: ott a szerződés megkötői és hívei azzal érvellek, hogy a szerződéshez csatolt jegyzőkönyvben és nyilatkozatban Ukrajna készségét nyilvánította ki a területén élő kisebbségek jogainak tiszteletben tartására és biztosítására. Nos, a történtek után csupán ebbe a szalmaszálba kapaszkodhatunk. Elsősorban és érthetően a KMKSZ-re vár a feladat szorgalmazni és kicsikarni az ígéretek valóra váltását. Ha úgy tetszik: pontról-pontra haladva elérni a kilátásba helyezett kisebbségi jogok törvényi szintű garanciáinak megadását. Nota bene: éppen a szerződésre hivatkozva. Bármennyire idő- és türelemigényes, felelősségteljes történelmi feladat ez, a KMKSZ nem térhet ki előle, mert akkor önnön létjogosultságát kérdőjelezné meg. Nem valószínű, hogy az ukrán állami vezetés önszántából, noszogatás nélkül és következetesen valóra váltja ígéreteit. A sérelem-élményt lelkünk-elménk mélyén, önmagunkban kell megpróbálni megemészteni. Bármilyen nyilvános tiltakozás, netán utcai demonstráció vagy az arra irányuló felbújtás csak tovább rontaná helyzetünket, a mégoly halvány esélyeket létgondjaink torokszorító görcseinek oldására, megmaradásunkra—a most mái elvégezietetten végérvényes kisebbségi létformában. (Megjelent a Kár/xítalja című lap 1993. május 28-i számában.) UJAS MIHÁLY
