Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-10 / 8515. szám

Magyar Hírlap, 1993.8.7

—-— Kenedi János

A szerző kritikus

Lengyel László balladája

Az „állam érdekeit akkor is védeni kell tudni, amikor a liberális időkben készült, s nem erre a mára szóló törvények betű szerinti alkalmazása ezt nem teszi lehetővé" — nyilatkozta a Kúria ujdonat elnöke 1937-ben. Töreky Géza a liberális idők kezdetét a fehérterror végétől származtatta. Az 1921 évi III. te. eltörölte az előzetes cenzúrát, de bevezette az utólagosát. írók, újságírók, szerkesztők számára büntetést helyezett kilátásba, amennyiben a törvény kimondta, hogy bűncselekményt sajtó útján is el lehet követni, csupán azt nem sorolta fel tételesen, hogyan. A törvény homályos passzusait az 1938. évi XTV. te. oszlatta el többek közt azzal, hogy megnevezte az állam támaszait és talpköveit: a nagybirtokaira terpeszkedő egyházat, a királyság jogintézményére támaszkodó kormányzó felségjogát és így tovább. így .aztán az izgatás, lázítás stb. konkrét formát kapott a korábbi jogértelmezésben a polgári és a büntetőtörvénykönyv között lebegtetett afféle fogalmakkal szemben, mint a nemzetgyalázás. Amivel meggyűlt a baja Törekynek és az igazságszolgáltatásnak. Addig nem is kellett a polgári törvénykönyvet a büntetőtörvénykönyvhöz hangolni, amíg nem jött néhány író, újságíró, szerkesztő és nem fogott komoly társadalomfeltáró munkába. Mi több, a közvélemény-formáló értelmiség egyik csoportja szervezkedésbe kezdett, 1937 idusán kikiáltotta a Márciusi Frontot a Múzeumkertben. Addig megtette az ún. liberális sajtótörvény, ami attól volt liberális, hogy előterjesztője, gróf Bethlen, 1921. június 21 -én a nemzetgyűlésben sajtóvétségért még előzetes letartóztatást és gyorsított bírói eljárást is kilátásba helyezett, de a törvényjavaslatot lehurrogták az ellenzéki képviselők, s a Ház már csak azért is elvetette azt, mert úgyse lett volna kire alkalmazni. 1937-re azonban változott a társadalmi helyzet, és még a néhai miniszterelnök is változott — liberális irányba. Január elsején a 8 Órai Újságban odanyilatkozott, hogy ,a közigazgatást meg kell tisztítani a totalitariánus törekvésektől".

Mielőtt eltűnődnénk azon, küld-e érvényes üzenetet a ’30-as évek vége a ’90-és évek elejének, a feljelentett Lengyel László kapcsán három momentumra érdemes felfigyelni. Az első históriai. Antall József a történelem viszszafejlődésében követi példaképét, Bethlen grófot. A sajtó vadászterületén 1938-ban kijelölt tilalmi zónák — konkrét jogintézmények — lebeghettek a szeme előtt, de a politológussal való leszámolás indulata az 1921 -es sajtótörvény előterjesztésének hevületéből táplálkozott. „Betelt nála a pohár” — konstatálta ezt Lengyel László a Népszabadság augusztus 2-ai számában. A második momentum perszonális. Ki mit vonatkoztat magára? Július 31-én a Magyar Hírlapban Lengyel László „személyes felháborodásának” azért adott hangot, mert a miniszterelnök nem tudta, „kivel áll szemben”. Fittyet

hányt a tekintélyére. Ebben az interjúban Lengyel úgy tekinti Antall Józsefet „úriembernek", mint az MSZMP-t klubnak. Márpedig annyira nem volt kötelező olyan klubba belépni, amelyik Lengyel szűrét kirakta, amennyire Antalinak is csak önszántából osztogatott tanácsokai A pártok fölött bárányfelhőként úszó értelmiség ideáljának hirdetője a 168 Óra július 31-ei adásában megvallotta, körülbelül 1990 közepéig nemcsak „szinte baráti viszony” fűzte Antall Józsefhez, de „tanácsaival, beszélgetéseivel sok mindenben segítette őt”, tehát a Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások és az MDF hatalomra jutása idején. Ahogy az MSZMP kizárással fizetett a jó tanácsokért, Antall József feljelentéssel. Ha Lengyel László jóhiszemű volt, a pénztártól való távozás után nincs helye a reklamációnak, ha viszont nem ismerte az MSZMP előtörténetének az ő kiközösítésénél véresebb kizárásail akkor naiv politológus, ha pedig nevelési tanácsadónak szegődött a kisded MDF mellé, s tanácsainak garanciáit Antall

„úriemberi" viselkedéséhez fűzte, még emberismerőnek is gyatra. Míg a balhiedelmeiből kiábrándult Lengyel saját sértődöttségével azonosulhat, addig a szintén sértődött Antall följelentésével, a korrupt államgépezettel azonosította magát és kormányát, persze mint sérthetetlen hatósággal. Bizony igaza van Lengyelnek: a korrupció fundamentuma Antall rendszerének. Közel annyira, amennyire az egyházi és a világi nagybirtok Horthyénák. A társadalmi előrejutásnak nem kevésbé szükséges feltétele a korrupciós lehetőségekhez való hozzáférkőzés, mint a nagybirtokból származó tőke és a birtokos osztály ismeretségi hálózata, azaz a protekcionizmus. Intézményes, mondhatni szociológiai a harmadik momentum, amire érdemes odafigyelni azelőtt, hogy megnéznénk: hordoz-e a mának szóló üzenetet a ’30-as évek vége a mai véleményszabadságra, társadalmi önismeretre, értelmiségi közvélemény-formálásra és a hatalom viselkedésére nézve.

1932-től szórványosan. 1934—35- től mind nagyobb rendszerességgel jelentek meg a falukutató írók társadalmi helyzetjelentései. A szociográfiák kritikus közvéleményt teremtettek a falusi és városi nyomornak a politikai rendszerbe ágyazott okaival szemben. A hatalom elsőre az írók megosztásával próbálta a közvéleményt demoralizálni. Gömbös miniszterelnök 1935. április 16-án Zilahy Lajos villájában összehozta a sajtókorifeus Kozma Miklós által szalonképesnek nyilvánított írókaL Volt aki hajlott a személyes, informális kapcsolatok kialakítására a politikai hatalommal, volt aki — mint Móricz Zsigmond — kikötötte, hogy csakis intézményes megoldás esetén áll szóba a hatalommal, és úgy lépett be a szalonba, hogy szivarzsebébő! előhúzta a Ritz menükártyáját, a hátáról leolvasta egy paraszt étrendjét. — „Zsiga, te destruktív vagy" — válaszolta Gömbös, és lefújta az Új Szellemi Frontot. Ha még a szalonképes írókat sem sikerült tanácsadóként integrálni a hatalomba — avagy „az árnyékkormányba”. ahogy József Attila titulálta az Új Szellemi Frontot —. akkor nem marad más választás, mint a pör. A Magyar Királyi Büntetőtörvényszék 1937 októberében tárgyalta Féja Géza és Kovács Imre perét. A Viharsarok és a Néma forradalom íróinak ) arra kellett válaszolniuk, egyes számban vagy többes számban áll-e a „földesúr” kifejezés, végig kellett hallgatniuk, hogy a könyv a rossz mellett nem mutatja meg a jól az árnyék mellett a fényt, s a külföld számára borús képet fest Magyarországról.

A perek célját pontosan értették a népi és urbánus írók. „A bűnösök kiabálnak segítségért, s mozgásba hozzák az államgépezetet a zavartalan rend nevében” — írta Juhász Géza, a népi írók teoretikusa, a kommunista Bálim György pedig ama mutatott rá, hogy a perek értelme „leszámolni a Márciusi j Fronttal és mindazokkal az írókkal, akik a »társadalmi kapillaritás« és a »nagybirtok evolúciós feltörése helyett becsületes, gyökeres földreformot követelnek«.” Természetesen Kovácsot is. Féját is elítélték, de a közvélemény se maradt néma. „Tiltakozunk bármilyen oldalon álló magyar írók sorozatos perbe fogása ellen — jelentette ki pl. Móricz és Zilahy —, nem engedjük megfélemlíteni magunkat.” Amikor a tiltakozóívet Bartók orra alá nyomták a Zeneakadémián. a zeneszerző azt mondta: „Ha ezt aláírom, törvénysértést követek el.” — .Dehogy követ el, tanár úr!" — állt egyik lábáról a másikra az aláírásgyűjtő. — „Ne beszéljen — intette le Bartók —, ez törvénysértés, adja csak a tollát!” És még a képviselőházban is akadtak, akik fölléptek a törvény ellen, és az elítéltekkel fejezték ki szolidaritá,»Bizony igaza van Lengyelnek: a korrupció fundamentuma Antall rendszerének. Közel annyira, amennyire az egyházi és a világi nagybirtok Horthyénak.”