Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-10 / 8515. szám
Magyar Hírlap, 1993.8.6 „...ki gondolu volna, bogy a magát demokratikusnak aposztrofáló hatalom, lábbal tiporva a jogrendet, olyan szégyenteljes koncepciós eljárás keretében ebrudalja ki helyükről a tévé meg a rádió elnökeit, ami talán meg a Józsefvárosban sem dívik a szobáztatással elfoglalt részeges tombházfelugyelóvel szemben. Sem mondom, az intő példák kapcsán sokan látták be ismét, jobb nem összeutkozesbe kerülni ezekkel a politikusnak maszkírozott, csekély tehetségű törtetőkkel, de a többség nem félni kezdte az új hatalmat, hanem inkább megvetni, aminél rosszabb tálán nincs is a fennen levők számára.” De sok hírre, névre, publicitásra áhítozó ember szisszenhetett fel irigykedve aaz elmúlt napok alatt, hogy miért is nem neki sikerült — jószerével akaratlanul — ekkorát dobnia, miért megint egy amúgy is mindig a figyelem középpontjában álló politológusnak van akkora mázlija, hogy egyenesen a miniszterelnök jelenti fel a hatóságoknál. És miért nem neki van akkor mázlija, hogy a miniszterelnököt a három év óta először igénybe vett rendes szabadságán is az ő személye ne hagyja aludni. Mert bár igaz, van itt morc fenyegetés kemény három év börtönökkel az egyik oldalon, no de még ehhez képest is kit ne csábítana az a mérleg másik serpenyőjében kínálkozó elszalaszthatatlan lehetőség, hogy a pitiáner vegzatúrákba bonyolódó, szánalmasan hepciáskodó hatalommal szemben erkölcsi győztessé, valóságos népi hőssé magasztosulhat. Mert hát akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, ez a mostani kormányzat hovatovább olyannyira elveszti szavahihetőségét, hitelét, maradék tekintélyét, hogy akit — a maga következetesen kicsinyes módján — macerálni kezd, az a köz szemében szinte automatikusan a kérges magasságosok által igaztalanul üldözött, ártatlanul meghurcolt hérosz példájává, a gőgösen bitorkodó hatalom ellen bátran lázadó és lelketlenül eltiport ember szimbólumává emelkedik. Azért ezt három év alan így elérni, j méghozzá a szabadság áldásos viszonyai között, nem kis teljesítmény. No de hát tüsténkedtek is az urak verítékes szorgalommal, hiszen ténykedésüket el nem aprózva azzal nyitottak. hogy megfenyítették a fél országot (v. ö.: a taxisblokád emelkedett kódúja), majd ezt a hozzáállást, a hangnemet megőrizve egyénenként igyekeztek megfélemlíteni a köz szereplőit, a sok zavarkeltő akadékoskodó, bíráló számára precedensértékűleg kidobva állásából például Surányi Györgyöt (hát hogy merészeli aláírni azt „a demokrácia akkor lesz..." kezdetű alapfokú jogismereti gyűjteményt, tessék tudomásul venni: demokrácia igenis van, mert mi azt mondjuk); majd ezt a dicsőséges hadjáratot betetőzték az illetékesek azzal a mindannyiunk számára felejthetetlen iniciatívával. hogy valami dekrétumfélében egyenesen a köztársaság elnökét akarták mégbélyefczru. A szemérmetlen gátlástalanság nak s a pökhendi kivagyiságnak ez i aktusa volt az, ami nagyon sokakat k ábrándított csekélyke addigra megm: radt illúzióiból is. Innentől kezdve csa aki nem akarta, az nem látta a konoi akamokság. a görcsös hatalomféltés,, ziháló uralomvágy kiábrándító parádé zását, ami, ha úgy adódik, útjából min dent s mindenkit kíméletlenül félresöp ró marsra válthat. Legelsősorban is a demokratikus hatalomgyakorlás bennünk élő ideájával összevetve kellett keserű csalódással konstatálnunk, hogy nem ilyen kedélylohasztó kormányzati módszerekre, lehangoló stiklikre vágytunk, hiszen korábban ki gondolta volna, hogy a magát demokratikusnak aposztrofáló hatalom. lábbal tiporva a jogrendet, olyan szégyenteljes koncepciós eljárás keretében ebrudalja ki helyükről a tévé meg a rádió elnökeit, ami talán még a Józsefvárosban sem dívik a szobáztatássa! elfoglalt részeges tömbházfelügyelővel szemben. Nem mondom, az intő példák kapcsán sokan látták be ismét, jobb nem összeütközésbe kerülni ezekkel a politikusnak maszkírozott, csekély tehetségű törtetőkkel, de a többség nem félni kezdte az új hatalmat, hanem inkább megvetni, aminél rosszabb talán l nincs is a fennen lévők számára. ( Persze mondhatná bárki, kicsit elra- i gadott a hév a pittoreszk társadalmi háttér ecsetelése során, végtére is e 1 cikk apropóját adó ürügy nem több. t mint hogy a miniszterelnök úr egy tipikusan „mikiegeres” kijelentést olyannyira sérelmesnek talált a közhatalomra nézve, hogy nem tartotta elégségesnek valamelyik képzettebb samesza által (hja persze, ha volnának ilyenek!) visszadörögni, hanem jogi úton kíván elégtételt venni. Lehet persze mindezt így is nézni, csak akkor pon- | tosan arról a demokratikus-legitimszabadon kialakított társadalmi közegről feledkezünk meg, amelyben a köztársaság elnökével, a rádió s a tévé vezetőivel megesett afférok nagyon is lehetségesek. szépen illusztrálva a hatalmon lévők politikai toleranciáját, az objektív tájékoztatásról dédelgetett elképzeléseit s a kritikai gondolkodásról vallott elveit. Éppen az volt talán a legdöbbenetesebb élményünk annak idején. hogy az uralomra jutott új politikai adminisztráció már-már fanatikus mó| "dón hitt abban, hogy pusztán ők a nemzeteszme egyedüli letéteményesei, a magyarság lényegének kifejezői, sorsunk csak az ó megszentelt munkálkodásuk által fordulhat jobbra, az ország szénáját csak ők szedhetik rendbe (ebből a rend, mármint az űri rend felélesztésének kísérlete meg a jobbra fordulás stimmel), továbbá abban, hogy ők kiválasztottságuk miatt egyben tévedhetetlenek és csalhatatlanok 1 S éppen ezért a nemzeti nagyiét felvirágoztatásán, a közjó megteremtésén, az összboldogság megvalósításán fáradozók ténykedését ért minden bírálat, kritikai szó csak ellenséges gáncsoskodás. rosszindulatú kerékkötés, egységbontó rebellió lehet. A külügyminiszter — annak idején a parlamentben előadott — „ki is itt a hiteles” című sikkes performance-ától kezdve (ami. így visszatekintve, annyira volt a hely l szelleméhez illő, mintha az Üllői úti Mátyás Győző ____A per — Franz Kafka a sírjában forog A szerző fró, a Kritika című folyóirat szerkesztője
