Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-05 / 8491. szám
Új Magyarország, 1993.6.28 42 Mérlegkészítés a Mozgókép Alapítványnál Menti (ahi tudja) a magyar filmet Az elmúlt két év tevékenységét mérlegelő tanácskozást tartottak pénteken a Magyar Mozgókép j Alapítvány alapítói. Mint ismeretes, a művelődési és közoktatási miniszter 1991. április 24-én bízta meg az alapítvány nemzeti kuratóriumának elnökét és tagjait, majd az év júniusáig létrehozta a kilenc szakkuratóriumból (Animációs Film; Arl-mozi és Filmklub; Dokumentumfilmes; Filmforgalmazási; Játékfilmes; Filmtuaomány, Kutatás, Sajtó és Kísérleti Film; Népszerű-tudományos Film; Üzemeltetői; Video Szakkuratórium) álló kétszintű kuratóriumi rendszert, s a szakma - akkor szinte teljes - egyetértésével kinevezve a kurátorokat, akik évehte összesen 800 millió forintnyi állami támogatás sorsáról döntenek. A Magyar, Mozgókép Alapítvány tevékenysége azóta szakmai és sajtóviták, bírálatok kereszttüzében áll; noha azt kevesen vitatják, hogy az alapítványi támogatás a magyar filmművészet életben tartója, utolsó menedéke az egyre keményebb mozipiaci feltételek között. A kétéves munkát fölmérő, mérlegkészítő vitáról - fölkérésünkre - Lányi András, a Kutatási, Képzési Kuratórium elnöke számolt be. (Lányi András író, filmrendező; sz.: Í948. Részt vett a dunai vízlépcsőrendszer elleni tiltako• zó mozgalomban; a Film klubszövetség, a Fekete Doboz című videofolyoirat létrehozásában. Főbb filmjei: Segesvár, Tíz év múlva, Al- Petofi, Az új földesúr. Könyvei: Az írástudók áruivá vá)lása, Hölgyek titkára, Egy örömóda titkos záradéka, A kettészakított üstökös.-Hajói emlékszem, egyik szellemi szülőatyja voltál a most oly sokat vitatott Mozgókép Alapítványnak...- Annyiban valóban, amenynyiben vitaindító tanulmányt publikáltam négy évvel ezelőtt.a Filmvilág hasábjain Mentse (aki tudja) a'magyar filmet Címmel, és Utóbb ej( ]^tt,az,alapítvány jnegalakulását előkészítő széles körű szakmai polémiák alapanyaga. Az eleve nyilvánvaló volt, nogy a magyar filmkultúra mély válságát az alapítvány önmaga nem oldhatja meg, és túlzás, hogy a hazai filmgyártás és -terjesztés minden gondját-baját most ezen kérik számon némelyek. Az is túlzás, és ezért már joggal bírálják, ha az alapítvány túlságosan is sok hatáskört igyekszik magához vonni. Az elmúlt két évben az alapítvány valahogy olyanformán működött, mint elvesztett csata után a gulyáságyú: aköré gyűlik a megvert sereg maradéka... De tény, hogy ez az egyetlen olyan intézmény, amely fölléphet a magyar filmszakma egészének képviseletében. S noha a szakkuratóriumok igyekeznek méltányosan elosztani a rendelkezésre álló pénzt, sokan elégedetlenek a döntésekkel, hiszen az 1992-es évre például hatszáz pályázat érkezett, amelyek összes támogatási igénye 2 milliárd 702 millió forint lett volna. Ezzel szemben rendelkezésre állott 800 millió.- A legtöbb és legélesebb kritika alighanem a játékfilmtermést érte: a rendezők azt mondják, az alapítvány látszólag ad is pénzt, meg nem is; a csekély, felében-harmadaban megszavazott költségvetési támogatások csak a legolcsóbb, úgymond a „kvázi-filmeK elkészítésére elegendőek...- Két elv ütközik itt folyamatosan. Az egyik drasztikus vélemény szerint a stúdiórendszer egésze úgy rossz, ahogy van. Csakhogy jobbat még nem találtak fel. Tehát a többség úgy véli, hogy ahol igényes filmművészet születését remélik, ott szakmai műhelyekre is szükség van, melyek „házon belül" tudják szakszerűen elbírálni a filmterveket. A játékfilmes kuratórium tagjai igyekeztek lelkiismeretesen elolvasni a beküldött forgatókönyvek garmadát, mert a stúdiók gyakorlatilag mindent továbbküldték. Ám ha az alapítványnál döntenek a forgatókönyvek sorsáról, az ismét odavezetne, hogy egy Révai-korabeli központi szuperdramaturgia jönne létre; ezt pedig nyilván senki sem akarja. Többünk véleménye szerint a stúdiók átlag két-három évi termésének egészétkellene - utólag - megítélni, és annak alapján megszavazni a támogatásokat. Két év alatt kiderült, hogy illúziónak bizonyult az a goncfolat: az alapítvány résztámogatást ad a filmtervekhez, és ehhez majd megszerzik a további pénzeket más forrásokból. Hiszen melyik pénzember fog eleve, a legnagyobb kasszasiker esetén is - a hazai piac szűkössége miatt - anyagilag szükségképpen veszteséges üzleti vállalkozásba pénzt fektetni? A magyar filmkultúrát, a nemzeti filmgyártást azonban elemi közösségi erdek és felelősség fönntartani; tehát ki kell dolgozni a túlélés stratégiáját. Az eddigi tapasztalatok szerint a stúdiók nehezen vállalkoznak arra, hogy a múhe-' lyeken belül nemet mondjanak a kevéssé ígéretes filmterveKre; inkább mindent a kuratóriumra zúdítanak. Most, két év után, úgy látszik: rá kell kényszeríteni a stúdiókat az egészséges belső mérlegelésre. Ha esetleg egy-egy stúdió léte múlik két-három éves tevékenységének megítélésén, kialakul a verseny. A felelősséggel együtt a stúdió. autonómiáját is visszanyerné: hogy a kapott támogatásból mit és hány filmet készít, egyedül rajta múlik. Másfelől pedig a támogatással fönn kell tartani a magyar filmek vetítési lehetőségeit is, mert ha hagyjuk, hogy a nagy amerikai cégek fölvásároljanak teljes mozinálózatokat (aminek vannak riasztó jelei), és ott csak a saját kommersz filmjeiket vetítik - akár negyedházakkal is: ők könnyen „lenyelik" az itteni veszteségeket -, akkor olyan monopolhclyzct jön létre a mozipiacon, ahol már a Versenyhiwtnlnak is közbe kellene lépnie. Megjegyzem, a művészmozik eközben - ahol még megmaradtak - többnyire telt házzal vetítenek nem is akármilyen filmeket. A mostani megbeszélésen ismét sürgette Szabó István a régóta esedekes Filmtörvényt, amelynek többek között a hazai produkciót kellene védelmeznie a terjesztésben (ahogyan évtizedek óta teszik ezt tőlünk nyugatra sokfelé, például Franciaországban; mert ott fölismerték, hogy a mozgóképi kultúra a nemzeti kultúra szerves része, amit óvni, ápolni, védeni kéll).- A hél végi tanácskozás nyomán milyen változások várhatók a Mozgókép Alapítvány munkájában, szervezet i felépí lésében ?- A szakkuratóriumok tagságának két évre szóló mandátuma most lejárt; az eddigi kilenc helyett - összevonások folytán - hat szakkuratórium működik majd a következő periódusban. Az alapítók jelöltjei közül a Nemzeti Kuratórium nevezi ki a következő szakkurátorokat; nyilván egyrészt a bizonyos mértékű folyamatosság, másrészt a rotáció, a cserélődés elve alapján. Az eddigi első, tanulási folyamatot elemezve ismét előtérbe került a televízióval kapcsolatos lehetetlen helyzet: az, hogy a képernyőről fokozatosan kiszorult az igényes magyar játékfilm, de még a dokumentumfilm is. A Magyar Televízió és a magyar filmgyártás gyakorlatilag a kezdetektől fogva két ellenséges szomszédvárkent működött, ami abszurdum. Végre alapvető stratégiaváltásra volna szükség. Nem véletlen, hogv nem Film-, hanem Mozgókép Alapítványnak nevezik ezt az intézményt: mert az audiovizuális kultúrát egységben kellene szemlélni végre. Pillanatokon belül sok különböző televízióműsor lesz; fontos volna, hogy ne a felszínes magazinok, egyhangú stúdióbeszelgetések, meg a bárgyú kvízek domináljanak a képernyőkön, hanem megjelenhessen ott a gazdag szellemi-szakmai kapacitás, ami a magyar filmművészetben az elmúlt évtizedek során fölhalmozódott. Végül saját szűkebb - képzési-kutatási - szakterületemről szólva: egyebek között javasoltuk, hogy" a Nemzeti Alaptantervben is megjelenjen a mozgóképkultúra-médiaismeret, mert az igényes nézők nevelését-képzését az iskolában kell elkezdeni. Remélhetőleg egy éven belül elkészülnek az első kísérleti tankönyvek - talán a filmpedagógus-képzés is beindul -, és évtizedek óta áhított-remélt iskolai filmoktatás eredményesen működhet. Mert abszurdum, hogy n vizuális kullurdhUlnnsdg birodalma legyen a mozgókép... Szóval bőven lesz teendője a követkézé kétéves periódus Mozgókép Alapítványi kuratóriumainak is. Zsugán István
