Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-21 / 8501. szám
Népszabadság, 1993.7.15 Ismét megjött az üzenet Angliából: a közeljövőben nem. Németh Miklós, a briteknél immár diszdoktorrá is avatott volt magyar miniszterelnök arra a kérdésre, hogy mikor tér vissza a magyar politikai életbe, azt felelte, ezzel a közeljövőben nem foglalkozik. Mit jelent ez a megismételt üzenet? Nein kellehe-e már megsértődni, hogy miközben az ország (háromnegyed ország, fél ország?), mint valami messiást vái*ja Miklós fiát haza, ö csak kéreti magát? Gyanítom, öngyilkos lépés lenne, ha a hivó szóra röpülne. A rendszerváltozás martalékának odavetett „legkisebbik fiút” a biztos vég politikussá érlelte. Nyilatkozatai - el nem hangzott nyilatkozatai - szerint tudatában van annak, ha a hazai szirénhangokra akárcsak a szárnyát is próbálgatná, az nemcsak a jelenlegi munkáját tenné lehetetlenné, hanem az esetleges visszatérést is: mindenki az ő útjába emelne torlaszt. Németh Miklós azt üzente, amit az adott helyzetben egy politikus üzenhet. Terveiről szólva korábban és most is a kissé választékos, ám elég megfoghatatlan közeljövőben meghatározást használja, EzJ. közeljövő - főképp ha egy negyvenöt éves ember Montija - éppúgy lehet öt hónap, mint öt év. Felesleges léruié',pontosabban fogalmazni, a politikában amúgy sincsenek örök életre szóló igenek és nemek. „Egy biztos: ha visszatér, a feladatokért és nem a pozícióért fogja tenni, ha lehetőséget lát arra, hogy olyan jelentőségű tevékenységet folytathat, mint amely a korábbi kormányát jellemezte.” Talányos, tehát jó. De, mi röpíti Németh Miklóst még ma is a népszerűségi lista legfelső régiójába? A diszdoktorátusra javaslatot tevő skót professzor „nagy magyarnak és európainak” nevezte rendszerváltó tetteiért. Mégsem hiszem, hogy a személyéhez kapcsolódó szinte misztikus Várakozást a múlt iránti vágy, holmi szégyellendő nosztalgia táplálja. „Doktor” Németh mai népszerűsége csak részben, fakad a történelmi tettekből. Nimbuszát a szétszabdalt ország látványa, napjaink kiúttalansága, az arcát Vesztett utód és csapata sasszézgatása éppúgy építi, mint az ö Mértéktartó hallgatása. , „Cár atyuska, messiás kell ennek a demokráciát sosem próbált népnek is!” - csapta le az utolsó .népszerűségi listát amerikás ismerősöm. Némi igazsága lehet neki is. De azt hiszem, nációnk ennél már egy fokkal polgáribb gondolkodású. Szeretne végre megszabadulni (legalább négy évre) a kormányzás gondjától, szeretné jó kezekben tudni a sorsát: ehhez keres elfogadható figurát.iNémeth Miklós azért vonzó, mert az adott helyzetben "képes volt megtalálni a legcélszerűbb megoldást, fc'épp . ezért - mondja a polgár - nemcsak én tudnám őt felfogadni, hanem a szomszédom és az ő szomszédja ií. Mivel ejgyre kevésbé kötődött a pártokhoz, sőt az ő idejében a pártok még több mindenben egyetértettek, s valami felé tartott az ország, személye az összefogás lehetőségét is jelenti. „Ha kormányra, és nem pártokra kellett volna szavazni, Miklós sosem mehetett volna Londonba!" - mondja a lehetetlent az idős közgazda. „Mit riszálja magát a Temze partján, miért nem érti meg, hogy nem az ő sorsáról van szó, hanem az országéról!?” - kérdi barátnénk a mosolygó társaságtól. Bár a volt miniszterelnök a jövőlatolgatásnak megkerülhetetlen alakja lett, úgy látszik, egy még oly szent célnak sem akar újból az áldozata lenni. Ha óvatosságát nem a politikusság, hanem a nemzetközi gazdasági folyamatok okozzák, rég rossz. Mert akkor mostanában nem várható olyan fellendülés, amire Európa. s vele együtt Magyarország is felkapaszkodhatna. De akár így, akár úgy örvénylik a Temze, a Duna, szomorú, ha egy ország már csak a messiásban bízhat. S ki tudja, londoni díszdoktorunk muszáj Herkules-e vagy messiás-e, vagy egyik sem? Pünkősti Árpád Miklós, a messiás