Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-10 / 8515. szám

A szavazási szándék változásáról

Magyar Hírlap, 1993.13.6

A társadalombiztosítási önkormányzati választások újból ráirányították a politika iránt érdeklődők figyelmét a szavazói aktivitás jelentőségére. A pártok a 38%-os részvételt óriási sikerként könyvelték el, holott ez az arány a jelenlegi választójogi törvény szerint nem lenne elegendő egy általános parlamenti választáson. Az időközi képviselő-választásokon tapasztalt lanyha és sokszor az érvényességhez is elégtelen részvételből némelyek azt a téves következtetést vonták le, hogy 1990 óta nagymértékben csökkent a magyar állampolgárok szavazási hajlandósága. A szociológusok hiába hangsúlyozták minden lehető alkalommal, hogy a választók számára merőben más az általános és az időközi választások jelentősége, célja, tétje, s ezért — elmondásuk szerint — a szavazópolgárok abban a kérdésben kívánnak dönteni, hogy mely politikai erő kormányozza az országot a következő négy évben. Mivel az időközi választásokon nincs mód a parlament összetételének megváltoztatására. természetes, hogy főleg csak a nagyon elszánt párthívek vagy a valamilyen speciális okból motiváltak hajlandóak az urnákhoz járulni. Az utóbbi idők politikai szociológiai felmérései nem mutatnak arra, hogy a következő törvényhozási választásokon jelentősen alacsonyabb részvételi arányra kellene számítanunk, mint

1990-ben. Ennek oka az, hogy ugyanannyi állampolgárt sarkall szavazói aktivitásra a kormányzattal való elégedetlenség, mint ahányat ugyanezek az érzések passzivitásba taszítanak.

Azoknak a zöme, körülbelül a négyötöde, akik feltehetőleg részt vesznek az 1994-es parlamenti választásokon, már 1990- ben is szavazott, illetve az akkori szavazók háromnegyede valószínűleg a következő alkalommal is voksolni fog. Az alábbiakban azonban nem e fe- i gyelmezett vagy elkötelezett állampolgárokról, hanem azokról kívánunk szólni, akiknek másfcyta a szándékuk a részvételt illetően, mint 1990-ben volt: egyfelől a felnőtt lakosság mintegy 15%-át kitevő csoport tagjairól, akik 1990-ben szavaztak, de legközelebb nem óhajtanak élni választójogukkal, másfelől pedig annak az egytizednyi arányt képviselő csoportnak a tagjairól, akik a múltkor nem vettek részt az országgyűlési képviselő-választáson, de 1994-ben szándékukban áll megjelenni a szavazófülkékben. (Az új szavazók aránya jövőre az imént említettnél nagyobb is lehet, hiszen a ma még fiatalkorúak egy része addig betölti a 18. évét.)

A Szonda Ipsos 1993. júniusi vizsgálatában megkérdeztük az érintetteket, milyen okok miatt változtatták meg részvételi szándékukat. A választók természetesen ez alkalommal is „inkognitóban” nyilatkoztak. A kapcsolat megtalálása alább idézendő szavaik és személyük között nemcsak etikailag, hanem technikailag is kizárt.

„Hadd győzzík az a párt, akire szavazok, ezír csak...”-------------------,--------------Az 1990-ben nem szavazók egy része értelemszerűen arra hivatkozott, hogy akkor még nem volt választásra jogosult korban. Mivel az új szavazók kétötödét ők alkotják, már pusztán e tény is sejteti, hogy e körben a közvélemény egészében favorizált Fidesznek még nagyobb sansza van. Az új szavazók fele voksolna erre a pártra, holott júliusban azon felnőttek összességének, akik szavazni kívánnak, csak 27%-a mondta, hogy a fiatal demokratákat fogja támogatni. Másodsorban a parlamentbe (országos listán) be nem jutott pártok és az MSZP felé vonzódnak az átlagosnál erősebben az új szavazók, bár e pártokat nem preferálják jobban, mint a közvélemény egésze.

Az új szavazók egy kis része rajta kívül álló okokkal magyarázta 1990-es távolmaradását, például betegséggel, külföldi tartózkodással. Meglepően ritkák az effajta indokok ahhoz mérten, ahogyan ezt 1990-ben, a választások után tapasztaltuk. Úgy tűnik, ha szavazási szándék megérlelődik, s ha ráadásul eldől, hogy melyik a választani kívánt párt, a szavazás útjában álló objektív akadályok nagyrészt legyőzhetők. Amíg azonban nincs határozott pártpreferencia és ezzel összefüggésben vagy ettől függetlenül nincs

szavazási hajlandóság, egyszerűbb valamely külső tényezővel indokolni a távolmaradást, mint a valódi okot elismerni.

Az új szavazók viszonylag nagy hányada beszélt arról, hogy 1990 óta megváltozott a véleménye a szavazás jelentőségéről, önnön részvételének értelméről: „Még buták voltunk akkor. Azt hittük, ha nem megyünk el, akkor ez a párt, az MDF, nem lesz. De most már elmegyünk szavazni." — mondta közvélemény-kutatásunkban valaki, aki 1994-ben az SZDSZ-re óhajt voksolni. (A személyes felelősségérzet megnyilvánulásaira további példákat fogunk idézni az alábbiakban.) Egy potenciális Fideszszavazó — feltehetően nem egyedül — azért változtatott szavazási szándékán, mert most győzelmi esélyt tulajdonít e pártnak: .Akkor nem volt értelme elmenni, látszott, hogy az MDF nyer és én elleneztem ezt.” Az így gondolkodóknál a győzteshez való csatlakozás igénye elegendő ösztönzést ad a szavazásban való részvételre, az viszont nem merült fel, hogy a preferált, de nyerésre nem álló párt esélyei javulnának, ha hívei szimpátiájukat az urnák előtt is kifejeznék.

Sok új szavazót pedig éppen ez: a preferált párt támogatásának szándéka vezetett el ahhoz az elhatározáshoz, hogy 1994- ben, 1990-nel ellentétben, élni fog választójogával: „Mindenképpen segítenék annak a pártnak, aki a hozzám hasonló szegény embereken segít.” — mondta valaki, aki még nem látja tisztán: melyik is lenne ez a párt. Leginkább persze azt szeretnék az emberek, hogy a szívükhöz közel álló párt győzzön is: .Azért (megyek el szavazni), hogy meglegyen a többsége a Fidesznek.”', „Érdekel, hogy ki veszi át az állam vezetését. A Fidesz a legszimpatikusabb, a többinek nagyon negatív a kisugárzása”, vagy : ,Az MSZP reálisan látja a dolgot és szeretném, hogy nyerjen.”

Legalább ennyire erős a szavazási szándék kialakulásában a kormányzó pártok megbuktatásának célja: „Mert mindig csak azok mentek el, akik pártok elkötelezettjei voltak. Nem szabad távol maradni, mert így ők nyernek" — vélekedett egy po„Még buták voltunk akkor...”