Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-13 / 8517. szám

30 KOVÁCS LÁSZLÓ: Felfogásunk szerint minden magyarnak joga van arra, hogy ha­zai földben nyugodjék. Az tehát a Horthy család magánügye, ha Horthy Miklóst Ma­gyarországon szeretné eltemetni. Amennyi­ben tehát ez családi ügy, a Szocialista Párt­nak ellene semmiféle kifogása nincs. Itt azonban, attól tartok, másról van szó. Egyfajta államilag támogatott Horthy­­kultusz veszélyét érzem az emlékérem kap­csán Illetve tartok attól, hogy a temetés nem csupán családi ügy lesz. Amennyiben ez így történik, akkor már különböző veszélyeket látok. Horthy Mik­lós szerepének elemzését egyszer majd el kell végezniük a történészeknek, de az min­den különösebb elemzés nélkül is megálla­pítható, hogy Horthy Miklós nevéhez olyan események, lépések, döntések fűződ­nek - például a fehérterror melyeket nem ment az ezt megelőző vörösterror sem. Az is tény, hogy Horthy Miklós kormány­zása alatt két zsidótörvény született Ma­gyarországon, az ő kormányzása ideién üzent hadat Magyarország az Egyesült Ál­lamoknak, Nagy-Britanniának, akkor tá­madta meg Szerbiát és akkor lépett hadba a Szovjetunió ellen. Mindezek olyan esemé­nyek, amelyek rendkívül vitatottá teszik az ő megítélését. Éppen ezért úgy gondolom, az ilyesfajta kultusz végletesen megosztaná a magyar közvéleményt, amire nemhogy szükség nincsen, hanem ennek az esélyét sem szabad ma megkockáztatni. Arra is gondolni kell, hogy ez tovább rontaná a vi­szonyt egyes szomszédainkkal, éppen a Horthy Miklós személyéhez kötődő koráb­bi magyar külpolitikai, katonapolitikai lé­pések miatt. Harmadrészt úgy gondolom: a demokrati­kus Európa is értetlenül fogadná ezt a lépést. Meggyőződésem, hogy például Spanyolor­szágban nemhogy a szocialista kormánynak, de egy jobboldali kormánynak sem jutna eszé­be a Franco-kultuszt újraéleszteni, de Portu­gáliában sem a Salazar-kultuszt. Hiszen van­nak olyan határok a történelemben, amelye­ket nem lehet átlépni. E- A Kereszténydemokrata Néppártban mi­lyen a megítélése Horthy Miklós újrateme­tésének? SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA: A temetést én úgy ítélem meg. hogy ez a csa­lád magánügye. Hogy kik vesznek részt az eseményen, az szintén kinek-kinek a saját bel­ső ügye. Egy demokratikus országban nem lehet az alapvető emberi jogok megsértése nélkül korlátokat állítani, illetve tiltást alkal­mazni. Ki-ki el fogja dönteni, hogy ezen a temetésen részt kivan-e venni. Szerencsétlen demonstráció? K- És mi a véleménye a pénzérmék kibo­csátásiról?- Ma a világon minden országban kiad­nak pénzérmeket, aranyérméket fejedel­mek, királyok, kormányzók képmásaival. Csak néhányat említek: Károly Róbert, III. Napóleon, Ferenc József. Éz utóbbit például az osztrákok folyamatosan kiad­ják, de a hatvanas években Pozsonyban Mária Terézia arcképével adtak ki arany emlékérmet. Éppen azért nem,értem ezt a felháborodást. És nyilván az Állami Pénz­verő dolga, hogy eldöntse, van-e rá igény, megveszik-e ezeket az érméket. Nem látok ebben semmi gondot. C- A Fidesz indokoltnak tartja-e Gadó György levelét? KÖVÉR LÁSZLÓ: Tartalmilag annyiban mindenképp egyetértek Gadó György levelé­vel, hogy szerencsétlennek tartom az érmeki­adást, es szerencsétlennek tartanám azt is. ha Horthy Miklós újratemetése egyfajta politikai demonstrációvá alakulna át. Ebben az lenne a még szerencsétlenebb dolog, ha ezen kor­mánytagok részt vennének. Ennek a kor­mánynak mérlegelnie kell nemcsak azt, hogy Horthy Miklós megítélése legalábbis ellent­mondásos a magyar közvéleményben. Ám ez elhanyagolható ahhoz képest, hogy milyen lenne ennek az esetleges kormányzati részvé­telnek a visszhangja - még ha ez csak magán­emberek részvételében nyilvánulna is meg - azokban az országokban, amelyekben ma­gyar kisebbség él, és ahol minden ilyen alkal­mat ürügyként használnak arra. hogy valami­lyen módon igazolják saját félelmeiket az állí­tólagos magyar veszélyt illetően Tehát tartalmilag Gadó György levelével nagyjából egyetértek. Az más kérdés, hogy jogilag, feltehetően, ezeknek az érméknek a piacra jutását nem lehet korrekt módon megakadályozni. De a kormány sem hoz­hat olyan értelmű kötelező érvényű határo­zatot - legalábbis normatív jogi értelemben semmiképpen -, amely megtilthatná, hogy a temetésen részt vegyenek. Menekültek paradicsoma K- A Magyar Demokrata Fórumnak mi az álláspontja mindezekben? RUBOVSZKY ANDRÁS: A miniszterel­nökhöz írt levelet nem tartom indokoltnak. Azt azonban szeretném kérdések formájá­ban föltenni, hogy tulajdonképpen mitől kellene olyan rendkívül élesen elhatárolni magunkat? Attól, hogy Horthy Miklós ma­gyar földben nyugodjék? El ícell-e határo-

Next

/
Thumbnails
Contents