Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-10 / 8515. szám

Népszabadság, 1993.8.6

22

Támadás vagy segitőkészség?

A 1993. május 22-én megjelent Külföldi támadás a magyar tudomány ellen című cikkünkben arról adtunk hírt, hogy Tar Pál washingtoni nagykövet levelet küldött néhány, magyar származású, Amerikában dolgozó kutatónak, fejtsék ki véleményüket, miképpen tudnák segíteni Magyarország tudományos és műszaki felemelkedését. Buzsáki György, a New Jersey állami egyetem professzora válaszában-kifejtette: a hazai tudomány gondjainak csak elenyésző része származik anyagi, megélhetési gondokból. A fő baj az, hogy az egyetemi tanszékeken és az Akadémia által támogatott intézményekben egy megmerevedett feudális rendszer jött létre, melyben a tanszéki és más vezetők lehetetlenné teszik, hogy a fiatal kutatók saját nevükön adjanak be külföldi kutatási pályázatot, illetve itthon folytathassák az esetleg Nyugaton elkezdett munkát. Buzsáki professzor szerint az Akadémia idegtudományi szekciójában a rendszerváltozás ellenére semmilyen személyi változás nem történt. Az Országos Tudományos és Kutatási Alap (OTKA) pályázatain pedig a mai napig volt tanszékvezetők, akadémiai csoportvezetők szabják meg a tudomány fejlődését. Akkor az érintettek ezzel kapcsolatos véleményét közöltük. Most Buzsáki György észrevételeit ismertetjük.

Szokatlan módját választotta az újságíró egy hivatalos felkérésen alapuló, belső használatra szánt, segítő szándékú levél megvitatásának. Levelemre eddig három „hivatalos” válasz érkezett: Tar Pál nagykövet úrtól, Mádl Ferenc miniszter úrtól és a lapban idézett levél, dr. Lénárd László professzortól.

A magyar tudomány jó hírnevének fenntartása és virágoztatása minden magyar tudós közös érdeme, függetlenül attól, hogy határon innen vagy azon túl dolgozik. Levelem nem a tudomány értékelésével, hanem egy tudományág mai, hazai művelését, továbbfejlődését gátló tényezők feltárásával foglalkozott. Ez irányú tevékenységemről Tar Pál nagykövet úr a következőket írta: „Remélem, hogy a jövőben is lehetősége nyílik magyar orvosok és kutatók fogadására az intézetben. Kérem, hogy erejéhez mérten a továbbiakban is folytassa ezt a programot, és előre is köszönöm fáradozásait.”

Helyzetelemzésemet Lénárd László idézett szavai szerint az teszi „hiteltelenné”, hogy az elmúlt évtized java részét az Egyesült Államokban töltöttem, így a „mai magyar valóság

ismeretének hiánya” nyilvánvaló. A modem kommunikációs csatornák korában csak az nem kap felvilágosítást a hazai helyzetről, aki az iránt nem érdeklődik. Az elmúlt hároméves „elszigeteltségem” alatt hu szonnyolc magyar kutató látogatta meg laboratóriumomat, közülük tizenegyen a Pécsi Orvostudományi Egyetemről. Kétségtelen, helyzetem nem elégséges a gyorsan változó és bonyolult hazai viszonyok teljes feltárására, de a távolból nézésnek néha komoly előnyei is vannak. Mádl Ferenc miniszter úr a hitelesség kérdését így értékeli: „Külön köszönöm professzor úrnak a magyar tudományos élet megújítására vonatkozó gondolatait. Ezek azért is különösen figyelemre méltóak és értékesek számunkra, mert olyan tudóstól származnak, akinek véleményét és jobbító szándékát az is hitelesíti, hogy saját szakterületén tevőlegesen segíti kapcsolataink erősítését a világ tudományosságával, és aktív szerepet vállal a magyar tudósutánpótlás kiképzésében.” Hogyan lehetséges egy levelet ilyen nagyságrendekkel eltérő módon értelmezni?

Az OTKA-pályázatokat érintő megjegyzésem nem a szervezet ellen indított „méltatlan botrány”, hanem az ország legfontosabb pályázati pénzforrásának további javítására irányuló kezdeményezés. A probléma súlya és lényege: a hihetetlenül nehéz jelenlegi anyagi helyzetben a lehető legnagyobb gonddal és következetességgel kell kidolgozni a tudomány támogatására áldozott összegek leghatékonyabb felhasználásának módozatait. Az elmúlt pár évben a benyújtott neurobiológiai OTKA-pályázatok 75-85 százaléka kapott némi anyagi támogatást, de az amúgy is szűk összegből szinte senki sem kapta meg a kutatásához szükséges teljes összeget. Ennek további fenntartása elkerülhetetlen katasztrófához vezet, hiszen ilyen mértékű alultámogatással semmilyen intézményben sem maradhat fenn vagy alakulhat ki nemzetközi szintű munka. Az Egyesült Államokban ez az arány a jelenlegi válsághelyzetben 8-10 százalék körül mozog, azaz a támogatásra érdemesnek tartott száz munkaterv közül csak nyolc-tíz kap támogatást, de az a végzendő munkához szükségessel közel azonos mértékű. Lefordítva mondanivalómat a magyar helyzetre: fontosabb nyolc kiemelkedő tudós és/vagy legtehetségesebb fiatal munkalehetőségének megteremtése,