Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-13 / 8496. szám
Népszabadság, 1993.7.7 07 Jobbközepet a demokráciának! A kormánytöbbséget lassan eléri végzete. A különböző jobboldali irányzatok leendő erőviszonya, egyáltalán a magyar jobboldal jövője ellenben még teljesen nyitottnak látszik. A Magyar Demokrata Fórum széles nemzeti egységmozgalom nekibuzdulásával teremtődött, így már az 1988-as MDF nagyon különböző szellemi-politikai áramlatokat egyesített. Az alapítók az államszocializmust elutasító, de a nyugati piacgazdasággal, a modern tömegdemokráciával szemben is bizalmatlan harmadik utas irányzatot tették meghatározóvá. A korai MDF együttműködést keresett az uralkodó párt nemzeti reformer személyiségeivel. Az új politikai tömörülések közül elsőnek és sokáig egyetlenként vágott neki a vidéknek, alakított csoportokat kisvárosokban, falvakban. Ez tovább növelte sokféleségét. A magyar politikai fejlődés azonban nem a többi kelet-európai országban történtekhez hasonlóan alakult. Nálunk nem jött létre egyetlen, mindent átfogó ellenzéki egységmozgalom, hanem az MDF mellett hamarosan felléptek régmúlt hagyományokra hivatkozó történelmi pártok, és megszilárdult két szerves képződmény, az SZDSZ és a Fidesz. Az eredeti Fórumgondolat első fiaskója a többi párt létrejötte volt. A nemzet mozgalmából az MDF-nek gyorsan párttá, azaz résszé kellett szerveződnie. A lakitelki MDF krízisét 1989 ősze tette teljessé. Kelet-Közép-Európában sorra megbuktak az államszocialista rendszerek, és több országban elindult a nyugatos fejlődés. Magyarországon a novemberi népszavazás tett pontot a harmadik út, a reformszocializmussal való együttműködés végére. A népszavazási kudarc után az MDF önértelmezésében gyökeres fordulat következett. A nép-nemzeti mozgalom politikai kultúrájától távol álló, konzervatív-keresztény Antall József jobbközép centrumpártként újradefiniálta a Magyar Demokrata Fórumot. A nemzeti egységmozgalom talán rögvest darabokra hullott volna, a nemzeti közép pártja ellenben megnyerte az 1990-es választást. A felszínen, a jelszavak szintjén alapvető a változás: szabadság - tulajdon, szociális piacgazdaság, klasszikus parlamentarizmus, konzervatív-keresztény eszmék, nemzeti, de mégis nyugatos modernizációs program. Ám a közvélemény többsége már néhány hónap múltán elfordult a győztestől. A választók könnyű átmenetet reméltek, és kormányzásra mindenben kész vezető garnitúrát vártak végrehajtható cselekvési programmal. A városi önkormányzati választásokon.a liberális pártok sikere még nagyobb volt, mint a tavaszi MDF-diadal. A taxisblokád pedig lelkileg törte meg a Magyar Demokrata Fórum küldetéstudatát. 1990 őszétől kezdetben inkább a részleges módosítások felé hajlott a kormányzat, megszületett az ún. Kupa-program. Ezzel átmenetileg megszilárdult a helyzete, mégis hamar kifulladtak a korrekciós törekvések. A kormánynak előbb nem volt elképzelése, később eltökéltsége, végül támogatottsága a feladatok elvégzéséhez. A gazdasági növekedés nem indult el, nem keletkeztek többletjavak, amelyeket akár a kliensrendszereken keresztül szét lehetett volna osztani. Éppen ellenkezőleg, rohamosan csökkent a nemzeti össztermék, évről évre újabb sarcokat kellett a különböző rétegekre kivetni. 1991 végén, költségvetési előterjesztésével a kormány végképp lemondott arról, hogy az 1994-es választások előtt még nagyszabású átalakításokat hajtson végre. A koalíció átformálódott tagságának, apadó közönségének vágyait követve pót cselekvésekbe menekült. Kezdeményezései egyre inkább igazságtételi és kárpótlási igények kielégítését célozták. Ezzel a két világháború között szocializálódott, az 1956 előtt és alatt személyében és javaiban megsebzett korosztályok kívánalmait remélte teljesíteni. A kormányzat így szembekerült a Kádár-rendszerben felnőtt generációk pragmatikus értékeivel és gazdaságorientált elvárásaival. A kormánytöbbség szinte minden hatalmi ággal konfliktusba került, és megkísérelte maga alá gyűrni a nemzeti intézményeket. Bizonyos foglalások történtek, de a totális alávetettség állapotába egyetlen alkotmányosan autonóm intézmény sem került. Az MDF kormányra kerülése után gyorsan szemben találta magát a véleményformáló tömegkommunikációs elit számottevő részével. A kormánytöbbség kisebbségben érezte magát a nyilvánosságban, s hogy ezen változtatni akart, azt természetes törekvésnek lehet és kell tekinteni. Csakhogy szinte kizárólag hatalmi eszközökkel élt, és ezzel még az őszintén semlegeseket, sőt még a támogatói egy részét is elvadította magától. Antall József az MDF arculatának nyilvános megjelenítését előbb átengedte a Magyar Fórum körének, majd megkésve már nem tudott tehetségeket megnyerni elképzeléseinek. Bár a munkaadói tömörülések kezdetben messzemenően lojálisak voltak a kormányhoz, a szakszervezetek pedig legitimációs deficittel küszködtek, az új hatalom nem támogatta a független szakszervezetek pozícióit, és nem szilárdította meg a különböző érdekcsoportok képviseleteivel való alkumechanizmusokat sem. Az átalakulás terheit így nem lehetett legitim megállapodásokkal a különböző rétegekre helyezni. A jóléti, biztonsági igényeket megfogalmazó társadalom kérdéseire nem születtek gyakorlatias válaszok. Az 1992-es rekkenö nyár alatt az MDF véleményformálói elgondolkodhattak kormányzásuk állásán. Augusztus 20-a után a széles közvélemény számára is világossá lett, mennyire csak a külcsint érintette a '89- es antalli fordulat. A kormányzati balsikerek felszínre hozták az MDF irányainak eddig jórészt lappangó különbségeit. A csurkai felbődülés mögött a mélyen átélt kormányzati válság, a tehetetlenség agresszivi: tdsa munkált. Az MDF népj nemzeti szárnya - több tekintetben visszatérve a kiinduló eszmékhez - a „nemzetépitő ál-
