Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-10 / 8515. szám

SZOMBATI MH-EXTRA Kis János filozófussal

Magyar Hírlap, 1993.8.7

13

— Szép számmal akadnak, akik leginkább a „feloldódástól" féltik a Szabad Demokraták Szövetségét, attól, hogy a párt felmorzsolódik a napi politika küzdelmeiben. Jogosnak véli ezt az aggályt?

— Az SZDSZ a demokratikus ellenzék örököse: eredeti arculatát az a másfél évtizedes küzdelem formálta ki, amelyet ez a mozgalom az emberi méltóságért, a szabadságjogokért folytatott. Ez nagyon fontos hagyomány, az egyik legfontosabb forrása a modem magyar politikai liberalizmusnak. De nem folytatható változatlanul, tanulás és fejlődés nélkül. Más dolog volt a rendszer ellenzékének lenni egypártrendszerű diktatúrában és más dolog a kormány ellenzékének lenni parlamentáris demokráciában. Más dolog volt a totális államhatalommal szemben állni és más dolog a demokratikus hatalom gyakorlására készülni. Ezért a szabaddemokratáknak nagyon sokat kellett tanulniuk 1990 után, és ez a tanulás nem mindig volt fájdalommentes. Nagy része volt abban a belső válságban, melyen az SZDSZ 1991-92- ben átment. Most már túl vagyunk a krízisen, érett parlamenti párt lettünk, anélkül azonban, hogy az SZDSZ feloldódott volna a napi taktikázásban. Az SZDSZ megmaradt annak, aminek indult, megbízható, becsületes pártnak. Nem volt Next 2000 botránya, mint a Magyar Szocialista Pártnak, nem volt székházbotránya, mint a Magyar Demokrata Fórumnak és a Fiatal Demokraták Szövetségének. Hű maradt az emberi jogok ügyéhez, nem szavazott meg egyetlen törvényt sem, amely emberi jogot sért, s ebben megint csak egyedül áll a parlamenti pártok között. Kitartott a piacgazdaság programja mellett és nem adta fel szociális elkötelezettségét. Úgy folytatja a demokratikus ellenzék nemzeti, kisebbségvédő politikáját, hogy semmit sem engedett a határrevízió és a sérelmi politika csábításának. Azaz az SZDSZ kiszámítható, komoly szociálliberális párt maradt és bízom benne, hogy ez most már így lesz a jövőben is.

— Társadalom, gazdaság és

nemzetközi környezet kényszerpályái ma miben és milyen mértékben határozzák meg a magyarországi demokratikus pártok programválasztási lehetőségeit?

— A politikában valóban léteznek kényszerfeltételek, de ezek nem úgy működnek, mint a fizika kényszerfeltételei, mondjuk mint a gravitáció vagy a felhajtóerő. A politikában az a döntő kérdés, hogy milyen feltételeket tekintenek maguk a folyamatok szereplői kényszerítő erejűnek. Egy külső korlát a politikában attól válik kényszerfeltétellé, hogy aki megkísérel átlépni rajta, az önmagát zárja ki a komolyan vehető politikai tényezők közül. Aki például ma azzal áll elő, hogy Magyarország egyoldalúan mondja fel adósságfizetési kötelezettségeit, az a politika peremére szorul. De ez nem valami elkerülhetetlen adottság, hanem politikai küzdelmek eredménye. így például a parlament biztonságpolitikai vitájában az SZDSZ még egyedül képviselte azt a felismerést. amely szerint Magyarországnak megszorítások nélkül ki kell nyilvánítania, hogy nincsenek területi igényei szomszédaival szemben, hogy nem határrevíziót akarunk, hanem kisebbségjogokat a határainkon kívül rekedt magyaroknak. Az ukrán—magyar szerződés ratifikálásakor már meggyőző többség szavazott erre a formulára. Ekkor történt meg először, hogy kiszorultak a konszenzusból azok, akik Trianon nyílt felülvizsgálatát követelik, vagy a magyar álláspont kétértelmű lebegtetésével próbálkoznak. A folyamat azonban ezzel még nem zárult le. Még mindig nyitva áll a kérdés, lesz-e erő és bölcsesség a magyar pártokban ahhoz, hogy hasonló szellemű megoldást fogadjanak el Romániával szemben is. A magyar demokrácia stabilizálódásának egyik mutatója az lesz, hogy egyetértésre jutnak-e a meghatározó politikai tényezők abban: mi az, amit egy demokratikus állam pártjai egyszerűen nem vonhatnak kétségbe, amit kényszerfeltételnek kell tekinteniük. Ez az egyetértés még nincs meg. A döntő politikai küzdelmek részben ennek a konszenzusnak a meghatározásáért folynak.

— Ön szerint melyek azok a nyitott kérdések, amelyek nem vitatható voltáról konszenzusnak kellene kialakulnia ?

— Ha visszatekintünk az elmúlt másfél száz esztendő politikai történetére, azt találjuk, hogy a magyar demokrácia három súlyos történelmi tehertétellel viaskodott. Az egyik a nemzeti kérdés: előbb a kisebbségek együttes túlsúlya a történelmi Magyarországon, majd a magyar állami felségterület kétharmadának, a magyarajkú lakosság egyharmadának elcsatolása. A másik az állam és az egyházak viszonya: 1945-ig a világi, semleges állam létrejöttét akadályozó összefonódás az állam és a nagy egyházak között, 1945 után valamennyi egyház és vallási közösség politikai elnyomása. A harmadik a hárommillió koldus: a modernizálódásból és a politikai közösségből egyaránt kirekesztett, hatalmas népességtömeg, amely elsősorban a vidéken összpontosult. Az utolsó ötven év társadalmi változásai véleményem szerint előkészítették a talajt mind a nemzeti kérdés demokratikus felfogása, mind az egyházak egyenjogúságán és a vallások tiszteletén alapuló világi állam megteremtése számára. Az új nemzedékek túlnyomórészt megemésztették Trianont és el tudják fogadni a nemzeti kérdés Európában egyedül járható megoldását, amely a kisebbségjogok elismertetésén át vezet. A mindennapi élet nagymértékű szekularizálódása hívők és nem hívők számára egyaránt elfogadhatóvá, sőt kívánatossá teszi az állam és az egyházak szétválasztását. Ebben a két kérdésben a mai kormánykoalíció pártjainak álláspontját egyszerűen anakronisztikusnak tartom, s ezért bízom benne, hogy a kultúrharc viszonylag rövid idő alatt le fog csillapodni. Ugyanezt gondolom a sajtószabadság és a pártoktól, kormánytól független tömegtájékoztatás ügyéről is.

A társadalom kettészakadása — a ma „hárommillió koldusa”— keményebb diónak látszik. A szovjet típusú iparosítás ugyan bevonta a termelésbe a

A választó esélyt ad majd a politikának